NYITÓLAP

Magamról

Útjaim

  • Csángóföld 2003
  • Balkán 2004
  • Európa 2005
  • Európa 2006
  • Peking 2008
  • Darjeeling 2011

    Kerékpárom

    Fényképek

    Újságcikkek

    Filmek, videók

    Vendégkönyv

    Kapcsolat



  • Újságcikkek


    Léna Kőrösi Csoma Sándor sírjához teker
    (BEOL.hu, 2011. április 02.)

    Szombaton reggel indul Indiába Lénárt Ferenc, alias Léna, hogy vigyen egy marék földet Kőrösi Csoma Sándor sírjára.

    Stoppal, biciklivel már a fél világot bejárta az orosházi Lénárt Léna Ferenc. Legutóbb a kínai olimpiára tekert, hogy átadja a sportolóknak a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos zászlaját. Szombaton reggel pedig Indiába indul.
    Léna indulás előtt két nappal még szétszedte a biciklijét, hogy biztos minden rendben legyen a nem éppen túraútvonalon. A Kínát is megjárt bicikli már bizonyított. Most sem lesz könnyű dolga. Úttalan utak, háborús övezet, köves, sivatagos rész és hegymenet is vár rá, no meg gazdájára.

    — Mindig is misztikus figurának és példaképnek tartottam Kőrösi Csoma Sándort. Nemcsak a munkássága miatt, hanem azért is, ahogyan eljutott Indiába. Neki csak az emberi erő állt rendelkezésére a nagy úton. Ő írta az első tibeti angol szótárt, méghozzá brutál körülmények között. Dardzsilingben van a sírja, az lesz az úticél.
    Beszéltem egy honfitársunkkal, aki hónapokat töltött azon a vidéken. Tőle tudom, hogy Dardzsilingben nagy tisztelet övezi Kőrösi Csoma Sándort. Ápolják az emlékét, indiaiak és magyarok közösen renoválják a dolgozószobáját — mondta Léna.

    A világutazónak társa is lesz. Az 57 éves dunaújvárosi Matulai Györggyel vágnak neki a többezer kilométeres útnak. Battonyánál lépik át a magyar határt, majd Románia, Bulgária, Törökország, Irán, Pakisztán következik, végül India. Dardzsiling 4500 méter magasan van. Kőrösi sírjára hímzett zsákokban visznek egy-egy marék földet Orosházáról, Dunaújvárosból és a híres magyar szülőfalujából, Csomakőrösről, amit útközben vételeznek.
    Léna megszokta, hogy már az út előtt akadályokat kell leküzdenie. Ezúttal is így történt. Nem ment könnyen a vízumok beszerzése.

    — Pakisztánba, Iránba és Indiába kell vízum. Iránba megkaptuk az engedélyt, de elírták. Még jó, hogy itthon vettük észre.

    Praktikus tanácsokat is kaptak az országgal kapcsolatban. Nőket, katonai objektumot ne fényképezzenek.

    — Pakisztánba tavaly öten kértek vízumot, mindegyiket elutasították. Mi megkaptuk. De a nagykövetségen azt mondták, ahol át akarunk menni, törzsi háború van, húsz perc alatt eltűnhetünk. Javasolták, hogy az utolsó iráni városban üljünk repülőre, majd 5-600 kilométeres út után olyan pakisztáni területen szállunk le, amely már biztonságosabb. Az indiaiak csodálkoztak: biciklivel még nem nagyon engedtek be az országba senkit. Végül megkaptuk a vízumot 90 napra. Három hónapunk van, hogy odaérjünk.

    A két férfi a tűzoltóktól „menetlevelet” kapott. Európában számíthatnak a lánglovagok segítségére. E mellett úticéljukról angol, román, bolgár, török, örmény, perzsa és hindi fordítást is visznek magukkal. Csak az útvonalat tervezték meg. Azt, hogy mikor hol hajtják álomra a fejüket: nem. De Lénának már nagy tapasztalata van a „túlélésben”.
    Míg Pakisztánban a háborútól, Indiában a fertőzésektől kell tartaniuk. Két héttel az érkezésük előtt már szedni kezdik a malária elleni gyógyszert és egy esetleges gyomorrontásra is kaptak erős gyógyszereket. A két biciklista végig fényképezi, filmezi az utat. Léna erről az útjáról is könyvet ír majd.



    Léna indul Indiába
    (Oroscafé.hu, 2011. március 25.)

    Orosháza ismert kerékpáros utazója, Lénárt „Léna” Ferenc jövő héten ismét kerékpárra ül, hogy eltekerjen Kőrösi Csoma Sándor sírjához Indiába.

    Társa ezúttal a dunaújvárosi Matulai György lesz.
    - Hónapok óta szervezzük az utat, melynek legnehezebb része az iráni, a pakisztáni és az indiai vízumok beszerzése volt – mondta el Léna az előkészületekről. Hozzátette, hogy a legrázósabb rész Pakisztánban lesz, hiszen az a terület, ahol át kell haladniuk törzsi háborús övezet.
    - Saját felelősségre léphetünk be Pakisztánba. Kicsit tartok ettől a 4-500 km-es szakasztól, de majd ha odaértünk eldöntjük, mi tévők legyünk. Az orosházi tűzoltóktól most is kaptunk ajánlólevelet, ez Európában nagy segítséget jelent majd. Emellett viszünk angol, perzsa, hindi, bolgár és örmény nyelven is olvasható írást arról kik vagyunk és miért tekerünk.
    A páros április 2-án, szombat reggel 8 órára várja a barátokat, ismerősöket és érdeklődőket a művelődési központ elé. A túra első nagyobb állomása az erdélyi Csomakőrös lesz, ahol a Kőrösi Csoma Sándor által ültetett tölgyfa tövétől vesznek földet, melyet elvisznek magunkkal Dardzsilingbe, Csoma sírjára.




    (Vasárnapi Blikk, 2008. 07. 27.)




    Léna: az idő eldönti, mikor fogom a biciklit hintaszékre cserélni
    (BEOL.hu, 2008. július 18.)

    BEOL-galéria Léna orosházi fogadtatásáról

    Pihenés után az élményanyag feldolgozása következik, csak utána gondolnak újabb útra a pekingi biciklisták - derült ki ma délelőtt, Léna olvasóinknak adott online interjújából. A beszélgetés szerkesztett változata.

    Beol.hu - Szép jó napot mindenkinek, itt ül mellettem Léna, a Budapest-Orosháza-Peking Expedíció Békés megyei tagja. Hogy érzed magad, néhány nappal a hazaérkezés után?
    Léna - Kisfröccs, zúzapörkölt és szalonna után mostmár úgy érzem: itthon vagyok :)

    Velo - Érezted úgy az út során, hogy na, most adom fel?
    Léna - 25 éve vagyok úton, de még álmomban sem jutnak eszembe ilyen gondolatok. Voltak nehéz pillanatok, sőt volt, hogy taknyom-nyálam egyben volt, de nem jutott eszembe, hogy feladjam. Ez teljesen képtelenség számomra, ilyen szót nem ismerek.

    pedál pop - Ti mi a fenéből éltek?
    Léna - Berta István sikeres vállalkozó a kerékpáros bizniszben, bolthálózatot üzemeltet (Green Zone), jómagam pedig dolgozom, amikor nem utazom. A Pedálblues című könyvem sikeres, ennek bevételeiből finanszíroztam az expedíciót a szponzorok támogatása mellett. Ebből a kérdésből is látom, hogy itthon vagyok!

    Robi - Üdv itthon Léna és Gézabá! Mi volt a legviccesebb epizód az út során?
    Léna - Ukrajnában az esti sörünket egy Lenin-szobor alatt akartuk elfogyasztani, amikor megjelentek a géppisztolyos rendőrök és bevittek az örsre és közölték velünk, hogy meggyaláztuk Lenin szobrát. Félórás erős vita után - mivel a társam jól beszél oroszul - visszakaptuk az útlevelünket, de azt mondták, még egy ilyen és 20 nap elzárás. És tényleg nem vicceltek és vissza kellett mennünk a szállásunkra.

    Jim Morrison - Mi a következő úti cél?
    Léna - Most értünk haza, de bevallom őszintén, már beszélgettünk egymás közt egy új-zélandi expedícióról. De ez nagyon távoli még...

    Suncity - http://szeged-peking.blog.hu: Érdekes, ők megkaptak minden vízumot és végig két keréken mentek, ez az igazi teljesítmény. Ráadásul a felhajtás is kisebb volt körülöttük...
    Léna - Nem tudom, ki kreálta versennyé a két utat, mi megmondtuk, hogy hány nap alatt akarunk végigmenni, szokásomhoz híven dokumentumfilm és könyv lesz belőle. Volt, hogy órákat fotóztunk, filmeztünk, így lett hatszáz csodálatos kép, és több mint 10 óra filmes nyersanyag. Azért nem kaptunk vízumot, mert nem gondoltuk, hogy a felhajtás miatt ennyire bepánikolnak az oroszok, de szerintem mindenki elkövette volna ezt a hibát, ha a Külügy mögé áll.
    Szansandban (Mongólia) lett volna lehetőség találkoznunk velük, mert éppen ott voltunk, de sajnos sem mi, sem a helyiek nem látták őket. Ezzel most nem gonoszkodni akartam.
    Mi naponta bejelentkeztünk és semmit nem hallgattunk el, utunk nyomon követhető volt - a fotók által is - a www.eleterzes.hu oldalon. A hatszáz fotó és a kész film maradandó élmény lesz majd mindenki számára.

    Bring - Hányszor balhéztatok össze? Az ilyen közös megpróbáltatások általában növelik a feszültségveszélyt.
    Léna - Nem is tagadom, volt, hogy összevitáztunk, de nem a köztünk lévő ellentét miatt, hanem a rengeteg nem várt probléma okozta a feszültséget. De a társam egy zseniális fickó, aki ezen át tudott lépni és most itt csak azt tudom mondani, hogy fejet hajtok előtte. Mindenkinek azt kívánom, hogy ilyen útitársa legyen az életben.

    Dömdödöm - Gondoltál közben arra, hogy 2 orosházi olimpikon társadért és kerekezel? Büszke vagy rájuk?
    Léna - Ahogy közeledtünk Peking felé, egyre többet beszéltem a társamnak, hogy milyen nagyszerű érzés lesz majd a két szenzációs sportolóval megfogni a magyar zászlót és nem csak Magyarország, hanem Orosháza hírnevét is öregbíteni. Sajnos nem így sikerült, de zászló ott van és lobogni fog az olimpián.

    Jesszusmária - Terveztek-e további közös utat mostani társaddal, vagy elválnak (kerékpár)útjaitok?; Lesz-e könyv a mostani élményekből?; Mi lesz a sorsa a Kínában hagyott felszereléseteknek? Visszakapjátok a holmikat?
    Léna - Lassan elkezdünk dolgozni a könyvön és a filmen, ami remélem, legalább olyan sikeres lesz, mint a Pedálblues.
    - A második kérdésemre már részben válaszoltam: először pihenünk, de már felmerült az új-zélandi túra, persze ez nagyon távoli terv....
    - A cuccunk valóban Pekingben maradt, a nagykövetségen őrzik. Mivel 3600 eurót kértek, nem tudtuk vállalni a repülővel való hazaszállítást, így megpróbáljuk vasúton hazahozatni a követség segítségével a bringákat és személyes holmijainkat.

    Földid - Ki volt a legérdekesebb ember utatok során?
    Léna - Ulanbatorban találkoztunk egy francia mutatványossal, aki négy gyerekkel, a feleségével egy éve járja a világot egy lerobbant lakóautóval és három évig itt tanult Pesten az artistaképző intézetben. A kommunikáció sem okozott gondot, hiszen jól beszél magyarul. Nagyon érdekes a produkciójuk: a férfi zsonglőr, a gyerekek pedig zenélnek. Nem szednek belépőt, amikor fellépnek, hanem bármilyen adományt elfogadnak. Jártak Szibériában is, volt, hogy mínusz negyven fokban kellett dolgozniuk. Fontos: a látszólagos megpróbáltatások ellenére a család arca boldogságot, őszinteséget és szeretetet sugárzott.

    Kétkerék - Szia! Mi volt az első magyar étel, amit elfogyasztottál hazaérkezés után? És hogy mire vágytál útközben, miközben a nem túl guszta ázsiai cuccokat ettétek, ittátok?
    Léna - Részben már válaszoltam rá: zúzapörkölt és kisfröccs. Az ázsiai kaják egyébként a híresztelések ellenére nagyon jók, bár futottunk bele olyan dolgokba is, amelyek vizuális látványa bizony hányingerkeltő. De a zsíros kenyeret, szalonnát, pörköltet semmi más nem pótolja.

    Oros - Hány éves korig lehet ezt csinálni?
    Léna - Ez nem élsport, nem versenyzek senkivel, ez egy életforma, majd az idő eldönti, mikor fogom a kerékpárt hintaszékre cserélni.

    Vas - A bringáitokról kevés szó esett a híradásokban. Milyen cuccal mentetetek és hogy bírták a vasak a gyűrődést?
    Léna - Ezek egyedi gyártású, méretre készült vas- és acélötvözetű bringák voltak, melyek, mint a svájci óra, úgy működtek. Sopronban készültek a híres Yasec mester keze által. Defektünk sem volt, viszont a láncot igen megviselte a homok és az eső. A konzolok (csomagtartók) a méltán világhíres Tubus cég termékei.

    Léna - Nagyon szépen köszönöm a figyelmet és a Beolnak a meghívást. Ha bárkinek bármilyen további kérdése van, vagy segítségre lenne szüksége, keresse a honlapomat: www.eleterzes.hu, itt folyamatosan hírt adunk a tervezett kiállításokról, pódiumbeszélgetésekről és természetesen a könyv és a film előkészületeiről. További szép napot mindenkinek!
    K. Gy.



    Lénáék célhoz értek
    (Orosházi Élet, 2008. július 04.)



    Pekingben a Tienanmen téren. Július 11-én, jövõ héten pénteken gurul be Orosházára a két kerékpáros az esti órákban, 6 óra tájékán, a Mûvelõdési Központ elõtti térre, ahol rögtönzött élménybeszámolót tartanak. Ma este az M1-en a 19.30-kor kezdõdõ híradóban láthatjuk õket.
    Négy hónap viszontagságokkal teli út után június 28-án megérkezett a biciklis páros, Lénárt Léna Ferenc és Berta István az út végállomására, Pekingbe. Mivel a kínai hatóságok nem engedték, hogy kerékpárral tegyék meg az utat a határtól a fővárosig, ezért vonatra szállni kényszerültek.

    A pekingi állomáson már várt rájuk a kínai– magyar nagykövetség titkára és az MTI fotósa, majd elmentek a követségre, ahol a nagykövet fogadta őket és gratulált teljesítményükhöz. A magyar zászlót ünnepélyes keretek között ma adják át a sportolók képviselőjének, és utána rövid élménybeszámolót tartanak az ott élő és dolgozó magyaroknak, közel 50 embernek. Orosháza kínai testvérvárosából, Panjinból is delegáció érkezik a követségre, hogy üdvözöljék az utazókat. Az MTV is készített velük riportot a Tienanmen téren, és rögzítik az előadásukat is.
    Jártak a nagy falnál szakadó esőben – a párától alig láttak. "Csupán" hatvan km-t kellett menniük, hogy kiérjenek a városból. Megnézték a híres-hírhedt Tienanmen teret és a szűk kis sikátorokat is, amelyek ugyanúgy hozzátartoznak a kínaiak napi életéhez, mint a világvárosi hangulatú körgyűrűk. Mint írják, a kerékpárosok ott egyenrangú felek a közlekedésben. Sokan segítették utazásukat Ázsián keresztül, akiknek ezúton is szeretnének köszönetet mondani.



    Pekingben a magyar bringások
    (Magyar Rádió - Déli Krónika, 2008. június 28.)

    Megérkezett a nyári olimpia színhelyére a két magyar kerékpározó, akik három hónapig voltak úton. Mérőórájuk 6300 kilométert mutat. Előbb érkeztek és kevesebbet tekertek, mert Oroszországba például nem kaptak vízumot, és engedély híján Pekingbe is vonaton voltak kénytelenek begurulni.

    Szombaton indultak és szombaton érkeztek. Berta István és Lénárt Ferenc március 8-án több mint egyéves előkészület után Orosházán pattant nyeregbe és indult el Pekingbe, ahová a tervezettnél pontosan 42 nappal előbb meg is érkeztek. Az időzítés azonban – még ha tőlük független tényezők is közrejátszottak– nem volt rossz, mert Pekingben épp ma reggel jelentették be hivatalosan, hogy elkészült a Nemzeti Stadion, közismertebb nevén a Madárfészek, és ezzel mind a 37 olimpiai létesítmény készen áll a sportolók és a vendégek fogadására.
    Ami a magyar kerékpározókat illeti, mint kiderült, elsősorban adminisztratív, bürokratikus okok miatt helyenként nem volt módjuk bringán megtenni a több mint 10 ezer kilométer hosszú utat, de Románia, Moldávia, Ukrajna, Kazahsztán és Mongólia után sok-sok élménnyel, hátizsákjukban a Magyar Olimpiai Bizottság megbízásából hozott nemzeti zászlóval ma már célba értek. A zászlót július 4-én a pekingi magyar kolóniával való találkozásuk alkalmából adják majd át, egyelőre a külképviselet misszióvezetőjének, aki majd továbbítja azt a magyar olimpiai csapatnak.
    Berta István az MR1-Kossuth Rádiónak beszámolt arról, hogy Oroszországba nem kaptak vízumot, ezért változtatniuk kellett az útiterven, és Kazahsztánban, illetve Mongóliában is csak részlegesen tudták útjukat két keréken folytatni. Biciklijükben hitelesen 6300 kilométer van. Sajnos Kínába is csak azzal a feltétellel kaptak 12 napos vízumot, hogy vonaton utaznak be az országba. Különösebb megrázkódtatás a három hónap során nem érte őket, bár – mint kiderült – Ulánbátorban mindketten elhagyták útlevelüket. Szerencsére azonban napokkal később egy becsületes mongol megtalálta a dokumentumok gazdáit.
    A két világjáró kerékpáros - terveik szerint - az elkövetkező napokban több millió forintot érő, egyedi készítésű könnyűvázas biciklivel Peking utcáit fogja róni, és a Nagy Falhoz is kigurul. Ma a Tienanmen téri fényképezkedés mellett egyelőre csak a nagykövetségig jutottak, ahol a két negyvenes civil sportember rögtönzött úti beszámolót tartott az őket fogadó Kusai Sándornak, Magyarország pekingi nagykövetének.
    Trebitsch Péter (Peking)



    A 29. nyári olimpia nyitányára igyekszik két magyarországi kerékpáros
    Két keréken Pekingig
    (Krónika, 2008. március 18.)

    "Nem állunk meg!" – kiáltotta messzirõl Lénárt Ferenc, alias Léna a március 9-én Orosházáról indult magyarországi kerékpáros expedíció vezetõje, miközben keményen nekifeszült az ellenszélnek, no meg a Bucsin-tetõi hágó meredek kapaszkodóinak.


    Társa, Berta István száz méterrel mögötte vívta harcát a helyenként latyakos, síkos úttal, ám elszántságban õ sem maradt alul. A félszavas válaszokból kiderült, a tetõ elõtt nincs megállás, nem eshetnek ki a ritmusból, hiszen addig a pontig, ahonnan már a gravitációs erõ is segíti a haladást, még nyolc kilométernyi kapaszkodó vár rájuk havazásban és kemény ellenszélben. Az útközben mellettük elhúzó, vagy éppen õket leelõzõ autók hangos tülköléssel köszöntik a két világutazót, akik zsebükben a Magyar Olimpiai Bizottság támogató- és a Magyar Solymász Egyesület ajánlólevelével, illetve a Magyar Külügyminisztérium támogatásával Pekingbe tartanak. Céljuk az olimpikonok hosszú és kemény felkészülése elõtt tisztelegni a 29. nyári olimpián, illetve át szeretnék adni a stafétazászlót a magyar sportolóknak a pekingi nyitányon. Ugyanakkor a környezetvédelem fontosságára is fel szeretnék hívni a figyelmet hosszas, embert próbáló útjuk során. A közel 180 naposra tervezett úton nem használnak semmilyen szén-dioxid-kibocsátó eszközt, alkalmi szálláshelyeiket azoknál ütik fel, akik szívesen befogadják a mindenkori vándorokat, és akár ételüket, italukat is megosztják velük.

    "Ennyi koszt még Albániában sem látni az út mentén"

    Lénárt Ferenc "útfüggõnek" vallja magát, több európai kerékpártúrát tudhat maga mögött, 2006-os útjáról hazatérve pedig Pedálblues címmel könyvet is írt. Berta István gyerekkora óta kerékpározik, eddigi leghosszabb túráját Erdélyben tette, ekkor 1800 kilométert kerekezett. Léna európai kalandozásairól elmesélte, hogy noha Litvániában kirabolták, "két hülye miatt" nem ítéli meg negatívan a litvánokat, az erdélyihez hasonló szívélyességgel viszont csak albán földön találkozott, egyébként Európa többi részében zárkózottabbak, távolságtartóbbak az emberek. Felháborítónak tartja viszont, hogy Erdély koszossá, szemetessé vált: "Ennyi koszt, szemetet, eldobott csomagolóanyagot még Albániában sem látni az utak mentén, mint Romániában". A Pekingbe tartó két kerékpár különlegessége, hogy a kerekek futófelületét szivacsréteggel burkolták, ami kivédi a gumidefekteket. A kerékpár váza acélból készült, legfõképp azért, hogy bárhol könnyen javítható legyen. Az elszánt kerékpározók fejenként negyvenkilós csomagjukban pót külsõ és belsõ gumikat is visznek, de felkészültek az esetleges gumibelsõ-foltozásra is. A csomagban egyébként csak a legszükségesebbek rejlenek: például a víztisztító berendezés, aminek segítségével iható vizet nyerhetnek akár egy pocsolyából is.

    Virágvasárnapi pihenõ Gyergyószentmiklóson

    A vasárnap a pihenésé – mondják az utazók, ám a Léna-féle változat nem a lazsálásról szól. "Elmegyünk Gyergyószárhegyre, meg kell nézned a kastélyt és a kolostort, majd megmutatom neked a Both-várat is" – magyarázza a barátjának. A két kerékpáros az út során igyekszik minden fontosabb turisztikai, illetve természeti látványosságot megtekinteni, fotón, internetes naplóban rögzíteni. Mobiltelefonjukkal nemcsak fényképeket készítenek, de bárhol internetkapcsolatot létesíthetnek, e-maileket írhatnak és olvashatnak. Parányi kilométerórájuk épp Gyergyószentmiklóson számlálta a 700. kilométert. A térképen kívül GPS is segíti az utazókat. A két vállalkozó kedvû férfi hétfõn reggel indult a Békás-szoroson át Moldva felé, majd terveik szerint néhány nap múlva Iasi közelében hagyják el Romániát. További útjuk során is a jó szándékú emberek segítségében bíznak a szállást és étkezést illetõen, hiszen nem kíséri õket ellátmányt szállító konvoj. Bíznak abban, hogy menet közben elhárulnak az akadályok, amelyek pillanatnyilag beárnyékolják az utazást. Az orosz vízum például még mindig várat magára, de közben továbbra is zajlanak a tárgyalások. "Elképzelhetõ, hogy egy útszakaszt vonaton kell megtennünk, mert az oroszok nem garantálják a biztonságunkat" – magyarázza Léna. Azonban ez sem lehet akadály számukra, hiszen augusztusban Pekingben várja õket a magyar konzul, akivel együtt szeretnék köszönteni az olimpikonokat. Ezért pedig érdemes eltekerni odáig...
    Jánossy Alíz



    Pekingbe biciklizik Géza bá és Léna
    (Hargita Népe, 2008. március 17.)

    Budapestről március 8-án indult két fiatalember, hogy 150 nap alatt Pekingbe érjen, átadva üzenetüket a világnak: fontos a környezet és állatvédelem, tisztelegve az olimpikonok felkészülése előtt és bizonyítva, az ember képes legyőzni korlátait.
    Szombaton este – átjutva a havas-jeges Bucsin-tetőn – érkeztek meg Gyergyóba az egyedi készítésű, fejenként negyven kilogrammnyi csomaggal felmálházott kerékpárjukon. Tegnap pihenőnapot tartottak, majd indulnak tovább, hisz előttük még tizenháromezer kilométer. Ittlétükről, eddigi élményeikről mi is részletesen beszámolunk.
    Balázs Katalin



    Két keréken Pekingig
    (Népújság - Marosvásárhely, 2008. március 17.)

    Exkluzív interjú a budapesti Berta Istvánnal és az orosházi Lénárt Ferenccel.

    – Egy teljesen román faluban kaptunk szállást, és annyira rendesek voltak az emberek, hogy az egyetlen magyarul beszélô asszonyt is megkeresték és így el tudtuk magyarázni, honnan és miért jöttünk, merre tartunk... – ezekkel a szavakkal jelentkezett be telefonon múlt szerda délután hat óra tájban Lénárt Ferenc, azaz ismertebb nevén Léna, akit többször is megszállottnak, vakmerônek, vagy akár rendkívül bátornak tituláltak eddigi kerékpáros vagy akár egykori stoppos útjai során. Akkor még 30 kilométerre voltak Szászrégentôl és mi már készülôdtünk a nagy találkozásra. – Két nap múlva, déltájban érünk Régenbe – folytatta és hangjában mintha nyoma sem lett volna a kimerültségnek, fáradtságnak. Nevével tavalyelôtt találkoztam elôször, amikor "fellapoztam" az útjait felelevenítô internetes honlapját (www.eleterzes.hu). Pár hónapra rá pedig elôbb a 2006-os európai körútjáról szóló könyvét olvashattam el, majd mintegy ezt alátámasztva "végigbámultam" a több mint 11000 km-es útról szóló videót is.
    – Még mindig Erdélyt tartom Európa legszebb térségének, ahol bárhova bemész, befogadnak, fôleg a magyarlakta vidékeken… Történt már olyan is, hogy inkább elmentek otthonról, csak hogy ott tudjak aludni. Huszonöt éve járom Erdélyt, az emberekben még soha nem csalódtam, talán mondhatni, hogy még Albániában ilyen vendégszeretôk az emberek – ezt már a Szászrégenbôl Szováta irányába vezetô út közelében levô vendéglôben mondta, miközben a társát, "Gézabát" is megismerhettük. – A tisztességes nevem Berta István, semmi közöm sincs a Gézához – mutatkozott be viccelôdve Gézabá, aki már huszonöt éve készül erre az útra.
    Ôk ketten március 8-án Budapestrôl vágtak neki a kalandosnak ígérkezô útnak, amelynek végén – reményeik szerint – találkoznak a pekingi magyar küldöttséggel és átnyújtják a Magyar Olimpiai Bizottság által küldött zászlót. Közel öt hónapba telik, míg esôvel, hóval, tűzô napsütéssel megküzdve végighaladnak Erdélyen, Moldván, Ukrajnán, Oroszországon és Mongólián, végül közel 14000 kilométert maguk között hagyva érkeznek meg a 2008-as ötkarikás játékok fôvárosába, Pekingbe.
    – Felpakolt kerékpáros turista nem sok van már, amolyan legenda övezi ôket, többek között emiatt is segítenek, fôként mikor megmondjuk, hová tartunk – folytatta Léna. – Itt, Régenben megálltunk egy jelzôlámpánál, egy férfi kiszólt magyarul a mellettünk álló autóból: "Bírjátok még? Láttunk a tévében! Hajrá magyarok!" – torokszorító érzés volt.
    – Napi hetven-nyolcvan kilométer megtételét terveztük, ami nem annyira megerôltetô. Huszonhét pihenônapot iktatunk be, ezeket megpróbáljuk tartalékolni az esetleges betegségekre… Kereken egy évet szerveztük ezt az utat – vette át a szót Gézabá. – Egyelôre gond van az orosz vízummal, nem akarják megadni, pedig az orosz belügyminisztérium is dolgozott rajta. Arra hivatkoztak, hogy nem tudják garantálni a személyes biztonságunkat, és nem akarnak politikai konfliktusba kerülni. A kínait szerencsére megkaptuk, azt Ulan Batorban vehetjük át.
    Léna szerint az emberek mindenhol emberek, és hiába próbálnak konfliktusokat szítani közöttük, mindig segítôkészek (utalt az itteni állapotokra). – Így lehet megismerni egy országot, mert ha kocsival végigrohansz, alig látsz valamit a falvakból, városokból, egy kerékpáros út során azonban rá vagy kényszerülve a személyes találkozásokra, közelebbrôl megismerheted a helyi lakosságot.
    A Lénával és Gézabával lezajlott beszélgetés során felmerült a kérdés, hogy a családtagjaik hogyan tolerálják a hasonló vállalkozásokat, mert nem elég csak egyszerűen elindulni, ha nincs megfelelô támogatás mögöttük.
    – Tizenhárom éve vagyok együtt a párommal, ô már akkor is tudta, milyen az elôéletem és elfogadta. Negyvennégy éves vagyok, de nem tudok bekapcsolódni a fogyasztói társadalomba, nem tudom rávenni magam arra, hogy most például plazmatévére gyűjtsek. Amikor elmondtam a tervemet, a családom az elsô pillanattól fogva megpróbált segítséget nyújtani – számolt be Léna. Hasonlóan vélekedik útitársa is, akinek saját bevallása szerint nincs nagy háza, vagyona, a pénzét inkább elutazza, világot akar látni.
    – Az emberek láthatják, hogy nem egy hétvégi szalonnasütésre indultunk el, hanem egy fontos küldetést vállaltunk fel – folytatta Gézabá. – Ebben a MOB (Magyar Olimpiai Bizottság) nyújt erkölcsi támogatást, ugyanakkor egy francia cég felvállalta a teljes ruházat összeállítását, sátrat és hálózsákot is kaptunk tôlük. A speciális ruházat – vízhatlan, szélálló nadrágok – majdnem félmillió forintba kerül fejenként. Megérkezésünkkor a pekingi magyar nagykövetségen a Külügyminisztérium részérôl egyenként százezer forintot vehetünk át, a többit saját zsebbôl hoztuk össze.
    Három éve ismerkedtek meg, és már két éve tervezik az utat. Elôször csak Mongólia került szóba, nem is gondoltak a pekingi útra, de késôbb összekapcsolták ezzel a nemes céllal, amivel az olimpikonok többéves kitartó munkája elôtt akarnak tisztelegni. Ugyanakkor fel szeretnék hívni a figyelmet a környezetszennyezéssel kapcsolatos problémákra is. Léna ez utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy Romániába érve lehangoló látványt nyújtott az utak szélén halmokban álló szemét, amely nagyon rontja a táj szépségét.
    Eddig egyedül járta a világot, most Gézabával próbál szót érteni...
    – Nagyon toleráns vagyok. Lénának nagyon "hirtelen habitusa" van, de szerencsére gyorsan megoldja a felmerülô problémát. Egyik este beszéltünk arról, hogy egyedül valószínűleg nem vállalta volna ezt az utat. Egymásra vagyunk utalva és mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy bármilyen konfliktust azonnal el kell simítani, különben nem tudjuk véghezvinni a tervünket.
    Léna bevallotta, hogy nehezen tolerálja az embereket, de most nincs helye fölösleges virtuskodásnak, és ha egy olyan társ kerül mellé, akivel egy hullámhosszon vannak, s humora is van (mint például Gézabá), akkor nem lehet gond.
    – Meg lehet érezni a gyufás skatulyát is – utalt csomagjuk nehézségére Lénárt Ferenc. Fejenként több mint negyven kilós csomagot visznek magukkal, és ha kapnak egy ajándékot, azt nem valószínű, hogy kerékpárral hazaszállítják. S ha már oly sok szót ejtettünk a szállítóeszközrôl, akkor Berta István rövid beszámolójából megtudhatjuk, mivel tud az többet egy átlagos biciklinél. – Sopronban egy fiatalember gyártja ezeket a vázakat, megrendelésre, a méreteket kitaláltuk, és így készült el ez a speciális kerékpár. Azért volt szükséges, hogy acélból és ne alumíniumból készüljön, mert azt mindenhol meg lehet javítani.
    Ezek voltak az utolsó szavak, melyeket kettejükkel váltottunk, majd jókívánságokkal bocsátottuk útjára a két utazót, akik aznap még el szerettek volna érni Nyárádremetére, ahol Gál Lajos polgármester finom, erdélyi vacsorával várta ôket.
    Ferencz Melánia



    Biciklivel az olimpiára
    (Békés Megyei Hírlap, 2008. március 10.)

    Rögös út vezet Kínáig, a szó mindkét értelmében. Az orosházi Lénárt Léna Ferenc és budapesti társa, Berta István tegnap reggel indult el Orosházáról, hogy öt hónap múlva a pekingi olimpiára érjenek, s ott átadják olimpikonjaink képviselőjének a Magyar Olimpiai Bizottság által küldött zászlót.

    A két sportember kerékpárját a soproni Yasec mester készítette el, melyek a remények szerint kibírják a megpróbáltatásokat. Lénáék Románián, Moldávián, Ukrajnán, Oroszországon, Kazahsztánon, Mongólián keresztül szeretnének eljutni Kínába. Európát már többször körbekerekezte Léna; legutóbbi útját a tűzoltók segítették. Most a solymászok álltak melléjük ajánlólevéllel. A több mint tízezer kilométeres út egy része alig járható. A két "biciklista" érinti Szibériát és a Góbi sivatagot is. Más szempontból is rögösnek ígérkezik az út. Indulás előtt derült ki: annak ellenére, hogy a Külügyminisztérium is támogatja Lénáékat, eddig nem kaptak orosz és kínai vízumot. Most segítőik azon dolgoznak, hogy tranzitvízummal sikerüljön sikerre vinni a nem mindennapi vállalkozást. Útjukat az érdeklődők a www.eleterzes.hu honlapon naponta figyelemmel kísérhetik.
    K. E.




    (Vasárnapi Blikk, 2008. 03. 09.)




    Irány Peking: egyelőre vízum nélkül
    (Hír6, 2008. március 09.)

    Hír6-galéria az orosházi indulásról

    Felvirradt a nagy nap: elindult "Léna" és "Gézabá", hogy letekerje a 11 ezer kilométeres távot. A szombati budapesti protokoll indulás után vasárnap Orosházáról ténylegesen nekivágtak a nagy útnak. Orosz vízum még nincs, de reménykednek.

    Budapest, Campona: szemerkélő eső. Az utazókat és az érdeklődőket ez cseppet sem zavarja és a hajuk is rendben van. Kicsit kócos, de ez most kit érdekel? A két kerekes lázasan pakol a kerékpárokra, miközben az országos média kitörő figyelme néha majdnem ledönti őket a lábukról. Van itt, kérem, mindenfajta sajtóorgánum, kamera-tömeg és riporterhad. A Hír6.hu is köztük, forog a kamera rendesen.
    Berta István és Lénárt Ferenc
Megpakolva, indulásra készen
Fotó: Kecskeméti KrisztinaA protokoll indulás után megérkezés Orosházára és alvás Lénáéknál, az anyós zúzapörköltjének betermelése után. Kell a hazai koszt, hiszen most 5 hónapig csak helyi jellegzetességeket és előre gyártott ételt fognak látni, szagolni és ízlelni.
    Másnap, március 9-én reggel gyülekező gyopárosi fürdő bejáratánál. Kis bemelegítő kerekezés a városban a művelődési ház elé, ahol már közel százan várják őket. Család, barátok, bringások és érdeklődők. Gyors interjú a sajtónak, az utolsó szerelésigazítások, a kerékpáros barátok által hozott pálinka átvétele, polgármesteri jókívánságok és az elmaradhatatlan közös fotózás. Majd nyeregbe magyar, és indulás. Orosz vízum még nincs, de ők bizakodnak, ami ránk is átragad. Irány Peking, tűzön vízen át!



    Elindult a Pekingbe tartó biciklis expedíció
    (BEOL.hu, 2008. március 09.)

    BEOL-galéria az orosházi indulásról

    Ezekben a percekben indult tizenegyezer kilométeres bicikliútjára az orosházi Lénárt Léna Ferenc és sporttársa, a budapesti Berta István. A két bringást mintegy százan búcsúztatták orosházi kiindulóhelyükön.

    A pekingi olimpiára tartó biciklis expedíció a Nagyszénás, Kondoros, Mezőberény, Köröstarcsa, Körösladány, Szeghalom útvonalon hagyja el a megyét. A tervek szerint az éjszakát Berettyóújfalun töltik, majd hétfőn Biharkeresztesnél lépig át a magyar-román határt.
    A bringások lapunknak elmondták: A jelek szerint megoldás születik az orosz vízum ügyében, ugyanis a külügyminisztérium hathatós támogatásával kétszer tíz napos átutazó vízumot kapnak, amely elég lesz arra, hogy áttekerjenek az orosz medve birodalmán. Mintegy százan búcsúztatták őket Orosházán, s egy kis csapat Mezőberényig kíséri a két utazót.



    Elkerekeznek a pekingi olimpiára
    150 nap alatt érnének a kínai fővárosba
    (RTLKlub Híradó, 2008. március 08.)

    Biciklivel, 150 nap alatt, Budapestről Pekingbe. Két magyar férfi, úgy döntött, ha törik, ha szakad, elkerékpároznak Kínába az olimpia kezdetére. Szombaton délelőtt el is indultak. Az út azonban nem lesz könnyű, mert a kerékpárosok egyelőre sem Oroszországba, sem Kínába nem kaptak vízumot. Így tisztelegnek az olimpiára kijutott magyar sportolók előtt.

    Lénárt Ferenc és Berta István kerékpárokkal akarnak Pekingig eljutni. Az útra több mint 1 éve készülnek. A különleges biciklik egyenként több millió forintot érnek. Külön erre a túrára készültek. A vázuk sokkal könnyebb, mint egy utcai kerékpáré, ugyanakkor sokkal tartósabb. De nem csak ez az egyetlen különlegessége a biciklinek.
    „Az egyik táskában a konyha van. Főzőberendezés, fűszerek. A másik táskában az alvócuccok, önfelfújó matrac, hálózsák. Hátul pedig a ruhák, illetve egyéb kerékpárhoz szükséges szerszámok vannak” – mondta Berta István.
    Azt mondják, a felszerelés semmiben nem különbözik egy kempingfelszereléstől, csak könnyebb. Azért, hogy ne kelljen túl sok súlyt cipelni magukkal, hiszen több mint három hónapig kerekeznek egyfolytában.
    „Én 25 éve úton vagyok folyamatosan. Pistának kicsit extrémebb. De alapozgattam, mivel több mint 40 éves vagyok. Inkább mentálisan kell nagyon a toppon lenni” – mondta Lénárt Ferenc.
    Budapesttől Peking 10 ezer 500 kilométer. Ennyit kell tekerniük. Az út nem csak emiatt lesz nehéz. Oroszországba és Kínába ugyanis még nem kapták meg a vízumot. Ennek ellenére belevágtak. Hétfőn délben hagyják el az országot. Az út 150 napig tart. Remélhetőleg a túra zökkenőmentes lesz, ugyanis amikor megkérdeztük, merre mennek, azt mondták, nem tudják csak azt, hogy Ulánbátornál jobbra kell fordulni.



    Pekingig tekernek
    (MTI, 2008. március 08.)

    Kerékpárral indult Pekingbe, a nyári olimpia helyszínére két magyar férfi, Berta István és Lénárt Ferenc.

    Medvegy Iván,a Magyar Olimpiai Bizottság sportszakmai főmunkatársa átadja a magyar zászlót és búcsúztatja a kerékpárral a pekingi olimpiára induló Lénárt Léna Ferencet és Berta Istvánt. (Fotó: MTI)A két sportember több mint tízezer kilométert tesz meg öt hónap alatt egyedi készítésű kerékpárjával. Mindketten régóta hódolnak ennek a sportágnak, de Pekingben még nem jártak, ezért vállalkoztak a hosszú útra.
    Szeretnék tiszteletüket kifejezni a magyar olimpikonok hosszú és kemény felkészülése iránt, valamint céljuk az is, hogy felhívják az érintett országok polgárainak figyelmét a békés egymás mellett élés és a környezetvédelem fontosságára.
    Az expedíció Budapestről, a Campona bevásárlóközponttól startolt szombat délelőtt, ahol családtagok, barátok, munkatársak búcsúztatták a budapesti Berta Istvánt és az orosházi Lénárt Ferencet. Köztük volt Hídvégi Üstös Pál, túlélési- és navigációs specialista is, aki egy darabig futva kísérte el a két sportolót.
    Az expedíció civil diplomáciai feladatot is teljesít: végig magyar nemzeti színű zászlóval haladnak, amelyet a Magyar Olimpiai Bizottságtól (MOB) kaptak. A Magyar Solymász Egyesület a sportolókat ajánlólevéllel látta el, amelyben kérik mongóliai, kínai solymásztársaikat, hogy támogassák őket expedíciójuk során.
    Berta István a távirati irodának elmondta: "nincs minden rendben, mert még az orosz vízumot nem sikerült beszerezni, de a Külügyminisztérium segítséget nyújt ebben. A többi vízum megvan, illetve Ulánbátorba kell elmennünk még a kínai vízumért".
    Ettől függetlenül a két sportoló teljes elszántsággal elindult. Szombat este Orosházán rendeznek még egy baráti vacsorát, majd vasárnap reggel indulnak Romániába. Útjuk során még hat országot érintenek Moldáviát, Ukrajnát, Oroszországot, Kazahsztánt, Mongóliát és Kínát.
    Mindkét sportoló egyedi készítésű kerékpárral vág neki az expedíciónak. Egy soproni manufaktúrában készültek a bringák, amelyek bírják a homokos, kavicsos utat és a változó hőmérsékleti viszonyokat is, továbbá könnyen megjavíthatók. A sportolók a mindennapi élethez szükséges dolgokat viszik magukkal, felszerelésük súlya körülbelül 40-45 kilogrammot nyom.
    Előreláthatóan augusztus 8-án érkeznek meg a pekingi olimpiai faluba, ahol átadják a MOB-tól kapott zászlót. Utána szeretnének még legalább egy hétig maradni és néhány versenyt megnézni, majd azt tervezik, hogy repülővel utaznak Helsinkibe és onnan kerékpárral térnek haza.



    Orosz vízum híján is elindul Kínába a két kerékpáros
    (BEOL.hu, 2008. március 7.)

    Az Orosz Köztársaság nem adja meg a vízumot a Pekingbe kerekező magyar párosnak, akik ennek ellenére nekivágnak a tizenegyezer kilométeres útnak. Lénárt Léna Ferenc és Berta István szombaton reggel indul a Campona elől, majd vasárnap reggel Orosházáról kerekeznek a román határ felé.

    Derült égből villámcsapásként érte a hír a pekingi olimpiára kerékpárral induló orosházi-budapesti duót, hogy mégsem engedélyezik az oroszok, hogy átkerekezzenek országukon. Informálisan úgy értesültek, hogy az orosz hatóságok nem tudják garantálni biztonságukat, hiszen közismert, hogy az ország közbiztonsága meglehetősen rossz. Mindez annak dacára történt, hogy egy közelmúltban a Külügyminisztériumban megrendezett találkozón a keleti ország konzulja támogatásáról biztosította a magyar vándorokat.
    Léna a Duna Televízió műsorában pénteken elmondta, előzőleg pedig lapunknak is úgy nyilatkozott, hogy mindezek ellenére nem adják fel és az eredeti tervhez tartják magukat és a hétvégén nekivágnak a rendkívül hosszú és várhatóan küzdelmes útnak. Körülbelül egy hónap múlva érnek az orosz határhoz, reményeik szerint addig megoldódik vízumproblémájuk, melynek megoldásán mind diplomáciai, mind egyéb, személyes kapcsolatok útján is dolgoznak.
    Az expedíció tehát március nyolcadikán, szombaton reggel fél kilenckor indul, a Campona üzletközpont melletti Bike Parkból. Másnap, vasárnap reggel pedig Orosházán búcsúztatják őket Gyopárosfürdőn, illetve a helyi művelődési ház előtt, innen több helyi kerékpáros - egyebek közt az Orosházi Kerékpárosok Egyesülete (OKÉ) - egy darabon el is kíséri a nem mindennapi túra résztvevőit.



    Az oroszok beintettek Lénáéknak
    Nem kaptak átutazási vízumot a kerekesek
    (BEOL.hu, 2008. március 7.)

    A Hír6.hu is többször beszámolt már arról a vállalkozásról, melyben két magyar kerékpáros, az orosházi Lénárt Léna Ferenc és a budapesti Berta István kerékpárral akar eljutni Pekingbe, az olimpiára. Ez a terv most meghiúsulni látszik.

    Pár héttel ezelőtt a két utazó a külügyminisztériumban járt, ahol bemutatták őket azon országok konzuljainak, melyeken keresztül haladnak. Akkor az oroszok megpróbálták őket lebeszélni az útról és a kínaiak is jelezték finoman nemtetszésüket. Azonban úgy tűnt, hogy végül minden rendeződik, és megkapják a vízumot. A kínaiakkal nincs is gond, eddig úgy tűnik, tartják szavukat, ám az oroszok pár nappal ezelőtt beintettek a sportembereknek.

    Berta István és Léna
Indulásra várva
Fotó: Kecskeméti KrisztinaHa nincs vízum, nincs út sem?

    Az indulás előtt 4-5 nappal már érezhető volt a gond, hisz az ígéretek ellenére csak nem akart megérkezni a vízum. Az eddig is rengeteget segítő orosházi származású Juhász Sándor nagykövet - aki jelenleg a Külügyminisztérium protokollfőnöke - a héten Jeruzsálemben tartózkodik az államfő társaságában. Onnan próbál intézkedni, ám sorozatosan falakba ütközik a diplomácia útvesztőiben.
    Az orosz fél azzal indokolja a vízumkérelem megtagadását, hogy olyan területeken tekernek át, melyen nem tudják szavatolni a két utazó biztonságát, így ha bármi gond történik velük, annak nyilván hatalmas sajtóvisszhangja lenne világszerte. Ezt pedig nem vállalják be. Értesüléseink szerint nem csak a két magyar utazótól vonták meg a vízumot, hanem több ország sportemberétől is, akik hasonló utat szeretnének bejárni. Hogy ez mennyire megalapozott magyarázat, mindenki eldöntheti magában. Egy tény: engedély nélkül nem léphetnek orosz területre, e nélkül viszont bajos eljutni Kínába szárazföldön.
    A Hír6.hu megkérdezte Lénát, hogy most mit tesznek? Elmondta: a március 8-i budapesti és a másnapi orosházi hivatalos indulást mindenképpen megrendezik, és el is indulnak az útra. A speciális kerékpár elkészült, ők teljesen készen állnak.
    "Túl sokat fektettünk bele a felkészülésbe anyagilag, szervezőmunkában és fizikailag ahhoz, hogy most feladjuk. Ezt nem tehetjük meg magunk miatt sem, nem beszélve arról a sok támogatóról, akik csatlakoztak a vállalkozáshoz. Nekik is tartozunk annyival, hogy mindent megpróbálunk. Mire az orosz határhoz érünk, eltelik legalább három hét, lehet hogy több is. Annyi idő alatt sok minden történhet a háttérben.Ha nem kapjuk meg a vízumot, akkor is megyünk majd valahova, improvizálunk. Bizakodó vagyok." - mondta Lénárt Ferenc.



    Öt hónap alatt teszik meg a 11 ezer kilométert
    (Helyi Téma Online, 2008. március 05.)

    Autóval is kockázatos vállalkozás lenne Lénárt Ferenc és Berta István terve: öt hónap alatt akarják kerékpáron letekerni hét országon át a 11 ezer kilométert Budapesttől Pekingig.

    A bringás páros a tervek szerint március 8-án rajtol, és a Magyar Olimpiai Bizottság zászlajával augusztus elején érkezik Pekingbe, ahol az olimpiai faluban kitűzik a magyar lobogót. Vajon a 44 éves Lénárt Ferenc és a 45 éves Berta István miért vállalkozik erre a kegyetlen erőpróbára?
    - Magunknak és a magyar sportolóknak is bizonyítani akarjuk, hogy nincs lehetetlen – mondta Berta István. – Bizonyítani, hogy önmagunk legyőzésével, önmagunk erejével bármire képesek lehetünk. Ezenkívül hét országon átbiciklizve hirdetjük a környezetvédelem fontosságát, hiszen kísérőkocsik nélkül tesszük meg a kilométereket. Túrakerékpárunk Sopronban készült speciális acélötvözetből. Hat táskában negyvenkilónyi felszerelést viszünk magunkkal, benne például négy külső és hat belső gumit.
    - Hol és mit fognak enni?
    - Minden pluszkilót nekünk kell szállítanunk, ezért csak kevés élelmiszert viszünk: levesporokat, vitaminokat, táplálék-kiegészítőket, és ami a legfontosabb: víztisztító készüléket és fertőtlenítő pirulát. Út közben veszünk kaját, tehát azt esszük majd, amit a helyiek. A koplalástól nem félek, van miből leadnom, 89 kiló vagyok...

    Berta István és Lénárt Ferenc szombaton indulBerta Istvánnak ez lesz az első különlegesen hosszú túrája, az orosházi Lénárt Ferenc viszont már 25 éve járja a világot. Két éve 125 nap alatt 10 ezer kilométeres európai körutat tett.
    - Másfél millió forintba kerül a pekingi túrájuk: Ennyiből nem mehetnének el utazási irodával az olimpiára?
    - És abban mi lenne a jó? A repülő ablakából csak a felhőket látnánk, ezen a túrán viszont rengeteg emberrel ismerkedhetünk meg. Láthatjuk majd, hogyan vet az ukrán paraszt, hogyan élnek Szibériában és hogyan aratnak Kínában. És szabadok leszünk, nem kell menetrendhez alkalmazkodnunk.
    - Mennyi az esélye, hogy sikerül eljutniuk kerékpárral Pekingbe?
    - 99 százalék. Ha nem hinnénk a sikerben, neki sem vágnánk. A legkritikusabb szakasz Mongóliában a Góbi-sivatag lehet, ahol csak köves földút van... De az olimpia nyitányára ott leszünk, és a mi zászlónk is leng majd az olimpiai faluban. Csak az bánt, hogy a vízumunk lejár, ezért nem jöhetünk vissza is biciklivel.
    - Ezt komolyan mondja?
    - Hát persze. Éppen ezért repülővel elutazunk Helsinkibe, majd levezésként letekerünk még kétezer kilométert. Mert milyen ciki lenne repülővel a turistaosztályon hazaérkezni...



    A Nagy Testvér végig figyel majd
    A Pekingbe készülő Léna kalandjai a nagyhatalmak konzuljaival
    (Hír6, 2008. február 26.)

    Pontosan 12 nap múlva beillesztik speciális cipőjüket a pedálba, nyeregbe pattannak, és nekivágnak a papíron 10.135 km letekerésének. Az orosházi Lénárt "Léna" Ferenc és budapesti társa, Berta István 180 nap alatt tervezi megtenni az utat Pekingig. Sivatag és tajga nem akadály előttük, ám a vízum majdnem kibabrált velük - a Nagy Testvér mindenről tudni akar.

    - Egy fenét izgulok, csak gyorsan történnek a dolgok körülöttem, szinte az egész napom telefonálással és ügyintézéssel telik - válaszol az izgalmi szintjét firtató kérdésemre Léna a rá oly' jellemző vehemenciával.

    A technika adott, már csak tekerni kell kifulladásig

    - Nem újdonság neked ez a szervezősdi? Hiszen az előző utakon ennyire nem merültél el a háttérmunkában.
    - Valóban, ez most nagyobb kaliberű téma, néha kicsit szédülök is a sok infótól és tennivalótól. De nem bánom. Az igazság az, hogy az úticél miatt megkerülhetetlenek ezek a megbeszélések és találkozók. És most végre látom az értelmét az eddigi teljesítményemnek. Azok a mamutcégek pedig, akik most mellénk álltak, teljesen megleptek engem. A társam mindig mondta, hogy rendben lesz minden, hisz ő tárgyalt velük a szponzorálásról, de nekem még mindig hihetetlen. Én egy egyszerű vidéki gyerek vagyok, nem szoktam meg ezt a nagy felhajtást. De hazudnék, ha azt mondanám, nem esik jól. Csak néha kicsit sok. Be vagyok már sózva, nagyon mehetnékem van.
    - Korábbi beszélgetésünk alkalmával említetted, hogy sok technikai dolgot fogtok kapni, melyek segítenek nektek. Ezekből mi valósult meg?
    - Szinte minden. A Lafuma cégtől megkaptuk a ruházatot az alsógatyától kezdve a bakancson át a sapkáig, hálózsáktól a sátrakig. Félelmetes, milyen dolog ezek, korábban álmodni sem mertem hasonlókról. A legfontosabb mégis a kerékpárom, melyet a bringások között híres soproni Yasec mester egyedileg készített számunkra. Más, mint a korábbi, de a sivatagi viszonyok más felépítést követelnek meg. Emellett nagyon komoly elektronikai dolgokkal támogatja egyik szponzorunk az utazást. Van fejkameránk, mellyel a filmet fogjuk készíteni az út során, csúcskategóriás telefon, melyben GPS és internet is van, és rengeteg apró kütyü, ami hasznos lehet számunkra. Emellett meglepetésként bejelentették, hogy a Külügyminisztériumtól is kaptunk pénzügyi támogatást. Mit ne mondjak, nagyon jól esett.
    Mivel csak ketten megyünk, és nem kísér minket stáb, nagyon fontos a biztonságunk. Ezért az orosházi származású Juhász Sándor nagykövet és protokollfőnök - aki a korábban balul sikerült európai túrán Litvániában segített rajtam - szervezett egy találkozót. Ezen az általunk érintett országok konzuljai voltak jelen, és hivatalosan is bemutattak nekik minket és a tervünket. Érdekes volt látni a különféle reakciókat. A kazah konzul azt mondta, ne aggódjuk, a nomád emberek nagyon rendesek, segíteni fognak. De figyelmeztetett, hogy az időjárás szélsőségeire egy európai nem tud felkészülni. Majd meglátjuk. A leghúzósabb rész azonban akkor jött, amikor az orosz és kínai képviselő - diplomatikusan ugyan, de - le akart minket beszélni az útról.
    - Lebeszélni? És mindezt mégis hogyan tálalták?
    - Fantasztikusan. Az orosz konzul azt mondta, hogy országában nagyon rosszak az utak, gondoljuk át még egyszer az egészet. A kínai hölgy pedig - látva az útitervünket - jelezte, hogy ő tud jobb útvonalat Pekingig, ne arra menjünk, amerre terveztük. Ennek egy hátulütője van: az általa mondott úton nem érnénk oda időben az olimpiára. Ennek az egésznek volt egy kis '50-es évekbeli illata, amikor "megtudtad, hogy mit akarsz tenni".
    A két utazó a konzulok társaságában
    - Azért valljuk be - főleg Kínában - ez nem játék. Mégis, mi lett ennek az egésznek a vége?
    - Segített Juhász Sanyi barátom, nélküle talán még most is ott ücsörögnénk, és szélesen mosolyognánk egymásnak. Megenyhültek a nagy országok, megkaptuk a vízumot. Sőt azt is megígérték, hogy amint belépünk Kínába, folyamatosan vigyázni fognak ránk, ám ebből mi semmit nem fogunk észrevenni. Félelmetesen hangzik, mint egy James Bond filmben: a Nagy Testvér figyel minket.

    Hazafelé repülnek és kerekeznek

    - Az előkészületek körül minden rendben?
    - Igen, ahogy azt terveztük. Március 8-án Budapestről a Campona elöl vágunk neki az útnak. Palik Lászlótól az RTL Klub nevében egy úti csomagot kapunk, majd dr. Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének személyi titkára adja át nekünk az olimpiai zászlót, melyet kiviszünk a magyar olimpikonoknak Pekingbe. A hivatalos ceremónia után irány Orosháza, ahonnan másnap nekivágunk a kalandnak.
    - Még ki sem érkeztetek, de te már korábban is a hazafelé úton aggódtál. Kiderült hogyan jöttök majd vissza?
    - Igen, de sajnos nem tudunk hazafelé is tekerni, hisz addigra lejár a vízumunk. Ám találtunk egy köztes megoldást: repülővel jövünk Helsinkiig, onnan viszont szigorúan kerekezés Orosházáig. Azt hiszem, azért ez így már jó lesz.



    Két hét múlva startolnak Lénáék
    (Orosházi Élet, 2008. február 22.)

    Itthon már csak két lapszámot vehet kézbe az Orosházi Életbõl Lénárt Léna Ferenc és Berta István, mert március 8-án Budapesten, a Campona bevásárlóközpont elõl, a magyar zászlót átvéve elindulnak a pekingi olimpiára.

    A Külügyminisztériumban Juhász Sándor egyengette a kerékpárosok útját. Segítsége nélkül nem juthatnának be Oroszországba és KínábaMásnap, 9-én 8 és 9 óra közt megállnak Orosházán, a gyopárosi fürdõ és a mûvelõdési ház elõtt. Az ötkarikás játékok nyitó ünnepségére kerékpáron viszik a nemzeti lobogót.
    Elsõ hallásra talán az augusztusig tartó út fizikai nehézségeire gondolunk, pedig több aspektusa van ennek a vállalkozásnak. Országos cégek mellett orosháziak is részt vállalnak abban, hogy anyagi gondok nélkül tekerhessék le Lénáék a több mint 10 ezer kilométert.
    Ám a hét érintett országba még a magyar zászló kedvéért sem engednek be bárkit, hacsak nincsenek rendben a papírjaik. Léna és Berta István csak a múlt héten szembesült azzal, milyen sokat köszönhet egy orosházi származású támogatónak. Nélküle sem Oroszországba, sem Kínába nem léphetnének be, hiszen oda egyszerû turistaként nem kapnának vízumot.
    A Külügyminisztériumban Juhász Sándor mutatta be õket azon országok konzuljainak, amelyeken áthaladnak a következõ hónapok alatt.
    A szentetornyai születésû nagykövet, protokollfõnök fontosnak tartotta segíteni földijeit. Jóindulatát minden orosházi vagy környékbeli megtapasztalhatta, akin módja volt segíteni. Örömére szolgált, hogy a sors öszszehozta Lénával, és hogy a világjárt biciklis másodmagával nekiindul ennek a nagyszerû feladatnak. Példaértékûnek, civil diplomáciai cselekedetnek nevezte a két vállalkozó szellemû kerékpáros útját, ezért dolgozott azon, hogy a Külügyminisztériumban is mögé álljanak, és a vízumok beszerzése mellett a költségekbõl is részt vállaljanak.
    Léna és Pista készen állnak az útra, a kerékpárok tökéletesen mûködnek, kezdõdhet a visszaszámlálás!
    bij



    Bringával az Olimpiára: 180 nap alatt 10.000 kilométert tekernek
    Berta István és Lénárt Ferenc egyedi készítésű kerékpárral vág neki az expedíciónak
    (eXtrem.hu, 2008. február 22.)

    Kerékpárral akar eljutni Pekingbe, a nyári olimpia helyszínére két magyar férfi, Berta István és Lénárt Ferenc. De miért?

    A két sportember március 8-án indul Budapestről az öthónapos túrára. Már javában készülnek: rendszeresen edzenek és felszerelésüket állítják össze nagy-nagy műgonddal.
    Mindketten évtizedek óta tapossák a pedált, de egyikük sem járt még a céltájon, és ilyen hosszú távot sem tettek még meg, így nagy kihívás számukra a több mint tízezer kilométer hosszú út.
    Szerencsére támogatásban nem szenvednek hiányt. Az expedíciót a külügyi tárca kétszázezer forinttal és a tranzitországokba szükséges vízumok beszerzésével segíti.
    A sportolók nemrégiben találkoztak az útba eső hét ország - Románia, Moldávia, Ukrajna, Oroszország, Kazahsztán, Mongólia és Kína - konzuljaival.
    A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) az indulás napján adja át a kerékpárosoknak a magyar zászlót, amelyet mint stafétát visznek a pekingi olimpiai faluba.
    A Magyar Solymász Egyesület a sportolókat ajánlólevéllel látta el, amelyben kérik mongóliai, kínai solymásztársaikat, hogy támogassák őket expedíciójuk során.
    Berta István gyermekkora óra kerékpározik, igaz nem versenyszerűen, csak amolyan turistajelleggel. Bejárta Európát és Ázsiának egy részét is. A '80-as években 1800 kilométert tett meg Erdélyben, eddig ez volt a leghosszabb túrája.
    "Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy ezt folytatni kellene. Időhiány miatt azonban nem volt módom ilyen hosszú útra elindulni" - mondta a távirati irodának a 45 éves budapesti sportember.
    Lénárt Ferencet sokan megszállottnak tartják, az orosházi 44 éves férfi magáról azt állítja, hogy útfüggő - immár 25 éve bringázik. 2006-ban bejárta Európát, ez volt a leghosszabb túrája, amelyről könyvet is írt Pedálblues címmel.
    Ekkor ismerte meg jelenlegi társát, Berta Istvánt, aki egy kerékpárral támogatta őt útján.
    Hazaérkezése után néhány hónappal beszélgettek arról, hogy mindketten szívesen elkerekeznének Mongóliába, Kínába, mert még nem jártak ott.
    A tervből most valóság lett.
    A két férfi a 180 nap alatt fantasztikus tájakon kerekezik majd át. Berta István szerint útjuk legnehezebb és egyben legizgalmasabb szakasza a Góbi-sivatag lesz.
    "Kietlen tájon fogunk haladni, közel 700-800 kilométeren át és egyikünk sem járt még arra. De számomra Kazahsztán is érdekes lesz, mert korábban dolgoztam ott, biztosan sokat változott az eltelt 20 év alatt" - mondta.
    Lénárt Ferenc szerint Európában napi 100-110 kilométer lehet megtenni kényelmesen, hegymentes terepen. A kazahsztáni, mongóliai szakaszon - véli - az is jó, ha 40-50 kilométert haladnak naponta, mert az útviszonyok viszontagságosak, az időjárás pedig nagyon szélsőséges.
    Mindkét sportoló egyedi készítésű kerékpárral vág neki az expedíciónak. Egy soproni manufaktúrában készültek a bringák, amelyek bírják a homokos, kavicsos utat és a változó hőmérsékleti viszonyokat is, továbbá könnyen megjavíthatók.A sportolók a mindennapi élethez szükséges dolgokat viszik magukkal, felszerelésük súlya körülbelül 40-45 kilogrammot nyom. Lénárt Ferenc azt tervezi, hogy erről az expedícióról is ír könyvet, és filmet is készít.
    Előreláthatóan augusztus 8-án érkeznek meg a pekingi olimpiai faluba, ahol átadják a MOB-tól kapott zászlót. Utána szeretnének még legalább egy hétig maradni, és néhány versenyt megnézni, majd azt tervezik, hogy repülővel utaznak Helsinkibe, és onnan kerékpárral térnek haza.



    Elindult a Pekingbe tartó biciklis expedíció
    (Kárpátinfo.net, 2008. február 19.)

    Kerékpáron akar eljutni két magyar férfi a nyári olimpia helyszínére, Pekingbe.

    Expedíciójukat a külügyi tárca kétszázezer forinttal és a tranzit országokba szükséges vízumok beszerzésével segíti, tájékoztatta pénteken a Független Hírügynökséget a külügyminisztérium.
    Ebből az alkalomból a két sportember: Lénárt Ferenc és Berta István a Külügyminisztériumban találkozott az útba eső országok budapesti konzuljaival.
    A tízezer kilométeres túra 180 napig tart. A biciklisek március 8-án a budapesti Campona üzletközpont elől rajtolnak, és augusztus 8-án érik el a kínai fővárost. Ukrajnába Moldovából érkeznek, s többek között Odessza, Mikolajiv, Herszon és Mariupol érintésével szelik át az országot. Innen Oroszországon, Kazahsztánon és Mongólián keresztülpedálozva érkeznek Kína területére. Az utat kíséret nélkül teszik meg, amire eddig még senki sem vállalkozott.
    A két magyar kerékpáros a pekingi olimpiai faluban átadja azt a zászlót, amelyet a Magyar Olimpiai Bizottságtól kapott.
    Az expedícióval tisztelegni akarnak a magyar olimpikonok hosszú és kemény felkészülése előtt. Egyúttal felhívják az útba eső országok polgárainak figyelmét a békés egymás mellett élés és a környezetvédelem fontosságára.



    A konzulok is vigyáznak a Kínába tekerő magyarokra
    (Beol.hu, 2008. február 15.)

    Hét ország konzuljaival — Románia, Moldávia, Ukrajna, Oroszország, Kazahsztán, Mongólia, és Kína — találkozott az orosházi Lénárt Léna Ferenc és a budapesti Berta István. Ezeken az országokon haladnak majd keresztül a bicilisek életük legnagyobb expedícióján Kínáig.

    Középen a két utazó, ezúttal bringa nélkülA magányos kerékpáros Léna, már bejárta Európát. Most azonban élete legnagyobb fájába vágja a fejszét. Ezúttal a Pekingi Olimpia az úticél. A nem mindennapi vállalkozára egy jóbarátjával indul. A 12 ezer kilométeres utat március 8-án kezdik meg. Öt hónapjuk van, hogy Kínába érjenek, az olimpia megnyitójára.
    — A fogadást az orosházi származású Juhász Sándor volt litván nagykövet szervezte, aki jelenleg a Külügyminisztérium protokollfőnöke. Ő segített, amikor 2005-ben Litvániában kést szorítottak a nyakamhoz és majdnem az életemet is elvesztettem, nemcsak a kerékpáromtól és az egyéb dolgaimtól szabadítottak meg az útonállók.
    A konzulok segítségüket ajánlották. Az országok magyar nagykövetségei is „rajtunk tartják a szemüket”, vigyáznak ránk.
    Oroszországba és Kínába egyébként csak meghívólevéllel léphetünk be. Ebben is segítséget ígértek. Feladatunk is lesz: olimpiai versenyzőinknek elvisszük a Magyar Olimpiai Bizottság zászlaját. A fogadáson Juhász Sándor azt is bejelentette, a Külügyminisztérium jelentős összeggel támogatja az expedíciónkat — nyilatkozta Léna.
    k. e.



    Biciklivel indulnak Pekingbe
    (HírTV, 2008. február 15.)

    Kerékpáron akar eljutni két magyar férfi a nyári olimpia helyszínére, Pekingbe. Expedíciójukat a külügyi tárca kétszázezer forinttal és a tranzit országokba szükséges vízumok beszerzésével segíti, tájékoztatta pénteken a Független Hírügynökséget a külügyminisztérium.

    Ebből az alkalomból a két sportember: Lénárt Ferenc és Berta István a Külügyminisztériumban találkozott az útba eső országok, vagyis Románia, Moldova, Ukrajna, Oroszország, Kazahsztán és Mongólia budapesti konzuljaival.
    A tízezer kilométeres túra 180 napig tart. A biciklisek március 8-án a budapesti Campona üzletközpont elől rajtolnak, és augusztus 8-án érik el a kínai fővárost. Az utat kíséret nélkül teszik meg, amire eddig még senki sem vállalkozott.
    A két magyar kerékpáros a pekingi olimpiai faluban átadja azt a zászlót, amelyet a Magyar Olimpiai Bizottságtól kapott.
    Az expedícióval tisztelegni akarnak a magyar olimpikonok hosszú és kemény felkészülése előtt. Egyúttal felhívják az útba eső országok polgárainak figyelmét a békés egymás mellett élés és a környezetvédelem fontosságára.



    Magyar kerékpárosok expedíciója az olimpiára a Külügyminisztérium támogatásával
    (Külügyminisztérium, 2008. február 15.)

    Kerékpáron akar eljutni két magyar férfi a nyári olimpia helyszínére, Pekingbe. A két sportember: Lénárt Ferenc és Berta István a Külügyminisztériumban tartott rendezvényen mutatkozott be az útjukba eső országok - Románia, Moldova, Ukrajna, Oroszország, Kazahsztán és Mongólia - budapesti konzuljainak.
    Elmondták, hogy a 180 napos túra március 8-án a budapesti Campona üzletközpont elől rajtol. Az utat kíséret nélkül teszik meg, amire eddig még senki sem vállalkozott. A két sportoló jelentős civil diplomáciai feladatot is teljesít: végig magyar nemzeti színű zászlóval haladnak. A tízezer kilométeres úttal egyúttal a tiszteletüket akarják kifejezésre juttatni a magyar olimpikonok hosszú és kemény felkészülése iránt. Céljuk továbbá, hogy felhívják az érintett országok polgárainak figyelmét a békés egymás mellett élés és a környezetvédelem fontosságára.
    A tervek szerint augusztus 8-án érik el Pekinget, és ott az olimpiai faluban átadják azt a zászlót, amelyet Magyar Olimpiai Bizottságtól kaptak.
    Lénárt Ferenc és Berta István kerékpáros expedícióját a Külügyminisztérium 200.000 forinttal és a tranzit országokba szükséges vízumok beszerzésével segíti.



    A MOB indítja útjukra a Pekingbe kerekező Lénáékat
    (Beol.hu, 2007. december 12.)

    A MOB erkölcsi támogatásban részesíti az orosházi Lénárt Léna Ferenc és fővárosi barátja, Berta István Pekingbe tervezett 2008-as kerékpártúráját és a március 8-ai induláskor a szervezet képviselője nemzetiszínű zászlót nyújt át a nem mindennapi expedíciónak.

    Minderről dr. Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi és jogi igazgatója tájékoztatta a két utazót, így immár hivatalossá vált a korábbi terv. Mint arról korábban többször beszámoltunk, a 2005-ös csángóföldi, a 2006-os Litvániában rablás miatt kudarcba fulladt, majd 2007-ben sikeresen megvalósított európai turné után a kínai fővárost határozta meg úti célul.
    Pekingre jövőre az egész világ figyel majd, hiszen itt rendezik meg az aktuális nyári olimpiai játékokat. A március elején induló túrát úgy időzítették, hogy az olimpiai láng fellobbanásakor érjenek oda.
    Léna lapunknak elmondta: az expedíció előkészületei jól haladnak, útjukat több neves cég is támogatja, s további előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a lehetséges szponzorokkal. Ezen túl természetesen a fizikai felkészülés is nagy erővel zajlik, mindketten naponta hosszú órákat töltenek edzőteremben, hogy tavasszal megfelelő kondícióval taposhassanak a pedálokba.



    A pekingi olimpiára készül Léna
    (Beol.hu, 2007. november. 14.)

    Az orosházi Lénárt Léna Ferenc talán az eddigi legnagyobb vállalkozásába kezd. Jövő tavasszal, március 8-án Kínába indul, a pekingi olimpiára. Társaival ő viszi majd a magyar zászlót az olimpiai faluba.

    — Óriási megtiszteltetés érte kis csapatunkat. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) felkért bennünket, hogy vigyük ki a magyar zászlót az olimpiai faluba és adjuk át a MOB ottani képviselőjének – mondta Léna, akinek ezúttal társa is lesz az úton, Berta István kerékpárforgalmazó tart vele.
    A zászló budapesti átadását országos televíziócsatorna is közvetíti, hiszen a két férfi teljesítménye igazi olimpiai próbatétel. Terveik szerint menet közben érintik Szibériát és a Góbi sivatagot is. Sőt, elkerekeznek a kínai nagy falhoz is. Útjukat segíti Litvánia volt nagykövete, az orosházi származású Juhász Sándor, aki a Külügyminisztérium munkatársa. Ő vette pártfogásába Lénát, miután Litvániában kirabolták, kést szorítottak a torkához. Lénát és társát, Berta Istvánt a solymászok is a „szárnyuk alá” vették. Dr. Lakos István fősolymász segítségével Lénáék solymásztartozékokat visznek Mongóliába és Kazahsztánba, a solymászat őshazájába.
    K. E.




    (velo.hu, 2007. november.)




    Léna szerint úton lenni boldogság
    (Békés Megyei Hírlap, 2007. július 08.)

    Az orosházi Lénárt Léna Ferenc hitvallása: "Úton lenni boldogság". Ezért is indul évről évre valamilyen embert próbáló útra kerékpárjával. Tavaly 18 európai országot kerekezett végig. Közel 11 ezer kilométert utazott hatalmas csomagokkal megrakott kerékpárjával.

    A következő úti cél 2008-ban a kínai olimpia. Egy szponzortól új biciklit kap szeptemberben. Már az útitervet készíti, ezúttal társa is akad az eddigi legnagyobb expedíciójára, amit több hónaposra tervez. Pekinget Mongólián és a Góbi-sivatagon keresztül érik el. Az utak orosházi vándora legutóbbi nagy kalandjáról Pedálblues címmel - barátai unszolására - könyvet is írt, amit DVD-melléklet színesít. A film vágója egyik jóbarátja, Násztor Róbert. A könyv és a film nagy sikert aratott. Az érdeklődőknek több alkalommal volt lehetőségük találkozni a szerzővel. A visszajelzések szerint a Pedálblues üdítő nyári olvasmány. Volt, aki még a buszt is lekéste miatta, más a takarítást hanyagolta. Kérdésünk: Hová tervezi Léna a következő útját? A megfejtéseket augusztus 15-éig várjuk szerkesztőségünk címére, 5600 Békéscsaba, pf. 111. A borítékra írják rá: Léna. A megfejtők között négy Pedálblues-könyvet sorsolunk ki.


    Léna: Pedálblues az élete
    (Békés Megyei Hírlap, 2007. június 22.)

    Az orosházi Lénárt Léna Ferencet van, aki őrültnek, más megszállottnak tartja. Persze határtalan szabadságvágya irigyeket is szül. Az orosházi bringást ez nem zavarja. Teszi, amit neki szánt a sors: teker a békéért és az állatokért.

    - Huszonöt éve járja Európát. Embert próbáló utakra vállalkozik. Mi viszi mindig előre?
    - Nyughatatlan a természetem, imádom a kihívásokat. Eleinte gyalog és stoppal jártam be Európát. Eljutottam például nagy kedvencem, Jim Morrison, a Doors legendás énekese sírjához Párizsba. Már más a világ, ezért váltottam bringára. Erdély mindig is a szívem csücske volt, sokszor körbekerekeztem. Négy éve nagy fába vágtam a fejszét. Csángóföldet barangoltam be. Nagyon kedves emberekkel hozott össze a sors. Annyira elzártak a világtól. Mintha kicsit megállt volna ott az idő.

    - Barátai féltették Albániától, ahová 2004-ben jutott el. Közel négyezer kilométert biciklizett.
    - Bennem is volt félsz. Sokat vívódtam, hogy Szerbiát kikerüljem-e. Végül bevállaltam. A biciklimen ott volt a magyar zászló. A szerbek határtalan szeretettel fogadtak, csakúgy, mint az albánok. Az egyetlen országos napilap hatalmas cikket közölt rólam. Mindenki ismerőse lettem. Az utcán megveregették a vállam, rengeteg barátot szereztem. Köztük egy orvost, aki az ötvenes években Magyarországon járt egyetemre és nem felejtette el a nyelvünket. Részt vett az ''56-os eseményekben is. Vele való barátságom révén egy albán kórus is ellátogatott Orosházára, amit a helyi madrigálosok viszonoztak. Ez is a célom: barátaim legyenek az orosháziak barátai is.

    - Egy évvel később balul sült el az útja.
    - Litvániában két útonálló a torkomhoz szorította a kést. Kiraboltak, mindenem elvették. Nem adtam fel. Támogatóim segítségével megteremtettem a következő utam feltételeit. Tavaly május elsején indultam, változatlan céllal. A tűzoltóktól már az előző évben "hét nyelven beszélő" ajánlólevelet kaptam. Nyolcvan laktanyában fordultam meg. Elvittem a gyulai tűzoltók meghívóját is a 2009-es csillagtúrára.

    - Tizennyolc ország, 125 nap, 11 ezer kilométer. Ehhez tényleg megszállottság kell.
    - Bejártam a balti államokat, visszatértem kirablásom helyszínére is. Ezúttal nem volt mitől félnem. Az egyébként orosházi származású nagykövet közbenjárására a rendőrség határtól határig kísért. Finnországban majdnem a pedálhoz fagyott a lábam. Öt fokban tekertem. Máshol meg feketére sültem a hőségben. Jártam - a teljesség igénye nélkül - Dániában, Németországban, Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban. Itt épp a Tour de France verseny idején. Mit mondjak! Lenyűgöző volt, csakúgy, mint a foci-vb utcai hangulata. Angliában, Spanyolországban és Portugáliában is megfordultam. Megcsináltam! Életem nagy részét úton töltöttem, de a szívem mindig hazahúzott!

    Végigjárta a híres zarándokutat, az El Caminót is
    A világ leghíresebb zarándokútja az El Camino, az ÚT. Hivatalosan Saint Jeanból indul, a Pireneusok gerincén fut végig, Santiago De Compostellában ér véget. Kagylók vezetik a vándort. Csakúgy, mint saját, 18 országos zarándokútján, itt is több magyarral hozta össze a sors. Rajtuk kívül sokféle nemzetiségű vándorral találkozott. Valamennyiük közül egy belga mozgássérült fiatal volt számára az etalon, aki önmagát felülmúlva tette meg a 800 kilométert. Santiago de Compostella főterén minden második vasárnap fogadják a zarándokokat, hivatalosan is igazolják az ÚT megtételét. A főtéren áll egy szobor, aminek - a legenda szerint - a fülébe súgva teljesül a vándorok kívánsága, amit senkinek sem lehet elárulni. Akik jól ismerik Lénát, sejtik, mit kívánhatott. Jövőre ugyanis az eddigieknél is nagyobb teljesítményre készíti elő biciklijét. Nőnapkor irány Peking! Nem vitás, ezt is "megcsinálja"!

    Biciklis élmények papíron
    Az 1964-es születésű biciklisnek nincsenek a tarsolyában kitüntetések, "csupán" emlékek. Léna napközben kamerájával forgatott, este diktafonra mondta élményeit. Így készült a Pedálblues című könyv. A felvételekből Násztor Róbert egyórás filmet vágott, ami a könyv mellékleteként vizuálisan is visszaadja Léna kalandjait. Üdítő olvasmánynak ígérkezik a biciklis zarándok szabadszájú, ami a szívén, az a száján stílusú írása. A filmvetítéssel egybekötött bemutatót július 7-én 20 órakor tartják az orosházi művelődési házban. Addig is látogassanak el a www.eleterzes.hu honlapra, ahol fotók idézik Léna útjait.
    Kovács Erika



    Két kerék, kontra 10.886 kilométer Lénárt Ferenccel
    (Békés Megyei Hírlap, 2007. április 04.)

    Léna, azaz Lénárt Ferenc keresztül-kasul bejárta egész Európát. Kezdetben stoppal, kalandvágyból, majd felpakolva, drótszamáron.

    Legutóbb 18 országot érintő kerékpárutat tett meg a békéért és az állatokért. Beszélgetésünkkor lelkesen mesél úti élményeiről, barátokról, zenéről:
    - Gyerekek, nem az a fontos, hogy mit láttam, hanem, hogy mit éreztem! Amikor Párizsba értem, engem nem az Eiffel-torony érdekelt. A Pére-Lachaise temetőben felkerestem olyan sírokat, mint... - és itt csillogó szemmel, hevesen neveket sorol, akik számunkra ugyan ismeretlenek, de olyan lelkesen beszél, hogy nem szabad megállítani.
    - De Jim Morrisont ismeritek, ugye?
    - S itt elnevetjük magunkat. - Azt mondtad magadról, hiszel a mesékben. Ha jönne egy jó tündér, mi lenne a három kívánságod? - Az első: a földön legyen béke. A fegyver szót húzzák ki az összes szótárból. Kettő: a pénz, mint fogalom, tűnjön el, legyen helyette más. Három: az összes állat éljen békében az emberekkel. Az állat, az ugyanaz, mint önmagad. Az te vagy. Ismeritek az indián mondást? "Ha kivágtad az utolsó fát és megmérgezted az utolsó folyót, rá fogsz jönni, hogy a pénzt nem lehet megenni." Ők, miután elejtettek egy bölényt, imádkoztak a lelkéért. Rémálom belegondolni, mi lesz, ha odajutunk, hogy elpusztulnak az énekesmadarak. Gandhi azt mondta, egy ország intelligenciáját azon lehet lemérni, hogyan bánik az állatokkal.
    - Ezek után szerinted kik a legintelligensebbek? - Skandinávia vezet. Finnország, Észtország, Norvégia, Dánia, no meg az angolok!
    - Úgy tudjuk, az új utadat már nem Európába tervezed. - Most Mongóliába készülök, de már nem egyedül. Ez annyira húzós lesz, hogy ha nem figyelünk oda, akár az életünkbe is kerülhet. Végül, rövidesen megjelenő könyvéről kérdeztük, gondolatban méltó helyet keresünk neki otthon a polcon, és megígértetjük vele, hogy nekünk is dedikál egyet.

    Név: Lénárt Ferenc, Léna
    Kor: 43 év
    Hobbi: blues, jazz, világjárás
    Állatok: Dupree (berni pásztor), Gitta, Matyi és a kutyamenhely lakói

    7. a, Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Orosháza



    Léna újra itthon
    (Orosházi Élet, 2006. szeptember 8.)

    Visító tűzoltóautók kíséretében kerekezett be a Kossuth utcára múlt hét vasárnap kora délutánján Lénárt Ferenc. Lénának kísérői is akadtak, hisz barátai eltekertek elé egészen Szentesig. A borostás, napbarnított és kissé lefogyott kerekest a művelődési központ előtt összesereglettek tapssal köszöntötték. A 125 napon át tartó európai körutazás ezennel véget ért. Léna először Hajdú Péter orosházi tűzoltóparancsnoknak adta át magával hozott ajándékait, melyet több európai tűzoltóságról küldtek itteni kollégáiknak. Ezután következett egy rögtönzött élménybeszámoló: az Európa-térképen vastagon be van jelölve az a 10.886 kilométeres útvonal, melyet bejárt kerékpárral. Ezt leterítette a betonra, majd gesztikulálva – átélve a történteket még egyszer – mesélni kezdett. Tartalmas útjáról 11 órányi videóanyagot hozott haza, melyből film készül, valamint élményeiről könyvet is szeretne írni. Mint mondta: - „Szerencsés vagyok! Van, aki egész életében nem tapasztal annyit, mint én abban a 18 országban, ahol most jártam. Fantasztikus dolgokat láttam, és csodás embereket ismertem meg. Megérte a rengeteg küszködés és fáradtság!”



    Lénát a bringások várták
    (Békés Megyei Hírlap, 2006. szeptember 3.)

    Kellemetlen élményekkel a háta mögött (tavaly kirabolták Litvániában), az orosházi Lénárt Ferenc májusban újra nyeregbe pattant és meg se állt a határig. Újabb kalandos bringatúrára vállalkozott. Németország, Franciaország, a Benelux államok, Nagy-Britannia, az Appenini-félsziget érintésével Szlovénián keresztül Letenyénél lépett újra magyar földre. Barátai, sporttársai, az Orosházi Kerékpárosok Érdekvédelmi Egyesületének a tagjai Szentesen vártak rá szombaton. Együtt kerekeztek Orosházára, ahol a barátok és a tűzoltók várták. Itthon jó hírekkel fogadták Lénát: tavalyi meghiúsult útja során elvesztett értékeinek egy része megkerült, a litván hatóságok megtalálták és eljuttatták Magyarországra.
    Cs. I.



    Pihenő és élménybeszámoló Nagymágocsnál Tizenegyezer kilométer két keréken - Léna hazaérkezett
    (Beol.hu, 2006. szeptember 2.)

    Lénárt (Léna) Ferenc megérkezett. Orosháza főutcájára tűzoltóautó kísérte, de barátai, az OKÉ aktivistái már Szentesen várták, hazáig együtt tekertek vele.

    Az alaposan lebarnult, dús szakállt eresztett, 130 napot nyeregben töltött fiatalembert az orosháziak tapssal fogadták. Elsőként Hajdú Péternek, az orosházi tűzoltó-parancsnoknak adta át a patrónusaitól kapott ajándékokat, ugyanis a lánglovagok minden érintett országban segítették útját, többnyire szállással és ellátással.
    Ezt követően egy idős úr lépett hozzá: a 84 éves Hajdú Sándor nyugdíjas szűcs fiatal korának ereklyéjét adta át Lénának. Egykoron, 1940-ben iparostársaival a mester körbe kerékpározta az országot, számlálója máig őrzi a 2669 kilométeres út emlékét. Ezt a parányi szerkezetet adta örökbe az európai túráról hazaérkezett fiatal barátjának Sanyi bácsi. Lénát ezekben az órákban is barátai, szerettei faggatják kalandos, közel tizenegyezer kilométeres bringatúrájáról.
    Cs. I. - BEOL



    Viharon túl, szélcsenden innen
    (Orosházi Élet, 2006. augusztus 4.)

    Legutóbb szinte napra pontosan egy hónapja írtunk a nagy utazó, Lénárt Ferenc (képünkön) kerékpáros Európa-körútjának aktuális történéseirõl. Mint emlékezhetünk rá, Léna negyvenkettedik születésnapja akkor azzal vált emlékezetessé, hogy az orra elõtt tekert el a Tour de France teljes mezõnye.
    Mint az általa küldött smsekbõl, illetve a www. eleterzes.hu honlapon közölt összefoglalókból kiderült, Léna néhány napig még ennek az élménynek, na meg Normandia festõi szépségének a hatása alatt állt (tekert). Napi 110-120 kilométereket maga mögött tudva sok-sok új barátra is lelt az úton, Le Mans városát például egy új-zélandi cimborájával ismerte meg alaposabban. A focivébé döntõjének napja is Franciaországban érte, így értelemszerûen több száz nemzeti színû parókás, kifestett arcú franciával szurkolt együtt, a meglepõ inkább a helyszín volt: egy régi templom alagsorában. Léna elmondása szerint a drukkerek emelt fõvel viselték az olasz diadalt, így épségben vághatott neki az El Caminonak, vagyis a híres Szent Jakab útnak. Még az egyébként sok érdekes alakot összegyûjtõ zarándokúton is feltûnést keltett a magyar zászlóval tekerõ hõsünk, több helyen nemes egyszerûséggel megtapsolták vállalkozásáért, miközben természetesen magyarokkal is találkozott. Léna rockzenei mûveltségét is megcsillanthatta valahol Spanyolországban, miközben Doors-t énekeltek angol barátai (azon a napon, amikor útitársai két holland, egy mexikói és egy spanyol vándor voltak). A Pireneusok elõtt végre az árakkal is elégedett lehetett, mindeközben több torokszorító élményen is átesett. Hogy csak kettõt említsünk: elõbb egy holland biciklis házaspárral hozta össze a sors (a hölgy sclerosis multiplexben szenved), késõbb egy mozgássérült, egyik szemére vak, háromkerekû biciklit hajtó belgával. Csak sejteni lehet az érzéseket, amikor Léna arról ír: egymásból merítenek erõt. A Camino végállomása Santiago de Compostela volt, de Léna nem sokáig pihent babérjain,mondván, „itt túl sok a turista”.
    Sajnos a jelenleg Portugáliában járó bringásunk talán éppen most került a mélypontra: miközben 37 fokos hõségben teker, rázza a hideg, fáj a torka, és „csak botorkál”. Jóval túl a 8000 kilométeren úgy saccolja, még 2-3 hónapig tarthat ki a pénze, ám azt már most is állítja: két könyvet meg tudna írni az élményeibõl. Miként fogalmaz: „annyit láttam, tapasztaltam, mint tíz ember száz év alatt”. Külön kérdésünkre válaszolva még elárulta: eddigi tapasztalatai alapján a portugál csajok a legszebbek, borban ugyancsak a luzitánoké a legjobb, ugyanakkor a sör mindenütt jó. Mindez azonban nem „végeredmény”: Léna elõtt még hosszú út áll.



    Képünkön Léna Brightonban: dr. Zelenka Klárával és Sivonnal Hatvannyolc nap, 5900 kilométer
    (Orosházi Élet, 2006. július 7.)

    Két hónappal ezelõtt elindult. Már a háta mögött van Szlovákia, Lengyelország, Litvánia, Lettország, Észtország, Finnország, Svédország, Norvégia, Dánia, Németország, Hollandia, Belgium, Franciaország és Anglia egy kis csücske. Most ismét Franciaországban van. Ja, hogy kirõl is beszélek? Természetesen Lénárt „Léna” Ferencrõl, aki fejébe vette, hogy körbekerekezi Európát. A pontosság érdekében írtam neki egy sms-t, hogy merre jár? A válasz imígyen szólt: „5900 km-nél tartok, és ma lett volna életem talán legnagyobb élménye: élõben látni a Tour de France-ot. De sajnos 20 perccel lemaradtam róla. Itt most mindenki focilázban ég, a döntõbe jutást a franciák hajnalig ünnepelték. Szombaton töltöm a 42. életévem, azt hiszem örökre emlékezni fogok rá. Velem minden rendben van. Hú, de ennék egy pacalt!”
    De nézzünk pár érdekességet az eddig történtekbõl, amolyan távirati jelleggel. Az indulás után még Magyarországon kipróbálta a tûzoltóktól kapott ajánlólevelet, amely most is kiválóan mûködött. A lánglovagok szállást, ételt, italt adtak neki – egy-két kivételtõl eltekintve. Sok magyar él szerte a világban, így rendszeresen beléjük botlik. Egy éve Litvániában ért véget a vállalkozás, így a hatóságok most felkészültek: Lénát a határon „kisebb” hadsereg fogadta, az ottani magyar nagykövettel együtt. Az egész országon át elõtte és utána egy-egy rendõrautó haladt. Az idõjárás nem volt túl kegyes hozzá, hiszen igen hûvös volt, ráadásul északnak tartott. Folyamatos esõ, szél és hideg. A skandinávoknál még egy dologgal meg kellett küzdenie: a számunkra eszméletlen árakkal. (2 darab fél literes ásványvíz 1500 forint!) Orosháza testvérvárosában, a finn Kuusankoskiban már várták, ott volt az elsõ hoszszabb pihenõje. Volt, hogy magánembereknél aludt, – hol sátorban az udvaron, hol fészerben, hol luxuscikkekkel felszerelt szobában – de többször elõfordult, hogy étteremben vagy kocsmában leszólították, kifizették a fogyasztását, összedobták a hajójegy árát – sõt az egyik hajótársaság meg is szponzorálta neki –, vagy csak egyszerûen a zsebébe csúsztattak pár eurót. Több helyen fogadta a polgármester, interjúk készültek tv-nek, rádiónak, újságnak. Puskást és az Aranycsapatot mindenhol ismerik, ezzel állítják meg úton-útfélen. Van, aki biztatja, van, aki óva inti, vagy õrültnek nézi, de mindenki csodálja kitartását. Két nagyobb esése is volt, megúszta baj nélkül. Angliába érve szó szerint „szembesült” a fordított közlekedéssel, ami kisebb galibákba keverte. Brightonba érve pár napot pihent az orosházi dr. Zelenka Kláránál, és itt módosítani kellett az útitervet, kihagyta az angliai körtúrát és Írországot. Az ok prózai: fogy a pénz. De halad délnek, rendületlenül.
    Azt kéri, akinek módjában áll, írjon sms-t az itthoni dolgokról – nem biztos, hogy mindig tud választ küldeni –, a hazai híreket nagyon hiányolja! Telefonszáma: (30) 486-2031.
    Azoknak, akik részletesebben kíváncsiak arra, mi történik városunk utazójával, Léna honlapját ajánlom, ahol naprakészen lehet olvasni a friss élményeket: www.eleterzes.hu



    Rauhan ja eläinten asialla
    (Kouvolan Sanomat, 23. 05. 2006 )

    Eurooppa ympäri. Ferenc Lénártilla on vakaa aikomus kiertää suunnittelemaansa reittiä pitkin Eurooppa ja piipahtaa Afrikassakin, ennen kuin hän palaa kotiinsa Unkariin. Tavoitteena on palata vaimon luo Orosházaan ensi vuoden maaliskuussa.Unkarilainen Ferenc Lènàrt hyppäsi polkupyöränsä selkään vappuna Orosházassa. Takana on pari tuhatta kilometriä - eikä edessä ole enää kuin 28 000.

    Polkupyöräily on unkarilaiselle Ferenc Lènàrtille elämäntapa. On ollut viimeiset 25 vuotta.
    Jimi Hendrixin, Janis Joplinin ja Jim Morrisonin suureksi ihailijaksi tunnustautuva mies hymyilee leveästi kertoessaan kasvaneensa bluesin hengessä ja juurtuneensa hippielämään.
    Siksi maantie houkuttelee.

    Sitä hän kuitenkin korostaa, ettei hän mikään haihattelija tai onnenonkija ole, vaan hän toivoo edistävänsä pyöräilyllään rauhaa ja kansojen välistä ystävyyttä sekä parantavansa tapaa, jolla ihmiset eläimiä kohtelevat.

    Ihmiset ystävällisiä maailmankiertäjälle

    Mikään saarnamieskään Ferenc Lènàrt ei ole. Hän kertoo tärkeänä pitämistään asioista taukopaikoillaan, jos ne jotakuta näyttävät kiinnostavan. Hän on tottunut siihen, että ihmiset tulevat ihmettelemään matkamiestä, joka pyöräilee Unkarin lippu tarakassaan liehuen. Siinä on yleensä oiva lähtökohta juttutuokiolle.
    Ei ole ollenkaan tavatonta, että kyselijät innostuvat kuulemastaan ja tarjoutuvat ruokkimaan ja usein myös majoittamaan kulkijan. Siltä varalta, että yhteistä kieltä ei löydy, vain auttavasti englantia puhuvalla miehellä on mukanaan usealle eri kielelle käännetty lyhyt selostus siitä, kuka hän on ja millä asialla hän liikkuu.
    Vappuna kotikaupungistaan Oroshàzasta lähtenyt Lènàrt kertoo ehtineensä jo ensimmäisten 2 000 kilometrin aikana nähdä, miten ystävällisesti ihmiset maailmankiertäjää kohtelevat.
    - Kuulun kaiketi niin uhanalaiseen lajiin, hän virnistää.

    Sade ja kylmyys yllättivät ikävästi

    Vaikka Ferenc Lènàrt on harrastanut pyöräilyä yli 20 vuotta ja tehnyt monta pitkääkin matkaa, hän on nyt elämänsä pisimmällä. Tavoitteena on kiertää 22 maata ja taittaa 30 000 kilometriä.
    Jos kaikki menee suunnitelmien mukaan, hän kulkee Baltian ja Skandinavian halki länsi- ja etelä-Eurooppaan ja piipahtaa Afrikankin puolella, ennen kuin palaa ensi vuoden maaliskuussa takaisin kotiin.
    Lauantaina hän pääsi yhteen matkansa päämääristä, kun hän illalla kaarsi Orosházan ystävyyskaupunkiin Kuusankoskelle, jossa hän on Suomi-Unkari-seuran paikallisosaston vieraana.
    Suomi on ottanut vieraansa muuten hyvin vastaan, mutta sade ja kylmyys ovat olleet hienoinen järkytys.
    - Onneksi telttaa ei ole vielä tarvinnut kaivaa esiin.
    Siisteys, rauhalliset ja auttavaiset ihmiset, hyväkuntoiset pyörätiet ja suuri pyöräilijöiden määrä ovat asioita, jotka ovat tehneet ensikertalaiseen vaikutuksen. Ja sauvakävelijät - heitä Ferenc Lènàrt nauraa tuijottaneensa Helsingissä suu ihmetyksestä selällään.
    Unkarilaisia hän luonnehtii laiskoiksi pyöräilijöiksi, jotka menevät vessaankin autolla, jos se vain onnistuu.
    Hän toivoo kannustavansa omalla esimerkillään maanmiehiään huolehtimaan kunnostaan ja innostumaan liikunnasta.

    Matka taittuu improvisoiden

    Pari lepopäivää itselleen suonut Ferenc Lènàrt nousee tiistaiaamuna taas pyörän päälle. Suuntana on Tampere, jossa häntä odottavat sikäläiset unkarilaiset. Sitä missä hän Tampereen ja Kuusankosken välillä yöpyy, ei tiedä vielä kukaan.
    - En tee tarkkoja suunnitelmia, vaan matka jatkuu improvisoiden, reilun sadan kilometrin päivävauhtia.
    Hän vertaa omaan kulkuaan Jimi Hendrixin musisointiin.
    - Hendrix oli hyvä kitaristi, koska hän pystyi improvisoimaan. Minusta suunniteltu matka on matkan kuolema. Menen aina sen mukaan kuin hyvältä tuntuu.
    Vaikka Euroopan kierros on nyt vasta hyvällä alulla, mielessä elää jo villi haave seuraavasta retkestä: Lènàrt haluaa pyöräillä Mongolian läpi Pekingin olympialaisiin.
    Hän myöntää, ettei ole ikäistensä unkarilaisten miesten joukossa kovinkaan tavanomainen. Hänen kuuluisi olla vakiintunut ja elää arvokkuutta ja varakkuutta tavoitellen.
    - Rakastan vaimoani, äitiäni, koiriani ja kotimaatani enkä voi kuvitellakaan asettuvani minnekään muualle, mutta rahan perässä juokseminen on minulle täysin vierasta.
    HELENA VAITTINEN



    A béke és az állatok érdekében
    (Kouvolan Sanomat, 2006. 05. 23.)

    A magyar Lénárt “Léna” Ferenc kerékpárra ugrott május elsején Orosházán. Pár ezer kilométer van mögötte – előtte pedig már csak 28 000 áll.

    Lénárt Ferenc számára a biciklizés életforma. Így van ez már 25 éve.
    A Jimi Hendrix, Janis Joplin és Jim Morrison bűvkörében élő Léna szélesen mosolyog, miközben elmondja, a blues es a hippik világában nőtt fel.
    Ezért vonzza az országút.

    Ennek ellenére hangsúlyozza, ő nem egy szerencselovag, hanem biciklizésével megpróbálja elősegíteni a békét, a nemzetek közötti barátságot, valamint javítani az emberek és állatok közti kapcsolaton.

    Az emberek barátságosak a vándorral

    Léna nem egy prédikátor. A számára fontos dolgokról a pihenőhelyein beszél, ha van érdeklődő. Megszokta már, hogy az emberek csodájára járnak a lobogó magyar zászlóval közlekedő kerékpárosnak. Ez általában jó ürügy a beszélgetésre. Nem szokatlan, hogy a kíváncsiskodók úgy belelkesülnek, hogy szállást és ételt kínálnak neki. Arra az esetre, ha nincs közös nyelv, a konyhanyelvi szinten angolul beszélő Lénánál van egy több nyelvre fordított rövid leírás arról, ki is ő és mi járatban van.
    A május elsején Orosházáról induló Léna elmondja, hogy már az első 2000 kilométer alatt észrevehette, milyen barátságosak az emberek a vándorral.
    “Valószínűleg egy kihaló fajhoz tartozom” – mondja mosolyogva.

    A hideg eső kellemetlen meglepetés volt

    Bár Léna már több mint 20 éve aktív kerékpáros, és több távoli helyen megfordult, ez a leghosszabb útja. A cél 22 országon keresztül 30 000 kilométer megtétele. A tervek szerint a Baltikumon, Skandinávián, majd Nyugat- és Dél-Európán keresztül (Afrika érintésével) 2007 márciusában ér haza. Szombaton elérte útja egyik célját, amikor bekanyarodott Kuusankoskiba, Orosháza testvérvárosába, ahol a helyi Finn-Magyar Egyesület vendége.
    Finnország a hideget és az esőt leszámítva jól fogadta a vándort.
    “Szerencsére a sátrat még nem kellett előszedni”. A tisztaság és rend, a nyugalmas és segítőkész emberek, a jó állapotú kerékpárutak és a sok kerékpáros mély benyomást tettek a vendégre. És a botosjárók – őket Léna szájtátva nézte Helsinkiben – mondja nevetve. A magyarokat lusta kerékpározoknak mondja, akik a wc-re is autóval mennének, ha lehetne. Azt reméli, saját példájával rá tudja venni honfitársait, vigyázzanak az egészségükre és érdeklődjenek a mozgás iránt.

    Az út improvizálva halad

    Léna pár napig pihen, majd kedden reggel újra kerékpárra száll. Az út Tampere felé visz, ahol az ottani magyarok várják. Hogy Léna hol alszik Tampere és Kuusankoski között, még senki sem tudja. ”Nem csinálok pontos terveket, az út improvizálva halad, kb. 100 kilométeres napi átlaggal”. Útját Jimi Hendrix zenéjéhez hasonlítja. ”Hendrix jó gitáros, mert fantasztikusan tudott improvizálni. Szerintem a tervezett út az út halála. Úgy haladok, ahogy jónak érzem. Bár az európai út még csak az elején tart, Léna szemei előtt már a következő út lebeg: szeretne Mongólián keresztül elbiciklizni Pekingbe az olimpiai játékokra.
    Belátja, hogy a vele egykorú magyar férfiak között igencsak kulönleges. Le kellene nyugodnia, a pozícióval és az anyagi javakkal foglalkoznia.
    ”Szeretem a páromat, anyámat, a kutyáimat és a hazámat, és nem bírom elképzelni, hogy bárhol máshol telepednék le, de a pénz után futkosás számomra teljesen idegen”.
    HELENA VAITTINEN




    (Lietuvos rytas, 2006. 05. 13.)




    Léna huss, elindult
    (Orosházi Élet, 2006. május 05.)

    Léna közügy lett Orosházán, közismert az országban, s utazó nagykövetünk a nagyvilágban. Talán az sem véletlen, hogy a maga „nulla kilométerét” éppen Gyopárosfürdő főbejárata elé helyezte.

    Szemerkélő eső, tűzoltóautók, sok bringás. Ez a kép fogadta azt, aki kiment május elsején Gyopárosfürdőre, Lénárt „Léna” Ferenctől elköszönni. A világjáró új kerékpárja teljesen felszerelve, minden szükséges dologgal megpakolva várta, hogy gazdája rápattanjon, és nekivágjon a több mint 30 ezer kilométeres távnak. Az európai tűzoltók segítsége nagyban hozzájárul majd az út sikeréhez, hiszen csakúgy mint egy évvel ezelőtt, most is a lánglovagok adnak neki szállást. Már több városban várják, s ő amolyan utazó nagykövetként népszerűsíti Orosházát, valamint meghívókat visz az augusztusi kenyérünnepre. Gonda Géza, a Kulturális Kapcsolatok Egyesületének elnöke átadta Lénának azt az orosházi földdel megtöltött kis üvegpiramist, melyet Spanyolországba, az orosházi származású Nicolas Müller fotóművész sírjára visz. A biztató szavak után sokan elkísérték kerékpárral egy jó darabon, a merészebbek egészen Mezőberényig.
    Lapzártakor Léna már Lengyelországban járt, elmondása szerint minden rendben van, jól halad. Honlapján, a www.eleterzes.hu címen folyamatosan nyomon lehet követni, merre is tart éppen.



    Léna ismét nekivág
    (Beol.hu, 2006. április 27.)

    Kevesen hitték, hogy az ország egyik „legelvetemültebb” bringás utazója, Lénárt „Léna” Ferenc életveszélyes litvániai kalandja után ismét bevállal egy hosszabb utat, mi több: éppen a kényszerűen megszakított európai túrát veszi célba ismét. Pedig mindössze néhány napig tartott a bizonytalanság, tavaly nyár óta az orosházi férfi ismét az utat tervezi, s a munka ünnepére elérkezett a várva várt pillanat is: hétfőn indulás.

    Léna kalandjairól a Beol is rendszeresen beszámolt. Utolsó hírünk tavaly az volt, hogy 22 országot érintő európai (és egy icipicit észak-afrikai) túra első szakaszán, Litvániában kirabolták, olyannyira, hogy semmije sem maradt: elvették a pénzét, felszerelését, Merida trekking kerékpárját, s a helyi viszonyokat ismerők szerint örülhet, hogy életét megkímélték. Akkor a vilniusi magyar nagykövet (aki egyébként Békés megyéből származott el) közreműködésével érkezett haza egy szál pólóban és farmerban.
    Ám a milliós nagyságrendű veszteség és a közvetlen életveszély sem szegte kedvét a 42 éves örök tinédzsernek, hogy ismét nekivágjon a hosszú éjszakákon át tervezgetett útnak. Hiszen kalandban korábban sem volt hiány, élt át meleg helyzeteket csángóföldi, albániai túrái során is, nem beszélve a hetvenes-nyolcvanas évek autóstopos útjairól szerte Európában. Szerencsére a támogatók bizalma töretlen maradt, sőt sikerült új szponzorokat is meggyőznie, így például a hazai piacon most megjelent Wenson biztosított számára személyre szabott kerékpárt (a cég kampányában is szerepel: ő a Wenson szabadidős „arca”). Egyéb felszereléseit is világcégek, illetve azok termékeinek hazai forgalmazói biztosították, de a helyi támogatók is azonosultak a Kerouac-i gondolat (úton lenni boldogság, megérkezni a halál) kétkerekes követőjével és hozzájárultak az út sikeréhez.. A hippis fíling egyébként az út céljait is jellemzi, hiszen Léna két fő dologra kívánja felhívni útjával a figyelmet: a békére és az állatvédelemre.
    A nagy nap május elsején, hétfőn érkezik el, ekkor indul a világutazó újabb túrájára, várhatóan tekintélyes kétkerekes kísérettel – legalábbis egy darabon. Gyülekező reggel kilenc órakor lesz a gyopárosi élményfürdő előtt (a fürdőtől is komoly segítséget kapott hősünk), majd indulás a Nagyszénás-Kondoros-Mezőberény-Szeghalom-Berettyóújfalu-Debrecen-Nyíregyháza-Sátoraljaújhely vonalon. Léna a Beol-nak elmondta: örülne, ha minél többen részt vennének búcsúztatásán, illetve a kétkerekes kíséretben.



    Léna a teker(g)ő
    (Orosházi Élet, 2006. április)

    És akkor Léna közölte barátaival, hogy újra elindul! Mindezt két héttel azután, hogy repülővel hazaért Vilniusból, ahol európai útja drámai véget ért, hiszen útonállók megtámadták, és mindenét elvették, kis híján még az életét is. Újraszervezte az utat, támogatókat keresett. Mindez nem volt egyszerű, hiszen maga a kerékpár több százezer forint. De erről később, kezdjünk mindent az elején. A kérdésekre - elnézést a tegező módért, de ez a kérése volt alanyunknak - Lénárt Ferenc válaszol.

    - Hogyan volt ez pontosan? Mikor hazaértél, el voltál kenődve. De nemsokára már a régi voltál...
    - Az sosem volt kérdéses, hogy újra nekivágok! Ám mindenképpen társat kerestem magamnak az úthoz.
    - Ennek ellenére mégis egyedül mész. Miért?
    Mert senki nem csatlakozott hozzám. Nehéz még egy ilyen "őrültet" találni. És az is hozzátartozik, hogy két megszállott ember ilyen hosszú ideig nehezen alkalmazkodik egymáshoz. Jobb ez így, ráadásul közben dolgozom is: videózok, fotózom, ami éppen megtetszik, amiből ismét film és képkiállítás készül majd.
    - A legnagyobb veszteség az út megszakítása mellett a kerékpár elvesztése volt. Hogyan állsz ennek pótlásával?
    A Wenson cég képviselője - természetesen reklám fejében - felajánlott egy vadonatúj speciális kerékpárt, ami minden elemében az ilyen utakra termett. Enélkül nem tudtam volna újra nekivágni, önerőből ez nem ment volna.
    - Hogyan állsz a felkészüléssel?
    - Télen a gyopárosi fürdőben edzettem, most, hogy megérkezett a keró, azzal hajtok, szoktatom magam hozzá. Újra teljesen fel kellett szerelkeznem, a speciális táskák is lassan megérkeznek, és hála a segítőknek minden készen áll az indulásra, én magam is.
    - A tervek mit sem változtak tavalyhoz képest, az útvonal ugyanaz. De nem tartasz Litvániától?
    - A lengyel-litván határon előre megbeszéltek szerint vár az ottani magyar nagykövet, a rendőrség, az útfelügyelőség és litván média. Az ottani újságokban már megjelent egy riport velem, hogy újra nekivágok, és nem haragszom senkire, a "Békéért és az állatokért" tekerek továbbra is.
    - Mennyi lesz mindez kilométerben?
    - 25-30 ezer kilométer között, nem tudom pontosan. Május 1-jén 9 és 9:45 óra között Gyopároson leszek, ahol a tűzoltók búcsúztatnak, majd Gonda Géza átadja nekem azt a kis üvegpiramist, amelyet Nicolas Müller sírjára viszek Spanyolországba. Terveim szerint pedig 2007 márciusára érkezem haza.
    - Honnan fogunk tudni róla, mikor merre jársz?
    A helyi rádiókban minden hétfőn bejelentkezek élőben. A honlapom 2-3 naponta frissül majd, és ott lehet látni, hol tartok, mi történik velem. Léna az MTV1 április 28-ai, Regióra című műsorában szerepel, ahol bővebben beszél útjáról.



    Léna készül
    (bringa kerékpáros magazin, 2006. február)

    A litvániai Kanuas mellett kirabolt és bringás öltözetben az útszélen hagyott orosházi Léna (Lénárt Ferenc) cimboránk kezd magához térni. Újra szisztematikusan készül a tavaly 1400 km pedálozás után kényszerűen félbehagyott európai túrára, földrészünk körbe- és átkerekezésére. A túra tervezett útvonala több mint 25 000 km, amelynek során földrészünk 22 országát és néhány észak-afrikai országot is érint. A készülődés egyelőre fizikumának, állóképességének futással, úszással és különböző idomvasakkal történő megerősítésére korlátozódik. A kilométergyűjtés még várat magára. A „békéért és az állatokért" mottó jegyében megvalósítandó hosszú túrának új bringával, egy speciálisan felszerelt (pl. tárcsafék) Wenson Splice 7500-assal indul. A biciklit a Caprine Kft. biztosítja, amelyre a spéci cuccokat Budapesten, a Hattyú utcában lévő Kerékvár műhelyében pakolják fel. A rablók által meghiúsított túra újraszervezéséhez Lénának a kerékpár biztosítóin túl segítséget nyújtanak különböző szervezetek, egyesületek is. Többek között a Cinkusiak Baráti Köre, a Rotary Club, a kardoskúti és az orosházi önkormányzat, de magánszemélyek is, mint például az orosházi Dommkó Sándor. Léna tervéről, készülődéséről és a túráról bővebb információt a www.eleterzes.hu oldalon találhatsz.



    Félbeszakadt az Európa-túra!
    (bringa kerékpáros magazin, 2005. július)

    Mint arról hírt adtunk, orosházi barátunk, Lénárt Ferenc (ismerőseinek csak Léna) május 21-én elindult több, mint egyévesre tervezett, mintegy 17 ezer kilométeres európai bringás körútjára. A túra azonban az 1400. km környékén kényszerűen félbeszakadt. A litvániai Kaunas mellett ugyanis június 5-án Lénát kirabolták! Mindenét elszedték a rablók! Bringát, ruhát, felszerelést, pénzt. Csak az maradt meg számára, ami rajta volt: cipő, zokni, biciklisnadrág, mez. Így gyalogolt a rablótámadás után a rendőrségre, ahol igen barátságtalanul fogadták. Például megtagadták tőle még a hazatelefonálást is. Csupán a ottani nagykövetségre való hívást tették számára lehetővé.

    Mint elmondta, éppen a egy autópálya leállósávjában tolta egy meredek emelkedőn a bringát, amikor a korláton átugrott egy vicsorgó ember késsel a kezében és miközben Money! Money!-t ordított, szemből nekiugrott és kést szegezett a torkának! "Egyik kezével a mezemnél fogva magához rántott, a másikkal pedig a kést szorította a torkomnak. A bringa kormányát elengedtem, ösztönösen védekezni próbáltam, de nem tudtam semmit sem csinálni, a fickó folyamatosan a money, money-t hörögte az arcomba. Amikor a bringa eldőlt mellettem, előugrott a társa is, fölkapta a bringát és elszaladva betolta egy erdőbe. Amelyik engem fogott, csak akkor engedett el a földre lökve, amikor a társa már messze járt. Ez az egész néhány pillanat alatt játszódott le. Képzeld el, ott állok Litvánia közepén bringáscuccban és nem tudok mit tenni. Besokkoltam! Hogy tényleg kiraboltak, hogy elvették mindenemet, hogy meghiúsították a tervemet, az csak akkor tudatosult bennem, amikor a rendőrök igen kelletlenül méltóztattak velem foglalkozni. Érted ezt?" - magyarázta még hetekkel a történtek után is. "Engem raboltak ki, aki azzal a mottóval indult el, amit a pólómra is rányomtattam angolul: A békéért és az állatokért!"

    Hát ennyit az EU-ról meg a békéről. Léna azért nem adja fel, barátai segítségével újra készülődik. Úgy tűnik, terve megvalósításáról a litván rablók nem tudták eltéríteni.



    Kálvária Kalvarija után
    Lénát útonállók támadták meg Litvániában
    (Orosházi Élet, 2005. június 10.)

    Ennyi maradt... (Kép: Kecskeméti Krisztina)Az indulás izgalmas perceiben még senki nem sejtette – legfőképpen Lénárt "Léna" Ferenc nem –, hogy ilyen hamar véget ér útja. De erről nyilatkozzon Ő maga:

    – Mi történt veled az első három hétben?
    – Nyíregyházáig minden simán ment, ott viszont bedagadt a térdem. Az orvos eltanácsolt a további úttól, de én folytattam. Már Szlovákiában kipróbáltam a tűzoltóktól kapott ajánlólevelet, ami be is vált. Innentől kezdve Lengyelország elhagyásáig minden állomáson kaptam egy pecsétet, és emellé fantasztikus ellátást. 1100 km-t tekertem, amikor elértem a lengyelországi Białystok városába. Itt megálltam pár napra pihenni, és találkoztam az orosházi fúvószenekarosokkal. Június 4-én indultam tovább északnak. Összefutottam magyar kamionosokkal, akik figyelmeztettek: Litvániában nagyon vigyázni kell. Én ekkor csak mosolyogtam rajtuk. Amint átléptem a határt, az első tűzoltóságra betértem egy Kalvarija nevű településen. Meglepődtem, amikor egyszerűen elzavartak. És innen kezdődött az én kálváriám is.
    – Hol szálltál meg ezután?
    – Egy idős nénivel találkoztam, aki meginvitált a házába. A hölgy teljesen lerészegedett a vodkától és nem sok nyugtot hagyott nekem, így hajnalban gyorsan eljöttem tőle. Kaunas várost elhagyva felmentem az autópályára, és Riga irányába indultam. Egy nagy emelkedőn toltam a bicajt, amikor elém ugrott egy ember, kést szorított előbb a hasamnak, majd a torkomnak, és üvöltve pénzt követelt. Nem láttam értelmét az ellenkezésnek, ezért megadtam magamat. A társa – aki eddig távolabb várakozott – lerohant és a bringámat kezdte felvonszolni a domboldalon. Nagyon gyorsan eltűntek, én pedig a szakadó esőben – abban a ruhában, amiben voltam – álltam az út szélén. A forgalom zavartalanul ment tovább, senki nem törődött velem. A közelben levő árusok hívták a rendőröket, akik fél óra múlva értek ki, és teljesen közönyösek voltak. Megtaláltuk az erdőben a táskáimat, amit szétvágtak, és néhány ruhámat szétdobálva. De a biciklim, kamerám, fényképezőm, diktafonom és négyszázezer forintnyi euróm odalett. Mindez több, mint egymillió forint értékű volt. Ezután bevittek a helyi rendőrőrsre, ahonnan nem telefonálhattam haza! Arra hivatkoztak, hogy drága a nemzetközi hívás! Így estig ott ücsörögtem, mire találtak egy kint élő magyar hölgyet, aki elérte a konzulátust Vilniusban. Másnap egy autót küldött értem Juhász Sándor nagykövet úr – aki szentetornyai származású – és átvittek a követségre. Itt ideiglenes iratokat kaptam, és elintézték, hogy haza tudjak repülni.
    – Mindezek után, ha lehetőséged lenne rá, újra nekivágnál?
    – Nagyon nagy sokk ért engem. Senkinek nem kívánom, hogy érezze a hideg pengét a torkán. A legnagyobb bánatom, hogy nem tudom befejezni az utat, pedig rengeteget készültem rá, és kirobbanó erőben voltam. Minden felszerelésem odalett, és ezek pótlását egyedül képtelen vagyok megoldani. De a válaszom a kérdésre: Igen, de nem egyedül!



    Lőttek a világ körüli útnak
    Meghiúsult egy orosházi kerékpáros terve
    (Népszabadság • B. Papp László • 2005. június 10.)

    A felvétel az indulás előtt készült - a több százezret érő sportkerékpárt is elrabolták (Kép: Kecskeméti Krisztina)Egy nyakához szegezett konyhakéssel kényszerítettek értékei átadására egy magyar sportolót Litvániában. A 41 éves Lénárt Ferenc május közepén indult útnak Orosházáról, hogy egy év alatt 17 ezer kilométert megtéve körbekerekezzen huszonkét európai országon. Szlovákia, majd Lengyelország után vette az irányt Litvánia felé, ahol e hét elején, az egyik országúton - ahol egy meredek lejtő miatt egy szakaszt gyalogosan kellett megtennie - két fiatal férfi késsel támadt rá: halálosan megfenyegették, hogy adja át értékeit. Elvették a pénzét, kameráját, fényképezőgépét, telefonját, táskáit és több százezer forintot érő, speciális kerékpárját.

    Az orosházi férfinak Magyarország litvániai nagykövetsége segített hazajutni. Juhász Sándor nagykövet érdeklődésünkre elmondta: a litván rendőrség ismeretlen elkövetők ellen nyomozást indított. A hatóság figyeli a használtáru-piacokat, mert az elkövetők minden bizonnyal túl akarnak majd adni a videokamerán és a túrakerékpáron. Juhász Sándor elmondta: a támadás színhelyét, Kaunas térségét a helybéliek veszélyes helyként tartják számon, viszonylag gyakoriak errefelé a rablótámadások.
    Lénárt Ferenc az elmúlt években számos nemzetközi körúton vett részt egyedül, mostani vállalkozásával a békére és az állatok védelmére felhívó zászlóval indult útnak, hogy népszerűsítse Magyarországot. Legutóbb a Balkán-félszigeten kerékpározott Albániáig. Útja eredményeként hazatérte óta több albán-magyar kulturális programot szerveztek Békés megyében. Olyan emberek kezdtek érdeklődni Lénárt Ferenc útja nyomán Albánia iránt, akik korábban nagyon keveset hallottak erről az országról.
    Az európai túra egymillió forintosra tervezett költségét Lénárt Ferenc saját megtakarításaiból, családja, valamint szponzorok segítségével finanszírozta - biztosítása azonban nem volt. Arra a kérédésünkre, hogy miért nem, azt válaszolta: annak költségét már nem tudta előteremteni.



    Litvániában kirabolt biciklis
    Nem lett pénz a menhelynek
    (RTL Klub Híradó - Kovács Attila, 2005. június 09.)

    Kiraboltak Litvániában egy magyar kerékpárost. Az orosházi fiatalember májusban indult európai körútra, az egyévesre tervezett kerékpártúrát azonban Litvániában félbe kellett szakítania. A férfit hétfőn az autópályán két bandita támadta meg, kést szorítottak a torkának és mindenét elrabolták.

    Az orosházi Lénárt Ferenc még mindig nem heverte ki a néhány nappal ezelőtti rablótámadást. A fiatalember 25 éve járja Európát, eddig még egyszer sem támadták meg. Litvániából egy pólóban és egy melegítőben érkezett haza, az útonállók mindenét elvették.
    "Üvöltötte, hogy money money, és láttam a szemében, hogy nincs önkontroll, akkor még próbáltam trükközni, de amikor megfogta a grabancomat és a pengét oda helyezte úgy a torkomhoz, hogy moccanni sem tudtam, hát akkor nagyon megijedtem" – mondta Lénárt Ferenc.
    A fiatalember a kerékpárút bevételeit egy kutyamenhelynek ajánlotta volna fel. A litván kaland után azonban örül, hogy épp bőrrel hazajutott. A kerékpározásról persze nem mondott le, ha nem is a kölcsön kétkerekűvel, de jövőre újra neki akar vágni az európai körútnak, ismét csak a világbéke és az állatvédelem jegyében.



    Lecsaptak a banditák
    (Békés Megyei Hírlap, 2005. június 09.)




    Kést nyomott Léna torkának egy litván
    Az a legnagyobb tragédiája, hogy nem folytathatja körútját
    (Békés Megyei Hírlap, 2005. június 09.)

    — Röhögve lenyomtam 1400 kilométert. Majd szétrobbanok, olyan kirobbanó erőben vagyok. És mit tettek velem?! — mérgelődött az orosházi kerékpáros, akit hétfőn délben raboltak ki Litvániában.

    Az orosháziak Lénája, Lénárt Ferenc huszonnégy éve „csavarog”. A békebeli években a gyaloglás és az autóstop jelentette számára a mindent. A kilencvenes évektől viszont bizalmatlanokká váltak az autósok, nem vették fel az útszéli vándorokat. Lénárt Ferenc így 1996-ban átnyergelt a bringára. Eljutott Prágába, a csángók földjére, tavaly szerencsésen megjárta Albániát. Hetekkel ezelőtt ismét nyeregbe pattant és indult — „A békéért és az állatokért” mottóval — huszonkét országot érintő európai túrájára. Egy hete az orosházi fúvósokkal is találkozott a lengyelországi Bialystokban. Hétfőn délben már Litvániában kerekezett, elhagyta Kaunas városát, amikor az autópályán megtámadták.
    — Minden frankó volt, a meredek úton toltam a bringát, amikor elém ugrott a zsivány és eltorzult arccal pénzt követelt. Kését a gyomromnak, majd a torkomnak szegezte, mozdulni se tudtam. Rohant a társa, kikapták a kezemből a kerékpáromat és az erdős részen eltűntek. A rendőrökkel a bozótosban megtaláltuk néhány ruhámat, de ami érték volt (kerékpár, kamera, diktafon, fényképező, hálózsák, sátor, készpénz), mind odaveszett.

    Telefonálni sem tudott
    A rendőrségen töltött néhány óra alatt telefonálni nem tudott az orosházi kerékpáros, mert azt mondták neki, a nemzetközi hívás nagyon drága. Amikor a Vilniuszban élő és dolgozó Juhász Sándor nagykövet tudomást szerzett a fiatalember kirablásáról, azonnal felajánlotta közreműködését, így jutott kedden este haza Lénárt Ferenc, életében először ülve repülőn.



    Az orosházi Lénát Litvániában rabolták ki
    (Beol.hu, 2005. június 09.)

    A Békés megyei Orosházáról indult 22 országot érintő európai és észak-afrikai túrájára Lénárt (Léna) Ferenc. Az orosházi kerékpáros tavaly szerencsésen megjárta Albániát, úgy gondolta, az egy évre tervezett, hosszú út sem okoz számára nehézséget.

    1400 kilométer megtétele után, a harmadik országba érve, Litvániában rossz érzések kerítették hatalmába. Hétfőn délben egy autópálya leállósávjában tolta bringáját, amikor helyi zsiványok támadták meg. Az egyik kést nyomott a torkának és pénzt követelt, a másik rabló az értékes kerékpárral oldott kereket. Léna minden személyes értékét elvették, de a legdrágábbat, az életét meghagyták. Az orosházi fiatalember a Vilniuszban élő és dolgozó Juhász Sándor nagykövet közbenjárásával, repülőgéppel érkezett haza kedd este.



    A magyar utazó világkörüli útja véget ért
    Fegyveres rablók támadták meg az utazót Silainiai-ban
    (Laikinoji sostine, 2005. június 8.)

    (Köszönet a cikk lefordításáért és elküldéséért Juhász Sándor litvániai magyar nagykövetnek.)

    "Soha nem jövök vissza ebbe az országba", a híres 40 éves magyar utazó Lénárt Ferenc így jellemezte Litvániát. Az utazó, aki már sok országban járt, ez év májusában kezdte meg különleges útját. Terv szerint 22 európai és afrikai országot látogatott volna meg, hirdetve a békét és a vadon élő állatok védelmét. Pár napja érkezett Litvániába, ahol érkezése után nem sokkal kirabolták. A rablók megfenyegették Lénárt Ferencet, és elvették az értékeit. Lénárt Ferenc kénytelen volt Litvániában befejezni világ körüli útját.
    Magyarország litvániai nagykövete, Juhász Sándor a következői nyilatkozta: "Nem kétséges, hogy a magyar sajtó nagy jelentőséget fog tulajdonítani az eseménynek." Lénárt Ferenc már több mint húsz éve kezdte meg utazásait. Először stoppolással, később kerékpárral utazott, mivel így az utak sokkal emlékezetesebbek voltak. Jól fizető állást utasított vissza, hogy az utazást választhassa.
    Lénárt Ferenc sok jegyzetet készített, és útjain sokat filmezett. Miután Magyarországra visszatért, egyes útjairól újságokban publikálta cikkeit, és fotókiállítást rendezett, melynek nagy sikere volt és sok embert vonzott.
    A biciklista a magyarországi Orosházáról indult, keresztül Szlovákián, Lengyelországon és végül elért Litvániába. Lénárt Ferenc úgy tervezte, hogy meglátogatja a skandináv országokat is, Lettországot, Franciaországot, Marokkót és így tovább. Bár elég pénze volt a hosszú útra, mégis spórolt ott, ahol csak tudott. Így miután átlépte a litván határt kibérelt egy kis szobát, ahol nem csak a szomszédok, de maga a tulajdonos is részeg volt.
    A rablók, akik kirabolták a magyar férfit, romba döntötték az utazó minden tervét. "Miután a torkomhoz tették a kést, tudtam, hogy bármire képesek, még ölni is, ha muszáj" - mondta a magyar férfi.
    Jocionisné Ilona tiszteletbeli konzul segített Lénárt Ferencnek Kaunasban megszállni, majd másnap a férfi visszautazott repülővel Magyarországra.
    Vygandas Trainys



    Tűzoltókra bízza magát
    (Tűzvonalban 105, 2005. június)

    Lénárt Ferencet mindenki csak Lénaként ismeri. Foglalkozására nézve - mit mondjunk? - magánkerékpáros. Huszonöt éve "csavarog" kétkerekűjén, 11 éve másfél hónap alatt 14 ezer kilométert kerekezett, stoppolt, gyalogolt Európában. Két éve a csángókat kereste fel nyeregben ülve, tavaly pedig Albániáig tekert, meg vissza, összehozva egy (várhatóan) hamarosan megpecsételendő testvérvárosi kapcsolatot.
    Léna május 21-én újabb kalandra indult. Útvonala: Szlovákia - Lengyelország - Litvánia - Lettország - Észtország - Finnország - Svédország - Norvégia - Dánia - Németország - Belgium - Franciaország - Nagy-Bitannia - Írország - Spanyolország - Gibraltár - Marokkó - (ismét Spanyolország és Franciaország) - Olaszország - Albánia - Görögország - Bulgária - Románia - és haza. Egy-másfél évet jósol a 17 ezer kilométeres utazás megvalósításnak.
    A tűzoltók nagy szerepet játszanak vállalkozásában. Városa, Orosháza tűzoltói "menlevéllel" látták el: igazolják, hogy Léna komoly partner, s kérik, minden érintett ország tűzoltói segítsék őt. Szállással, miegyébbel. Visz magával egy kis zászlót is, melyet minden érintett tűzoltóságon aláírat, lepecsételtet.
    - Saját pénzemből, szponzori támogatásokból utazom - mondja Léna. - Merida 9800-as túrakerékpárral, háromszázezer körül van az alapára. Csak belsőt viszek magammal. Titánötvözetű gázfőzőm van, akkora, mint a tenyerem. Hegymászóhálózsákkal megyek, egy kilogrammot nyom és mínusz húsz fokig szigetel. A sátram a kisebb viharos szelet is kibírja, a bakancsom a vízben gyaloglásra is jó, ráadásul lélegzik a talpa, akár vízhatlan öltözetem is. A szandálomat Izraelben készítették, kézzel.
    Léna célja egyszerű. Jelmondata szerint "A békéért és az állatokért!" kerekezik. S ebben segítik, segíthetik őt a tűzoltók szerte a világban.
    K. A. J.


    "Elment a vándor"
    (Orosházi Élet, 2005. május 27.)

    Az európai út már tavaly megfogalmazódott Lénárt Ferencben, amikor hazafelé tekert Albániából. Azóta folyamatosan erre készült...

    Lénárt "Léna" Ferenc múlt szombaton nekivágott közel egy évig tartó, Európát átszelő kerékpáros útjának. A polgármesteri hivatal előtt majd ötvenen búcsúztatták, és többen elkísérték egy darabon. Azonban az út javát egyedül fogja megtenni. A búcsúzás előtt még pár szót váltottunk vele.
    – A békéért, és az állatokért tekerek, valamint hogy hírét vigyem Orosházának Európában! – kezdi mondandóját Léna. – Nagy fába vágtam a fejszémet. Időközben sikerült szponzoraim és barátaim segítségével beszereznem egy nagyon komoly felszerelést, amit mindenkinek köszönök. Eddig nem voltak ilyen szintű táskáim és kisegítő eszközeim, de ez a hosszú út már megköveteli.
    – Hogyan készült az útra?
    – Gyopárosfürdőn edzettem a téli hónapokban, majd a jó idő beálltával már a bringával tekertem rendszeresen.
    – Merre vezet az útja?
    – Északnak indulok a Baltikumba, onnan Skandináviába. Anglia, Írország következik, majd vissza a kontinensre holland, francia, spanyol, portugál földön. Áthajózok Afrikába, majd Olaszország, Albánia, Románia érintésével érek haza Orosházára. Utam során összesen 22 országon tekerek át.
    – Hol fog megszállni éjszakánként?
    – Sátor és hálózsák van nálam, ahol ér az éjszaka, ott letáborozom. Emellett sok segítséget kaptam az orosháziaktól, akiknek barátaik élnek szerte Európában. Pont akkor érek a lengyelországi Białystokba, amikor a fúvósok ott turnéznak, és K. Tóth László karnagy úr felajánlotta, hogy náluk megszállhatok. Finnországban sok kapcsolat van, ott is több helyen várnak. Emellett a tűzoltóktól kaptam egy ajánlást, amivel egész Európában betérhetek a lánglovagokhoz, ha gondom támadna.

    Léna útját nyomon követhetik a www.eleterzes.hu internetes oldalon.



    Európa körbekerekezése
    (bringa kerékpáros magazin, 2005. május)

    Orosházi barátunk, Lénárt Ferenc újra nagy fába vágja a fejszéjét, akarom mondani hosszú útra indul bringával: körbekerékpározza Európát és egy rövid kiruccanáson beleszippant az észak-afrikai levegőbe is. Moldvai és albániai túráját követően tervei szerint 22 országban tesz látogatást az elkövetkező egy-másfél évben. A körút néhány szakaszán kísérői is lesznek, jelenleg is folynak az egyeztetések arról, hogy az európai bringázásra készülő honfitársaink melyik országban, hol és mikor találkoznak majd, s meddig gurulnak együtt. Léna hosszú túrájáról következő számainkban időnként beszámolót találhattok a kerekezés alatt begyűjtött élményeiről. Bízunk benne, hogy legalább olyan sikeres filmet és fotógyűjteményt állít össze utazásáról, mint amilyeneket Moldvában és Albániában készített bringázás közben.
    Léna 2005. május 14-én indul útnak Orosházáról.

    Léna tervezett útvonala:
    Magyarország - Szlovákia - Lengyelország - Litvánia - Lettország - Észtország - Finnország -Svédország - Norvégia - Dánia - Németország - Belgium - Franciaország - Anglia - Skócia - Írország - Franciaország - Spanyolország - Portugália - Spanyolország - Gibraltár - Afrika - Spanyolország - Franciaország - Monaco - Olaszország - Albánia - Görögország - Bulgária - Románia - Magyarország.
    Lénáról és túráiról bő információt szerezhetsz az eleterzes.hu honlapon.



    Kerékpárral huszonkét országon át
    (Népszabadság, 2005. április 23.)

    Minél többet akar látni a világbólEgy orosházi sportember kerékpárral indul útnak, hogy békekövetként végigkerekezzen Európán. A 41 éves orosházi Lénárt Ferenc csaknem egyéves kerékpártúrára indul májusban. Skandinávia felé veszi az irányt, de érinti Angliát, Skóciát, Írországot, majd délnek fordul Portugália és Marokkó felé.

    Tervei szerint érinti Monacót, Görögországot, majd Bulgárián és Románián áthaladva tér haza Magyarországra. A huszonkét éven át benzinkútkezelőként dolgozó, tavaly munkanélkülivé vált férfi élete legnagyobb vállalkozásának tekinti az utat.
    Lénárt Ferenc a hetvenes években autóstoppal kilenc nap alatt eljutott Orosházáról Portugáliába. Az 1989-es forradalom idején vöröskeresztes Moszkviccsal utazott segíteni Romániába. Néhány éve kerékpárral bejárta Csángóföldet, tavaly pedig Albániáig biciklizett - ahogyan ő mondja - kultúrkövetként. Amióta hazatért 2300 kilométeres útjáról, segítségével a városban albán kulturális napokat szerveztek, s a térség csaknem minden iskolájában és művelődési házában tartott már beszámolót úti élményeiről.
    - Az emberekben nagyon sok előítélet van más népekkel szemben, amit szerintem a tudatlanság táplál. Egy szervezett út során semmit sem lehet megtudni, mert a repülőgépről vagy az autópályán suhanó, légkondicionált autóbuszból semmit sem látni abból, ami egy-egy ország lényege. A túrával szeretném minél több emberrel megismertetni a hazámat - fogalmaz a kerékpáros.
    Arra a kérdésre, mi indítja újabb és újabb utakra, a sportember azt válaszolja: minél többet akar látni a világból. Lénárt Ferenc európai körútjának egyetlen biztos pontja: Finnországban egy magyar családnál kap ellátást. Az összes többi a szerencsétől függ. Félmázsás úti csomagját nyári és téli ruhák mellett hegymászók által használt különleges sátor, elsősegélydoboz, takaró és gázégő nehezíti. A kerékpárra szerelt zászlón néhány soros angol nyelvű bemutatkozásában az áll: a békéért és az állatokért kerekezik. A sportember azt reméli: ha olvassák üzenetét, segíteni fogják útján. A férfi nem a fizikai kihívástól, hanem az egyedülléttől tart.
    - Az út egy-egy rövidebb szakaszán lesz ugyan társam, a túra nagy részét azonban egyedül töltöm - avat be a részletekbe Lénárt Ferenc.
    A sportember azért halad északról dél felé, hogy a forró hónapokat inkább Skandináviában, a telet pedig a mediterrán vidékeken töltse. Reménykedik abban, hogy nem lesz kemény tél, és folyamatosan tud haladni. Nincs pontos menetrendje: úgy tervezi, hogy a 15-17 ezer kilométeres távot 10-12 hónap alatt teljesíti.
    A túra egymillió forintosra tervezett költségét Lénárt Ferenc saját megtakarításaiból, családja, valamint szponzorok segítségével finanszírozza. Azt mondja: ha elfogy a pénze, megáll egy-két napra, s az ellátásért cserébe felás néhány kertet, vagy lefesti a kerítést.
    Aztán továbbkerekezik ismeretlen tájak és emberek felé.
    B. Papp László



    Léna újabb kalandja
    (Orosházi Élet, 2005. február 18.)

    Ismét nagy útra készül városunk utazója Lénárt Ferenc. A tavalyi jól sikerült albán kerékpáros túra után már hazafelé a fejébe vette: végigkerekezi Európát.
    – Skandináviától Afrikáig Orosháza hírnevét öregbítem 22 országot érintve – mondta Lénárt Ferenc. – A felkészülést már elkezdtem, amiben nagy segítségemre van a gyopárosi fürdő vezetősége, ott készülök a nagy útra sok futással, úszással és szaunázással. Ez nagyon nagy előrelépés számomra, mert eddig ilyen lehetőségem nem volt. Cserébe reklámozni fogom a várost és a fürdőt utazásom során. Az indulás időpontja is megvan már: május 14-én reggel kelek útra, és terveim szerint 10-12 hónap alatt kerekezem körbe az öreg kontinenst. Itt is készítek fotókat és filmet, amit hazaérkezésem után bemutatok a nagyközönségnek. Egy jó darabon lesz kísérőm is: a szlovák határig velem tart jó barátom, Érdi László, mellette egy budapesti hegymászó srác Finnországig teker velem. A www.eleterzes.hu oldalon sok mindent meg lehet tudni eddigi útjaimról, és terveim szerint folyamatos beszámolók lesznek olvashatóak utam során is.



    Úton lenni boldogság...
    (Beol.hu, 2005. január 10.)

    Egy őrült, egy itt felejtett hippi, vagy korunk hőse két keréken? - ezt a kérdést gyakran felteszik azok, akik hallanak, olvasnak Lénárt „Léna" Ferencről, s azok is bizonytalanok, akik távolról vagy akár közelebbről ismerik a negyvenéves orosházi fiatalembert. A mérleg az utóbbi időben szerencsére már átlendült meg nem értettről elismertre, hiszen amibe eddig belevágott, sikerrel végződött. A java azonban most jön: Léna egy 16 országot érintő útra készül 2005 tavaszán-nyarán, mely egyaránt érinti Észak-, Nyugat- és Dél-Európát, valamint Észak-Afrikát, ezen belül is Marokkót.

    Őrült - mind a 2003-as Csángó-túra, mind a 2004-es Balkán-túra előtt ez volt a leggyakoribb jelző, amit emlegettek vele kapcsolatban akár szemtől szembe, akár a háta mögött. Még a barátok sem hittek igazán ezen utak sikerében, különösen az albániai útban. Szkander bég országáról nagyon keveset tudunk, talán a koszovói háború idején foglalkoztak a kis országgal a szakemberek, s akkor is elsősorban a negatív információk láttak napvilágot. Nem csoda, hogy Lénát mindenki féltette, még a tiranai magyar nagykövetségen is azt mondta egy tisztviselő, amikor még az út előtt telefonon bejelentkezett: maga noooormális? Aztán amikor személyesen is megjelent, kiderült, hogy igen, csupán a kíváncsisága, elszántsága erősebb, mint az átlagemberé.
    Az albánok értékelték bátorságát: szinte ünnepelték az utcán, a vezető lapok terjedelmes beszámolókat írtak az első magyarról, aki kerékpáron érkezett hazájukba. A mintegy kéthetes látogatásnak diplomáciai vonzatai is lettek, ugyanis Albánia budapesti nagykövetsége hivatalosan is felvette a kapcsolatot Orosháza önkormányzatával és egyik civil szervezetével, a Cinkusiak Baráti Körével, melynek kezdeményezésére az ősszel albán kulturális hetet rendeztek a városban filmvetítéssel, kiállítással, pódiumbeszélgetéssel, gasztronómiai bemutatóval.
    Lénát egyébként nem csak zenei ízlése (Doors, Jethro Tull, illetve blues minden mennyiségben), illetve öltözködése miatt tartják itt felejtett hippinek, hanem gondolkodásmódja miatt is. Utazásait is a klasszikus, mára már kevésbé divatos Kerouac-i gondolat vezérli: Úton lenni boldogság, megérkezni a halál...
    Ám hiába a szellem, a testet is ápolni kell, egy utazás, még hogyha az kerékpárosan is zajlik, sok pénzbe kerül. A 16 országot, egyebek közt a skandináv országokat, Franciaországot, Spanyolországot, Marokkót érintő több hónapos út az előzetes számítások szerint másfél millió forintba kerül. Ennek egy részét különböző előadások, kiállítások bevételeiből kívánja előteremteni az orosházi bringás, ám a teljes összeg előteremtésében számít további támogatásokra is jelenlegi szponzorai mellett.



    Zimankóból a forróságba - Léna világjárása
    (Békés Megyei Hírlap / Vasárnap Reggel, 2004. november)

    Mindent elkövet, hogy a sokasodó felkéréseknek eleget tegyen. A napokban a mezőberényiek ismerkednek kalandos életével, bringás múltjával a képek, az élőszó és a film segítségével. Lénárt (Léna) Ferenc azonban gondolatban ismét messze jár.

    Albániát meghódította. Szó szerint tessék ezt érteni! Az orosházi kerékpáros kalandor a messzi ország újságjainak sztárjaként volt ünnepelt idegen. Csángóföldi és albán útja sikerén felbuzdulva, újabb vállalkozásának a részleteit szervezi Lénárt Ferenc, vagy ahogy mindenki ismeri, Léna.
    - Albániából hazafelé tartottam, amikor megfogalmazódott a gondolat: irány a messzeség! A bringámról le se szálltam, már tekertem volna tovább. A jó szokásomon viszont nem akarok változtatni, kivárom 2005 pünkösdjét. Mindig pünkösdkor indulok, így lesz jövőre is. A skandináv államoktól Afrikán át, a Balkánon keresztül térek majd haza. 22 országban szeretném az orosháziak jó hírét öregbíteni — tudtuk meg egy véletlen találkozásunkkor (az utcán ránkcsengetett az éppen drótszamarazó fiatalember). A Magyarok Világszövetségén keresztül a világ számos pontján élő honfitársunkkal keresi a kapcsolatot Léna, miközben spórol, mecénásait kutatja, hogy a tervezett 1,5 millió forintos vállalását teljesíteni tudja.

    A kamerával "él"
    Léna kerékpáron, gyalogosan, szinte minden testhelyzetben kezeli a kamerát útjai során. Albániában forgatott úti filmjét megvásárolta a Duna Tv. A fényképezőgép is gyakran kattog a kezében. A Csángóföldön és az Albániában készült fotókból kiállítás készült, ezt november 24-éig Mezőberényben láthatják az érdeklődők. Sok mindent megtudhatunk Lénáról a www.eleterzes.hu internetoldalon is.



    Követi fogadás
    (Orosházi Élet, 2004. november 26.)

    Az Albán Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Albánia magyarországi nagykövetsége fogadást rendezett tegnap Budapesten, melyen városunkat Jusztin Balázs alpolgármester képviselte. Rajta kívül meghívást kapott még Kardoskút polgármestere, Ramasz Imre, Lénárt Ferenc utazó, Jámbor István, a Rekreációs Központ tulajdonosa, Dominkó Sándor, az Orosfarm Szövetkezet elnöke, Deák György a Cinkusiak Baráti Köre elnöke és Németh Béla alelnök. A meghívás az albán kultúra népszerűsítését elősegítő szeptemberi program szervezőinek szóló elismerés.



    Vendégünk: az albán nagykövet
    (Orosházi Élet, 2004. szeptember 17.)

    Fetser János polgármester (balról) és Németh Béla önkormányzati képviselő (középen), a Cinkusiak Baráti Körének alelnöke fogadta a városházán Eduard Sulo (jobbról) nagykövetetFetser János polgármester, országgyűlési képviselő szeptember 10-én a városházán fogadta Eduard Sulo budapesti albán nagykövetet. A polgármester a köszöntő szavak után a város múltjáról és jelenéről szólt, mellyel kapcsolatban elmondta, hogy a város gazdasági életét tekintve a két legjelentősebb iparág az üveggyártás és a mezőgazdasági gépgyártásból kialakult autóipar. A város lakosságának száma 33 és félezer, és a környező települések lakóinak is a város üzemei és intézmény adnak munkát. A polgármester hangsúlyozta, több testvérvárosi kapcsolattal rendelkezik Orosháza, melyre a nagykövet azonnal reagálva megjegyezte a felsoroltakon kívül még egyet ide tudna sorolni. Fetser János ezzel kapcsolatban elmondta, a város nyitott, szívesen venné, ha kialakulna a jövőben egy szorosabb kapcsolat a két nemzet között egy testvérvárosi kapcsolat formájában. Végül Fetser János köszönetét fejezte ki azért, hogy a város megbecsült állampolgárát Lénárt- Léna Ferencet barátsággal fogadták albániai kerékpártúrája során.
    Mindezek után a szót Eduard Sulo albán nagykövet vette át, aki elmondta, nem járt még Orosházán, de az eddig látottak alapján nagyon tetszik neki városunk. Majd hangsúlyozta, büszkék lehetnek városuk szülöttére; Lénára, akit Magyarország nagykövetének nevezett.
    S. Gy.



    Filléres ötletekből albán kapcsolat
    (Orosházi Élet, 2004. szeptember 17.)

    A kiállításon Deák György, a cinkusiak civil szervezetének a vezetoje így fogalmazott: fillérrol fillérre, ötletrol ötletre gyarapodott az a civil kezdeményezés, ami az albán kulturális hét megrendezéséig vezetett„FILLÉRES RÉGIÓK - RÉGIÓS PILLÉREK” néven Albán Kulturális Hetet rendeztek szeptember 10-17-e között a művelődési központban, utalva ezzel a hátrányos helyzetű térségek civil szervezeteinek hídépítő szerepére. A Cinkusiak Baráti Köre Közhasznú Egyesület és a Petőfi Kulturális Kht. szervezésében lezajlott rendezvények díszvendége volt Eduard Sulo, Albánia magyarországi nagykövete, akit a városházán fogadott Fetser János polgármester, országgyűlési képviselő is.
    A programsorozatot a közelmúltban kerékpárral Albániában járt Lénárt Ferenc fotókiállítása, pódiumbeszélgetés, illetve útifilmjének bemutatója követte. Sokan voltak kíváncsiak városunk utazójára. A nagykövet megköszönte Lénának, hogy eme embert próbáló utat a „Béke Nagyköveteként” vállalta, és ezáltal közelebb hozta a számunkra ismeretlen és meseszerű Albániát. Pintér Gábor filmrendező az Albán Alpokban forgatott, több díjat is elnyert dokumentumfilmjének vetítésére szerdán került sor, lapunk megjelenésének napján pedig, 18 órai kezdettel a Prenka Jakova albániai vendégkórus és az orosházi Madrigál kórus koncertjével, albán táncházzal és gasztronómiai bemutatóval zárul a kulturális hét programja.
    A rendezvénysorozat idején a Napfény Rekreációs Központ speciális albán receptek szerint készült ételkülönlegességekkel várta és várja az ínyenceket.



    Orosházi bringás az albán újságokban
    (Békés Megyei Hírlap, 2004. szeptember 17.)

    A Cinkusiak Baráti Köre és a Petőfi Kulturális Kht. közös szervezésében albán hét kezdődött a napokban Orosházán. Albánia magyarországi nagykövete, Eduard Sulo is a viharsarki városba látogatott.
    Egy orosházi bringás különös missziójáról sokan értesültek, hiszen nem csak a hazai, de még az albán újságok is címlapjukon számoltak be Lénárt (Léna) Ferenc kalandos kerékpártúrájáról. Albániát választotta úti céljául a vándor, aki hazatérése után kiállítást állított össze képeiből. A megnyitóra Eduard Sulo is eljött, miután találkozott gazdasági szakemberekkel és Fetser János polgármesterrel. A kapcsolatot szeretné tovább építeni a Cinkusiak Baráti Köre, hiszen Filléres régiók — régiós pillérek néven indította útjára az albán kulturális hetet a civil szervezet.



    Albániai hétköznapok fotókon
    Péntektől: kulturális hét Orosházán
    (Népszabadság • B. P. L. • 2004. szeptember 8.)

    Egy kép a tárlatrólKiállítással, koncertekkel, utazási beszámolóval tarkított albán kulturális hét kezdődik szeptember 10-én Orosházán. A délkelet-európai nemzet kulturális értékeit felvillantó szemle pénteken délután a helyi művelődési házban Lénárt Ferenc Két keréken a Balkánon át című fotókiállításának megnyitójával, majd úti beszámolóval kezdődik. A megnyitón részt vesz Eduard Sulo, Albánia magyarországi nagykövete. Amint arról korábban lapunkban írtunk, a nyár elején Lénárt Ferenc egyedül indult útnak, hogy kerékpárral bejárja Albániát. Útja során nagyon sok helyi emberrel ismerkedett meg. A vállalkozó kedvű biciklista frissen kötött barátságai nyomán határozta el, hogy szülővárosában fesztivált szervez, ezáltal bepillantást nyújt az érdeklődőknek a Balkán-félszigeten élő nép mindennapjaiba. A kezdeményezést a városi önkormányzat és egy hajdani külvárosi tanyasi iskola öregdiákjai által alapított helyi civil szervezet, a Cinkusiak Baráti Köre is támogatta.
    A kulturális hét keretében a jövő héten szerdán este Pintér Gábor 1993-ban készült, az északalbán hegyek lakóinak mindennapjait bemutató Fehér arcok című dokumentumfilmjét vetítik le, míg pénteken este az albán Prenke Jakova Énekkar és az orosházi Madrigál Kórus tart közös zenei estet, amit a Békéscsabai Balkán Táncegyüttes közreműködésével táncház követ.



    Albán hét, ínyencekkel
    (Békés Megyei Hírlap, 2004. szeptember 6.)

    Az első alkalommal útjára indított Filléres régiók — Régiós pillérek sorozat keretében albán kulturális hetet rendez szeptember 10-étől 17-éig Orosházán, a művelődési központban — utalva ezzel a hátrányos helyzetű térségek civil szervezeteinek hídépítő szerepére — a Cinkusiak Baráti Köre Közhasznú Egyesület és a Petőfi Kulturális Kht.

    A program díszvendége Eduard Sulo, Albánia magyarországi nagykövete lesz, aki néhány héttel ezelőtt hivatalában látta vendégül az orosháziak küldöttségét. A diplomata először — a baráti kör vendégeként — a térség mezőgazdasági üzemeinek képviselőivel és vállalkozóival találkozik Cinkuson, ezt követően Gyopárosfürdővel ismerkedik, majd fogadja őt Orosháza polgármestere is — tudtuk meg Deák Györgytől, a baráti kör elnökétől. A szervezet vezetője az előzményekről elmondta, hogy a közelmúltban kerékpárral Albániában járt orosházi utazónak, Lénárt (Léna) Ferencnek jelentős érdemei vannak az orosházi—albán kapcsolat építésében. A fiatalember fotókiállítása, egy pódiumbeszélgetés, illetve útifilmjének bemutatója nyitja a több napos rendezvényt szeptember 10-én. Ezt Pintér Gábor filmrendezőnek, az Albán Alpokban forgatott, több díjat is elnyert dokumentumfilm-vetítése követi szeptember 15-én. Végül, szeptember 17-én egy albániai vendégkórus koncertjével, albán táncházzal és gasztronómiai bemutatóval zárul a kulturális hét programja.
    A rendezvénysorozat idején a Napfény Rekreációs Központ speciális albán receptek szerint készült ételkülönlegességekkel várja az ínyenceket.



    Követségi invitálás
    (Békés Megyei Hírlap, 2004. augusztus 4.)

    Albánia budapesti nagykövetének meghívására háromtagú küldöttség járt a külképviseleten. Lénárt (Léna) Ferenc utazó, Deák György, a Cinkusiak Baráti Körének az elnöke és Németh Béla, a civil szervezet alelnöke több mint egy órán át tárgyalt Eduard Sulo nagykövettel és dr. Natasa Ilirjani konzullal az elmúlt héten. A meghívottak átadták Orosháza ajándékait (a település zászlóját, egy Orosháza-Gyopárosfürdőről szóló fotóalbumot és a baráti kör eddigi kiadványait, illetve Léna Albániában készített fotóit, a róla készült albán és magyar újságcikkeket). Léna egyik fotóját és az albán út során használt pólóját dedikálta a nagykövet és segítséget ígért a készülő úti filmhez, a szükséges autentikus albán népzene megszerzésében. Eduard Sulo a cinkusiak Orosházára szóló, szeptemberi meghívását elfogadta, hiszen járt már Békésben, hallott Gyopárosfürdőről, egyúttal felajánlotta közreműködését további kulturális kapcsolatok kiépítésére országa és Orosháza között.



    Bravó, Ungareze!
    (Békés Megyei Hírlap / Vasárnap Reggel, 2004. július 25.)

    Az orosháziak Lénája szerencsésen megjárta drótszamarával AlbániátOrosháza - Tirana - Orosháza. 2300 kilométer 18 nap alatt. Bringával, eszméletlen meredek hegyoldalakon és észvesztően veszélyes lejtőkön vezetett az útja a vállalkozó kedvű fiatalembernek, az orosházi Lénárt (Léna) Ferencnek, aki megjárta Albániát kerékpáron, kezében kamerával.

    A világcsavargó - tartják róla sokan. De nem foglalkozik a szóbeszéddel. "Felnyergeli" bringáját és elindul. Mikor, hova, azt éppen a fantáziájára, vagy a kalandor kíváncsiságára bízza. Az idén Albániát választotta Lénárt Ferenc. A számunkra még kevéssé ismert ország megnyílt Léna előtt. Ölelésekre, nagy lakomákra, a mindig mosolygó és az angolt értő és beszélő egyszerű albán emberekre emlékezik legszívesebben az orosházi vándor.
    - A határon ölelgettek, kezet nyújtottak, akkor már tudtam, nem lesz gondom. Az út szélén integető gyerekeknek ajándékokat osztogattam, a kocsmákban megpihenve szárítgattam átázott felszerelésemet, miközben mindenütt az albán vendégszeretet élveztem. Egyik éjszaka muzulmán mecsetben aludtam, ezért órákat kellett imádkoznom a többiek társaságában. De sebaj! Amikor elveszettnek hittem a drága szemüvegemet, a kocsmáros dudált rám, aki autóval hozta utánam. Tiranában a konzulátuson lesték minden kívánságomat, aki számít az albán fővárosban, annak bemutattak. Szenzációnak számított a megjelenésem - mesélte hazatérte után az élményeit Léna, akiről az újságok hatalmas cikkeket, fotókat közöltek.
    - Bravó! Ungareze! Bravó! - a cikkek megjelenése után rám kiabáltak az utcákon, az erkélyekről, a kocsmákból kiszaladtak az emberek. Olyan sztár voltam Albániában, mint az angoloknál Beckham!
    Autogramot osztogattam ingre, szalvétára, söralátétre, gyerekek tapogattak, fogdostak. De ez még mind semmi! Shkodrában él egy albán orvos, aki nálunk tanult az '56-os forradalom idején. Ő egy utcát is elnevezett: 1956. október 23. a neve. Fantasztikus, ugye? Hozzá motoros rendőri felvezetéssel jutotta el. Öreg barátom úgy beszél magyarul, mint én, pedig több mint 4 évtizede meg se szólalt a mi nyelvünkön - sorjázta sztorijait a 40 éves utazó.

    * * *
    Kultúraközvetítő bringás
    Léna elérte, amit akart: minden baj nélkül bejárta Albániát. Eddig azt hitte, a székely ember vendégszereteténél nincs fantasztikusabb - azóta tudja, az albánoké se semmi. Az orosházi bringásnak köszönhetően a leghíresebb albán fotós a dél-békési városba látogat. Léna albán orvosbarátja, dr. Toma Tardelli pedig a helyi madrigálkórussal érkezik a Viharsarokba hamarosan.



    Nyugat, kelet és dél után ezúttal északra készül az orosházi bringás
    Albánia, az egy másik bolygó
    (Heti Délkelet, 2004. július)

    Nem csak Albániában, itthon is sztároknak kijáró ováció fogadta Lénárt "Léna" Ferencet, amikor nem mindennapi, sőt kifejezetten egyedülálló kerékpártúrája tizenkilencedik napján hazagördült a 47-es főúton és áthaladt az Orosháza-tábla mentén. Ekkor vált egyértelművé, hogy az esztelennek indult vállalkozás sikeres lett: minden baj nélkül, sőt pozitív tapasztalatokkal gazdagon érkezett haza az a negyvenéves magyar, aki elsőként érkezett Albániába két keréken.

    Albániáról rendkívül keveset tudunk, csekélyke történelmi ismereteinkből annyi rémlik, hogy Szkander bég, Enver Hodzsa, a politikai folklór a hatvanas-hetvenes években pedig úgy emlegette: mi az: kicsi vörös és ugrál, amin persze nem bolhát kellett érteni, hanem a kvázi függetlenségét a nagy vörös birodalommal szemben is sajátosan védelmező Albániát. Az albánokról később, már az ezredforduló táján hallottunk ismét, de nem az anyaországról elsősorban, hanem az akkor még Jugoszláviához tartozó Koszovó kapcsán. És most itt van ez az orosházi bringás, aki fogja magát, nyeregbe pattan és...

    A nyugat kiszámítható
    - Albánia mellett azért döntöttem, mert korábbi útjaim után valami másra, izgalmasabbra vágytam, hiszen a nyugat kiszámítható - avat be az előzményekbe az orosházi férfi, aki tizenéves kora óta rója az utakat. Korábban, még az autóstopos korszakban elsősorban Európa nyugati országait vette célba, járt Párizsban a nagy bálvány, Jim Morrison sírjánál, Hollandiában belekóstolt a legendás coffee shopok világába, Prágában Hrabal kedvenc kocsmáit látogatta végig és persze a nagy szerelem, Erdély, itt számtalanszor megfordult, sőt szemtanúja lehetett az 1989-es forradalom néhány forró epizódjának. Az utóbbi évtizedben már nem csak a szerencsére (azaz stopos sikerek) alapozza útjait, hanem saját teljesítményét is megméri, azaz két keréken teszi meg útjait. Tavaly a csángók földjét járta meg vadregényes körülmények között, az idén pedig Albániát vette célba annak ellenére, hogy a Balkánnak ezen ismeretlen részéről szinte mindenki megpróbálta lebeszélni: túl sokismeretlenesnek tűnt ez az egyenlet, hiszen nagyon kevés ismeretünk van erről a kicsi országról. Volt, aki kifejezetten őrültnek tartotta vállalkozása miatt, amelytől senki sem tudta eltéríteni.

    A székely vendégszeretet is lehet überelni
    - Az egykori Jugoszlávián, azaz Szerbia-Montenegrón keresztül vezetett az utam. Az első éjszakát Adán töltöttem egy baráti családnál, majd alkalmi szállásokon húztam meg magam. Sajnos az égiek nem mindig segítették az utam: Montenegrón keresztül olyan vihar kísért hat napon át, hogy szinte végig tolni kényszerültem a kerékpárt - mesél Léna a nehéz kezdetekről. Ám minden jó, ha vége jó: Albániában minden várakozást felülmúlt a fogadtatás. - Azt hittem, a székely vendégszeretetet nem lehet überelni, de meggyőződtem róla, hogy igen. Albániában - bár mindvégig úgy éreztem, hogy egy másik bolygón járok - minden várakozást felülmúlt a fogadtatás. Mind a határon, mind útközben, sőt a fővárosban, Tiranában és a második legnagyobb városban, Shkodrában valóságos sztárként ünnepeltek, én vagyok ugyanis az első magyar, aki kerékpárral érkezett ide. A helyi tájékozódásban nagy segítségemre volt a magyar nagykövetség, akiknek itt mondok köszönetet mindenért.

    Béke- és kultúrkövetség
    Lénárt Ferenc egyfajta béke- és kulturális missziót is ellátott útja során. A békemisszió az saját elhatározás volt, hiszen a hatvanas-hetvenes évek hippifilozófiája által megérintve nem is vihetett más üzenetet az Európai Unióból, mint azt, hogy éljenek békében egymás mellett különböző népek és vallások. A kulturális összekötői szerepre pedig Gonda Géza, az orosházi székhelyű Kulturális Kapcsolatok Egyesülete elnöke kérte fel. Részben a tiranai nagykövetség jóvoltából sikerrel is járt, hiszen - néhány órával érkezése után - már együtt ebédelt az ország egyik leghíresebb fotóművészével, aki megígérte: elhozza munkáit Orosházára. Shkodrában pedig egy Budapesten végzett orvossal, Thoma Dardellivel találkozott, aki ráadásul együtt harcolt a magyar forradalmárokkal 1956-ban. Ennek következményeként odahaza tizenegy évig raboskodott Enver Hodzsa börtöneiben. Az ő jóvoltából egy negyvenfős kórus orosházi fellépésének előkészületei kezdődhetnek meg.

    Allah Akbár!
    A szűk három hét egyébként rengeteg sztorival járt, ezeket Léna folyamatosan ontja magából: elmeséli, hogy miként imádkozott mohamedán szertartás szerint egy mecsetben, csak azért, hogy ott alhasson; hogyan ünnepelték városszerte az albán fővárosban, miután a legrangosabb lapok és tévécsatornák beszámoltak nem mindennapi útjáról; megtudjuk továbbá, hogy milyen érzés volt Skodrában motoros rendőri felvezetéssel kerekezni. Arra a kérdésre, hogy volt-e az útnak olyan pontja, amikor feladásközeli állapotba került, határozott nem volt a válasz. Sőt hozzáteszi: a nehézségek - különösen a montenegrói viharos napok - csak növelték elszántságát. Az elkövetkező napok és hetek a pihenés, illetve az élménybeszámolók jegyében telnek. Ebbe nem csak személyes találkozók, előadások tartoznak bele, hanem azoknak a nyersanyagoknak - fotóknak, videófelvételeknek, feljegyzéseknek - a rendezése, melyek célja bemutatni a szélesebb közvéleménynek egy nem túl távoli, mégis ismeretlen világot, vagy ahogy beszélgetőpartnerünk fogalmazott, egy másik bolygót.

    Egy másik őrült kerestetetik!
    A Jack Kerouac által megfogalmazott klasszikus mondás - Úton lenni boldogság, megérkezni a halál - persze negyven felett is érvényes marad, ezért már formálódnak az új, 2005-ös túra tervei. Igaz, hogy az Unión belül kerekezik majd az orosházi férfi, azonban az útvonal az eddigieknél is több kalandot rejt, hiszen az úti cél észak, mégpedig Lappföld. Az egyébként megrögzötten magányos utazó ezúttal társat keres a több ezer kilométeres monstre vállalkozáshoz. - Az elérhetőségeim megtalálhatók a honlapomon, melynek címe www.oroshaza.com/lena, itt vehetik fel velem a kapcsolatot az érdeklődők - mondja Léna hangsúlyozva, hogy a leendő útitárssal több más mellett fontos elvárás, hogy legalább ugyanolyan őrült legyen, mint ő.



    Magyarként albán hőssé vált
    (Orosházi Élet, 2004. július 9.)

    „Azt ne tudd meg, milyen embertelen hideg volt a hegyekben. Még most is kiráz a hideg, ha rá gondolok!” – ezzel indította élménybeszámolóját Lénárt Ferenc, amikor albániai útjáról hazaérve leültünk beszélgetni. Volt mit mesélnie, az már egyszer biztos.
    – Még mindig a hatása alatt állok – folytatta. – Elképzelhetetlen helyzetek, tájak és emberek. Ez jellemezte utamat. Plusz 12 Celsius fok, és szakadó eső hat napon át a hegyekben. Ilyet még nem éltem át, pedig voltam pár helyen. A csontomat is éreztem. Kegyetlen! Sokszor tolni kellett a biciklit, olyan kaptatók állták az utamat. Amitől legjobban tartottam, az a biztonságom volt, de pozitívan csalódtam az ottaniakban. Eddig azt hittem, hogy a székelyeket nem lehet felülmúlni vendégszeretet tekintetében, viszont amit itt tapasztaltam, az rendkívüli volt. A közbiztonság a hírekkel ellentétben jó, nyugodtan ki lehet menni az utcára éjszaka is. A nagykövetség dolgozói mindenben segítettek. Megláttam magamat a legnagyobb országos napilap hátoldalán, (Shekulli – a szerk.) egy egész oldalas cikk mellett. Ezután bárhova mentem, mindenhol felismertek. Nem engedtek fizetni semmiért, versengtek, hogy ki lásson vendégül. Skhodra városában motoros rendőri kíséretet kaptam, és folyamatosan megállítottak, hogy írjam alá az újságot, vagy bármit, ami a kezük ügyébe akadt. Az ottani NATO-parancsnoknak – aki egyébként magyar – a nagykövet mutatott be egy vacsorán, amit a tiszteletemre rendeztek. Ezután katonai terepjáróval elvittek, ahova csak akartam. Ami az időmből tellett, ki akartam használni, és minél többet látni ebből a csodálatos országból.
    – A hazaút is kalandos volt?
    – Szállásért cserébe két és fél órát imádkoztam egy mecsetben. A Imam elmondta a szöveget, és nekem utánoznom kellett őt, leborulva Mekka felé. Ez a része elég jól ment, a szöveggel azonban akadtak problémáim. Én voltam az első magyar, aki kerékpárral elment Albániába. 18 nap alatt 2300 kilométert tekertem! Sikerült kulturális kapcsolatokat is létesíteni: Albánia leghíresebb fotóművésze, és egy 40 tagú énekkar kapott meghívást városunkba. Valamennyire megismerték az ottani emberek Magyarországot és Orosházát. Az általam készített anyagból útifilm készül, a fotókból kiállítást rendezünk, megjelenik egy könyv is az élményeimről, és nem utolsósorban közönségtalálkozók keretében fogom élőszóban elmesélni ezt a hihetetlen kalandot.



    Kalandtúrából békekövetség
    Kerékpárral járta be Albániát egy orosházi férfi
    (Népszabadság • B. Papp László • 2004. július 3.)

    Az orosházi Lénárt Ferenc a napokban tért haza Albániából. A 40 éves férfi kerékpárral, egyedül járt be 2300 kilométert, aludt pajtában és mecsetben.

    Valahol Albániában...- Ti sem vagytok tiszta fialásból valók -- idézte az odahaza gyakori mondást Lénárt Ferenc újdonsült albán barátainak, amikor azok motoros rendőrt fogadtak, hogy a járókelők között nem kis figyelmet keltve biztosítsa biciklije előtt az utat Shkodrában.
    Az orosházi férfi útján ez volt az egyetlen szakasz, amit nem egyedül tett meg.
    Lénárt Ferenc május végén indult útnak Orosházáról, hogy tizennyolc nap alatt átvágjon a montenegrói hegyeken, majd végigkerekezzen Albánián. Sokan próbálták lebeszélni az útról: betegségtől, útonállóktól féltették. Lénárt Ferenc a szerencsésen hazatérés után ma már azt mondja: tudatlanságból.
    - Szerintem egyáltalán nem ismerjük a Balkánnak ezt a területét, Albánia fekete folt az európaiak tudatában. Korábban én is úgy gondoltam, hogy a csángóföldi székely emberek vendégszeretetét nem múlhatja felül semmi. Úgy érzékeltem, az albánok viszont túltettek mindenkin, akivel eddigi útjaimon találkoztam. Olyan rajongással és önzetlen segítséggel fordultak felém, hogy az már néha terhes volt -- idézi fel benyomásait Lénárt Ferenc.
    A férfi stoppos "fénykorában" kilenc nap alatt eljutott Orosházáról Portugáliába, az Atlanti-óceán partjára. A forradalom idején járt szikszalaggal vöröskeresztes autónak álcázott Moszkviccsal Romániában. Prágában egy családtól hosszas alkudozás után vásárolt szandált, mert az övét éjszaka ellopták a feje mellől. Egy dán körúton tizenegy kilót fogyott, miután elfogyott a pénze. A szabadságvágytól fűtött férfi a kilencvenes évek elején döbbent rá arra: vége a stoppolás korszakának. Egy alkalommal alig sikerült hazavergődnie Nyugat-Európából.
    - Annak idején tudták: a copfba fogott hajú hátizsákosok senkinek sem ártanak. Egy ideje sajnos ebben nem lehet biztos az ember. Ma már én is háromszor meggondolom, hogy felvegyek-e egy út szélén integető fiatalt. Nem várom hát mástól sem, hogy engem elvigyen -- magyarázza, miért nyergelt át a kerékpárra.
    A huszonkét évig a Mol kardoskúti telephelyén kútkezelőként dolgozó férfi az év elején munkanélküli lett. Most úgy értékeli: legalább nem kellett szabadságért kuncsorognia, s -- ahogy ő mondja -- a az albán túrával igazán nagyot alkothatott.
    A Shekulli cikkeAz út sok viszontagsággal járt. A montenegrói hegyekben öt napig viharban kerekezett. Útszéli kocsmákban szárítkozott, s tanyákra kéredzkedett be aludni. Az egyik szerb benzinkutas keresztet vetett, amikor megtudta, hová tart. Az albán határőrök sem akartak hinni a szemüknek, amikor megtudták: az útlevelet nyújtó, szakállas férfi Magyarországról biciklivel jön hozzájuk turistáskodni. Valószínűleg az ő fejükben is felidéződött a "tiszta fialásról" szóló mondás albán megfelelője.
    Lénárt Ferenc azt mondja: annak ellenére, hogy mindenki óvta a helybeliektől, csak pozitív tapasztalatokat szerzett. Egy vidéki kocsma tulajdonosa például harminc kilométert autózott azért, hogy utána vigye elhagyott szemüvegét. Egy mecsetben pedig szállást kapott éjszakára. Igaz, ez utóbbiért -- mint mondja -- jócskán meg kellett dolgoznia: részt vett az esti istentiszteleten, amelyen két és fél órán át a Korán szövegét ismételgette egy mohamedán pap felszólítására. Az ima végén viszont összebarátkoztak: vendéglátójának adta fejlámpás sapkáját, mire megkapta annak szalmakalapját.
    - Szervezett utakon nem lát semmit az ember. Egy országot csak úgy lehet megismerni, ha rá vagy szorulva az ottani emberek segítségére -- vallja a huszonhárom éve a világot járó utazó.
    Lénárt Ferenc tiszteletét tette a tiranai magyar nagykövetségen. Találkozott 1956-ban forradalmár egyetemistaként Budapesten harcolt orvossal, híres művészekkel és az operaház igazgatójával. Beszélgetett újságírókkal is, aminek az lett az eredménye: miután egész oldalas írás jelent meg róla a Shekulli című napilapban, az emberek kiabáltak, köszöngettek neki az utcán sem enni-, sem innivalóra nem volt többet gondja.
    - Nyugat-Európa unalmas. Minden jól működik, mindent a siker és a pénz akarása mozgat. Albániában nyugodtan adtam oda a tárcámat az étteremben a fizetőpincérnek, hogy vegye ki, ami jár -- mondja Lénárt Ferenc, aki a fejébe vette: szervezzenek albán napokat Magyarországon. Egy negyventagú albán kórus és egy helybéli ismert fotóművész már meg is ígérte, hogy ellátogat Orosházára. A kerékpáros addig is előadásokon beszél élményeiről, könyvet ír, s segédkezik annak a filmnek az összeállításában, amelyet amatőr felvételeiből készít egy helybeli operatőr.
    Lénárt Ferenc azt mondja: kalandra vágyott, a végén pedig béke- és kultúrkövet lett belőle.



    Két keréken Szkander bég országába
    (Heti Délkelet, 2004. június 24.)

    Maga normáááális? - nem a tiranai magyar nagykövetség munkatársa volt az egyetlen, aki így reagált arra a bejelentésre, hogy egy negyvenéves orosházi férfi két keréken keresi fel Szkander bég országát. Az immár egy éve formálódó tervet sokan kétkedve, mások aggódva fogadták, ám Lénárt "Léna" Ferencet ez nem tartotta vissza. Mire Pünkösd hétfőn felnyergelt bringájára pattant, megfelelő számú támogatót és drukkert tudott magáénak, sőt még kulturális misszióra is megbízást kapott. Amikor ezek a sorok megjelennek, Léna valahol Szerbia-Montenegróban viaskodik a hegyi utakkal, megjárva Albániát ugyanis hazafelé tart.

    Úton lenni boldogság, megérkezni a halál - e Kerouac-i gondolatot kölcsönvéve a Heti Délkelet másfél éve cikkezett már az orosházi férfi kalandjairól: akkor egy csángó út előkészületeiről írtunk, amely meg is valósult, igaz, a három utazóból csak egy lett, maga a főszervező. A huszonkét napos túráról film készült, melyet különböző helyi csatornák mellett bemutatott a Duna tévé is, valamint különböző élménybeszámolók révén több ezer emberhez kerültek közelebb e különleges népcsoport mindennapjai, illetve a kalandos túra emlékezetesebb pillanatai.
    Hazaérkezés után a negyedik ikszet átlépő férfi gondolt egy merészet: irány Albánia, Európa legellentmondásosabb országa. Az előkészületek szűk egy esztendeig tartottak. A közelmúltban munkanélkülivé vált olajbányász, Lénárt Ferenc szinte csak a legalapvetőbb részletekről gondoskodott, minden mást a spontaneitásra bízott. Felvette a kapcsolatot a tiranai nagykövetséggel, útikönyveket és internetes portálokat bújt, hogy felkészüljön a célországból (például gondoskodott "üveggyöngyökről", ami a Balkánon szinte kötelező, azaz műanyag reklámtollakat, öngyújtókat vitt magával), de egyébként nem tervezte meg napra, órára, percre az utat.
    Május 31-én reggel vagy kéttucatnyi ember búcsúztatta a kalandvágyó bringást, a városhatárig egy kisebb konvoj kísérte, sőt volt, aki a szomszédos Székkutasig kerekezett vele. Az első éjszakát a vajdasági Adán töltötte, majd nekivágott a hosszú útnak, amelynek nagyobbik része rendkívül nehéz, hegyi terep volt, amit tetézett a több napig tartó vihar.
    A mobiltechnológia révén az itthoniak rendszeresen tájékozódtak az út fontosabb állomásairól, elsősorban 160 karakteres szöveges üzenetek által, de a Rádió 47-ben is rendszeresen megszólalt a világutazó. Itt első kézből tudhatták meg a Gyulán, Orosházán és Békéscsabán fogható hálózati rádió hallgatói, hogy Léna szerencsésen átlépte a szerb-albán határt, bekarikázott Tiranába, ahol valóságos ováció fogadta: a helyiek sztároknak kijáró fogadtatásban részesítették, tévéinterjúkat adott, sajtótájékoztatókat tartott, sőt az ottani "Népszabadság", azaz a legnagyobb példányszámú politikai napilap egész oldalas riportot közölt az első magyarról, aki kerékpárral érkezett Tiranába. Ünneplése olyan méreteket öltött, hogy a helyi elit versengett, hogy vele ebédeljen vagy vacsorázzon, többek közt a helyi NATO-főnök társaságában is megismerkedett az albán konyha különlegességeivel. A közemberek pedig azzal nyilvánították ki szimpátiájukat, hogy nem engedték fizetni sem a presszókban, sem a piacon.
    A Kulturális Kapcsolatok Egyesülete megbízásából kulturális missziót is teljesített az orosházi bringás hobó: megismerkedett egy albán fotóművésszel, akinek tolmácsolta Gonda Géza elnök meghívását egy orosházi látogatásra, kiállításra, melyből akár szorosabb művészeti kapcsolat alakulhat ki a jövőben.
    Ugyancsak a rádióban jelentette be Lénárt Ferenc, hogy néhány napot fotózással, filmezéssel tölt a fővárosban és vidéken, majd ismét kerékpárra pattan is hazafelé veszi az irányt. Itthon nem csak családja várja aggódva, hanem mindenki, aki figyelemmel kíséri az utat, hiszen a több mint ezer kilométeres út nagy részén meglehetősen nagy az "országkockázat", ahogy a külkereskedők mondanák.
    A nyár várhatóan pihenéssel és élménybeszámolók sorával telik, a férfit meghívták több egyesülethez és intézményhez is, sőt a tokaj-rakamazi Hegyalja Fesztiválon is megosztja útja tapasztalatait az érdeklődőkkel július 17-én a Zöld sátorban.
    Tehát még néhány nap, és a világcsavargó Meridája begördül az országba, illetve a városba. Nem lennénk meglepve, ha a hazafelé vezető úton Léna már azon törné a fejét, hogy melyik ország legyen a következő úticél.



    Szép Albániám...
    (Orosházi Élet, 2004. június 14.)

    ... járhatott Lénárt Ferenc, Léna fejében, amikor eldöntötte, hogy nekivág legújabb kalandjának. Városunk ismert bringása újabb kalandra szánta el magát: teljesen egyedül elkerekezik Albániába! Ő is beismerte, hogy ez nem lesz egyszerű menet. Barátai már a tavalyi csángóföldi túra előtt is féltették. A balkán szívében még most is forrnak az indulatok, nem életbiztosítás a hegyeken, völgyeken átvezető út sem. Pünkösd hétfőn nekivágott (képünkön), és már megérkezett Tiranába, ahol a magyar nagykövetség, és a helybéli emberek vendégszeretetét élvezi. Elmondása szerint nem rohan vissza, szeretne körülnézni a fővárosban és a környező vidéken. Hetente kétszer lehet róla hallani a helyi rádióban, kedden és pénteken. Aki pedig még többet szeretne megtudni róla, az látogassa meg honlapját, a www.oroshaza.com/lena címen.



    Ferenc Lenart, Hungari-Shqipëri me biçikletë
    (Shekulli • Belina Budini • 11/06/2004)

    Një misionar paqeje me biçikletë. 40 -vjeçari që ka mbërritur në Shqipëri me biçikletë. Qysh prej 8 qershorit në Tiranë, aventurieri i njohur hungarez Ferenc Lenart ka nisur nga Shqipëria turin e tij “Ballkan 2004”

    TIRANË – I janë dashur tetë ditë për të mbërritur në Shqipëri. Nga Hungaria. Në botën e distancave të shkurtuara, ai është një nga ata që i zgjat largësitë. Nuk zgjedh avionin, apo veturën, madje as trenin, por mjetin më të ngadaltë për të udhëtuar: biçikletën. Për më tepër pjesët e vështira e të përpjeta të rrugës i merr në këmbë. Quhet Ferenc Lenart dhe është 40 vjeç. Me profesion kërkues nafte, ai nuk e ka ushtruar asnjë ditë këtë profesion. Megjithatë mbetet një kërkues në thelb. Turet e tij me biçikletë janë një kërkim i pandërprerë i të panjohurës dhe vështirësive. Por edhe kërkim impresionesh e karakteresh njerëzore, të cilat i filmon dhe i fikson në celuloid gjatë rrugës për t’i paraqitur në fund të turit në një ekspozitë në Oroshaza, qyteti i tij në Hungari. Kështu do të bëjë edhe me impresionet e fytyrat që ka filmuar rrugës për në Shqipëri nga pika kufitare e Horgoshit në Hungari, duke kaluar në Novisad, Vajro, Podgoricë, në pikën kufitare të Hanit të Hotit, në Shkodër dhe Tiranë e deri në Berat, ku do të jetë sot. Ferenci sapo e ka zbuluar Shqipërinë, por e cilëson vendin më mikëpritës në eksperiencën e vet, megjithë rrugët më të lodhshme dhe më të vështira që i është dashur të marrë ndonjëherë. Gjashtë prej ditëve të turit i ka kaluar nën stuhi, sepse moti i keq nuk e ka kursyer. Gjatë kësaj rruge i është dashur edhe të falet në xhami për të siguruar strehë për natën dhe madje thotë se ka mësuar edhe një lutje të tërë përmendësh në arabisht 30 kilometra në afërsi të Shqipërisë. E kanë çuditur shumë karrocat rrugëve dhe tregjet e bagëtive në natyrë. Por thotë se kaq miq të mirë e të hapur me udhëtarin sa shqiptarët zor se mund të gjejë në itineraret e tjera të parashikuara. Megjithëse ka tiparet e një aventurieri, Ferenc Lenart e ka edhe një mision pas vokacionit të tij sportiv. Shkruar në shumë gjuhë evropiane, edhe në shqip, ai mban fjalën PAQE në t-shirt-in e vet. I financuar nga përfaqësitë diplomatike hungareze të vendeve ku udhëton si edhe nga bashkia e qytetit të tij të lindjes, nga “Revista e Biçikletave” atje, por duke plotësuar shpenzimet edhe me paratë e veta, Ferenc Lenart ka 25 vjet që ndërmerr udhëtime të tilla. Në fillim më këmbë, tani me biçikletë. “E kam filluar me autostop dhe duke ecur me këmbë”, - tregon duke shtuar se gjithnjë “misioni im ka qenë të transmetoj vlera paqeje, duke “injoruar” kufijtë si ndarje dhe dallim mes popujve”. Ka vizituar 22 vende të Evropës me këtë mision në shpinë ku mban të shkruar fjalën PAQE në gjuhët evropiane. Të gjitha me biçikletë ose më këmbë. “Pjesa më e vështirë është kur do të më duhet të bëj rrugë më këmbë. Kështu parashikoj një vështirësi të madhe në kthim nga Shqipëria për në Hungari, pasi një pjesë e rrugës është shumë e përpjetë dhe do të më duhet të bëj plot 70 kilometra duke e mbajtur biçikletën për dore, pra në këmbë”, - tregon Ferenci. Ai do të largohet nga Shqipëria të shtunën, pasi të ketë vizituar, gjithnjë me biçikletë, edhe Beratin. Sot është dita e tretë e tij në Shqipëri, pasi ka mbërritur më tetë qershor këtu. Ndërsa nga pika kufitare e Horgoshit në Hungari është nisur më 31 maj. “Më janë dashur plot tetë ditë për të mbërritur këtu dhe fatkeqësisht me mot të keq si dhe në rrugë aspak të përshtatshme dhe po kaq ose ca më shumë do të më duhen në kthim”, - shprehet Ferenci. Shqipëria është destinacioni i tij i parë në këtë tur ballkanik që sapo ka nisur. Destinacioni i tij i ardhshëm është Bullgaria. Por ai niset gjithnjë nga qyteti i tij i lindjes, Oroshaza. Çdo ditë e nis udhëtimin në gjashtë të mëngjesit, vijon derisa errësohet dhe strehohet për të kaluar natën ku të mundë. Mban një bagazh prej dhjetëra kg me vete dhe biçikleta e tij super e sofistikuar japonezo-tajvanezo-gjermane, kushton 2 mijë euro. Itinerari i tij më i gjatë ka qenë 13 mijë kilometra dhe ndër stacionet e tij të shumta nëpër ture të ndryshme kanë qenë Spanja, Danimarka, Belgjika, Holanda, Serbia, Italia, Austria, Çekosllovakia, Polonia, Rumania. Në disa prej tureve të veta ka marrë me vete edhe qenin e tij, pasi Ferenc është një mbrojtës i këtyre kafshëve dhe bën pjesë në një klub për mbrojtjen e qenve në Oroshaza. Bën çdo vit një turne të gjatë që zgjat një muaj e gjysmë dhe disa turne të shkurtra. Në 1989 i ka rastisur të jetë mu në zemër të revolucionit rumun në Rumani, ku e kanë arrestuar dhe e kanë mbajtur me duar të lidhura për dy orë. “Megjithatë filmin me xhirimet që kisha bëra arrita ta fshihja në mëngën e bluzës dhe nuk ma gjetën”, - tregon Ferenci. Thotë se nuk bën thuajse asnjëherë aksidente, megjithëse ecën edhe me 25-27 kilometra në orë. “Jam shumë i kujdesshëm dhe nuk aksidentohem kurrë”, - thotë ai. Si misionar paqeje që është, rrëfimin e tij e mbyll me këtë koment: “Njerëzit këtu në Shqipëri janë vërtet shumë miqësorë dhe them se po të ishin të gjithë kështu, ndoshta edhe ata vetë gjatë gjithë kohës kështu, nuk do të kishte luftëra”.

    Kuriozitetet:
    Ka përshkruar 1 mijë kilometra me biçikletë për të ardhur në Shqipëri
    Është nisur më 31 maj nga Hungaria dhe në Tiranë ka mbërritur më 8 qershor
    Udhëton i vetëm, me një biçikletë sportive super të sofistikuar dhe shpesh bashkë me qenin e tij
    Është misionar paqeje dhe në bluzën e tij mban të shkruar fjalën PAQE edhe në shqip
    Bën filmime gjatë rrugës dhe impresionet shqiptare do t’i paraqesë në një ekspozitë në Hungari
    Ka bërë ture në 22 vende të Evropës dhe turi i tij më i gjatë ka qenë 13 mijë kilometra
    Shqipëria është vendi i parë në turin e tij “Ballkan 2004” të cilin do ta vazhdojë me Bullgarinë
    Profesioni i tij është kërkues nafte, por ka 25 vjet që merret vetëm me çiklizëm dhe mbron kafshët
    Në Tiranë është pritur nga Ambasada Hungareze, ndërsa financohet nga një revistë biçikletash në Hungari



    Huszonkét év - tizennyolc ország
    Léna Albániáig tapossa a pedált
    (Orosházi Élet, 2004. március 19.)

    Nem edz az orosházi utakon, nem szereli látványosan márkás drótszamarát (jaj, micsoda sértés ilyet írni arról a valóban extra járgányról, ezért a folytatásban maradjunk a bringánál). Szóval semmi nyoma, jele annak, hogy az orosháziak világcsavargója, Léna (Lénárt Ferenc) újabb, veszélyes vállalkozásra adta volna fejét. Pedig így van. Persze az is igaz, hogy egyelore a (tor)túra anyagi hátterének megszerezéséért „pedálozik” a fiatalember. De ne legyünk ilyen titokzatosak, faggassuk ki inkább az érintett utazót, a kalandvágytól hajtott, a megszállott stopposból lett kerékpárost.

    – Miért Albániát választottad? Kerékpárral, egyedül kockázatos vállalkozásnak látszik ez a túrád...
    – Emlékeznek még rám az Olvasók? Tavaly a csángók földjén jártam, 22 nap alatt 2200 kilométert tekertem. Nekem ne mondja senki, hogy az nem volt merész vállalás! És bebizonyítottam, hogy a legeldugottabb, a civilizációtól még meg nem „fertozött” helyekre is eljutottam minden baj nélkül. Lehet, hogy szerencsés vagyok?!
    – Számtalan veszély leselkedik az idegenre egy olyan országban, ahol a közbiztonság, mint olyan köztudottan nem létezik...
    – Vállalom! De nem szabad arra gondolnom, hogy leradíroznak a térképrol, hogy kifosztanak, hogy nem jövök haza többé! Á, ilyesmivel nem tuningolom magam, persze átgondoltam, mi vár(hat) rám. Egyébként felvettem a kapcsolatot a nagykövetségekkel, kerestem olyan embereket, akik már jártak Albániában, birtokomban van Orosházától Tiranáig az útvonal, a domborzati térkép. Húzós a dolog, vannak 2000-2600 méter magas hegyek is, ezek utamat állhatják. Minden baj megelozésére fordíttattam egy levelet albán nyelvre, ebben az áll, hogy én ki vagyok, miért jöttem Albániába, mi a célom. Állítólag az albán emberek annyira barátságosak, hogy az már szinte terhes!
    – Mikor indulsz erre a nem mindennapi, de annál veszélyesebb túrádra?
    – Ha a szponzorok az ígért támogatásokat megadják, májusban semmi nem tarthat vissza az indulástól!



    Léna felnyergelte a kerékpárját
    (Békés Megyei Hírlap / Vasárnap Reggel, 2004. február 29.)

    Léna, az orosházi bringás tavaly a csángók földjén jártVilágcsavargó? Kalandor? Vagy csak egyszerűen egy nyughatatlan ember? Az orosházi Lénárt Ferenc - ahogy a közvélemény ismeri, Léna - újabb kockázatos-kalandos utat szervez magának. Igaz, már azt se bánná, ha társául szegődne valaki, mert a lelke mélyén ott lapul a félsz...

    Miért éppen Albánia? - fogalmazódott meg bennünk is a kérdés, amikor meghallottuk, hogy újra nyeregbe pattan a vakmerő vándor.
    - Fiatalkorúként felnőttek motoros túráján szerettem bele a csavargásba. 24 évvel ezelőtt Rijekába jutottam el a haverokkal. Azóta is járom a világot, igaz, a békebeli években a gyaloglás és az autóstop jelentette számomra a mindent. A kilencvenes évek közepétől - azt a túrát is megcsináltam, de alig haladtam, mert akkoriban már nem vették fel az útszéli vándorokat - nem vállalkozom ilyesmire. 1996-ban nyergeltem át a bringára. Kedvencemmel, a spánielemmel eljutottam Prágába. Tavaly a csángók földjén jártam, 22 nap alatt 2200 kilométert tekertem - sorolta a negyvenéves, orosházi fiatalember kalandos életének emlékezetes állomásait az albániai ötlet felvezetéseként.
    - Ezt a túrát nem is merészségnek, inkább vakmerőségnek nevezném...
    - Vállalom! De én mindig pozitív gondolatokkal indultam valamennyi utamra. Kirabolnak! Levesznek a térképről! Baj ér! - ezekkel nem foglalkozom, de tisztában vagyok azzal, hogy vannak veszélyforrások.
    - A felkészüléssel hogy állsz?
    - Felvettem a kapcsolatot a nagykövetségekkel, kerestem olyan emberekkel a kapcsolatot, akik már jártak Albániában, birtokomban van Orosházától Tiranáig az útvonal, a domborzati térkép. Húzós a dolog, vannak 2000-2600 méter magas hegyek is az utamban! De már látom magam előtt a filmet, amit ott, a helyszínen szeretnék forgatni!
    - Azt beszélik, a közbiztonság, mint olyan, nem is létezik.
    - Fordíttattam egy levelet albán nyelvre, ebben az áll, hogy én ki vagyok, miért jöttem Albániába, mi a célom. Állítólag az albán emberek annyira barátságosak, hogy az már szinte terhes! Részem legyen ebben a vendégszeretetben!
    - Az út kiszámíthatatlan, a technika még inkább...
    - A bringámra céloztál? Egyedi darab, 7 ezer kilométer van benne, önmagában is figyelemfelkeltő, ahogy kinéz! Most készítik fel az albán túrára a Merida Freeway 9008 márkájú kétkerekűmet. S hogy mikor keveredek haza? Ne kérdezd!

    * * *
    Ha van albán barátja...
    Ha a szponzorait az ígért támogatásokat megadják, májusban semmi nem tarthatja vissza Lénát az indulástól Még most is várja azok jelentkezését, akik segíteni szeretnének, internetes címére (www.oroshaza.com/lena) azok is írhatnak, akiknek albán kapcsolataik vannak, s örülne a tanácsoknak is.



    Orosházától Pusztináig
    Barangolás két keréken a csángók földjén: kétezerkétszáz kilométer huszonkét nap alatt
    (Orosházi Élet, 2003.08.01.)

    Nem minennapi túrán vett részt az orosházi Lénárt Ferenc (39), vagy ahogy a városban ismerik, Léna. A férfi már húsz éve járja Erdélyt. Autóstoppal, gyalog bejárta a Trianon előtt közigazgatásilag is Magyarországhoz tartozó terület számos vidékét. Csángóföldre azonban most először jutott el, kerékpárral, egyedül, egy hálózsákkal, egy videokamerával és egy fényképezőgéppel. Léna ugyanis nem kirándulni ment. Szeretné bemutatni hogyan élnek ma a már kihalófélben lévő csángó magyarok, ott, ahol a turisták és a forgatócsoportok is ritkán járnak. Mindennapjaikról közel kétszáz fotót és négyórányi mozgóképet készített, amiből az Orosházi Városi Televízió segítségével dokumentumfilm készül. Léna tapasztalatait élményeit szeretné megosztani az itthoni magyarokkal is.

    - Ne menj ki, ellopják a biciklidet ha leszállsz róla, az is lehet, hogy sohasem látunk viszont téged sem - így próbáltak lebeszélni az ismerőseim, barátaim az indulás előtt. Húsz éve járom Erdélyt, a mostani túrám is azt bizonyította, Erdély nem veszélyes. Bárhová mentem, az egyszerű emberek, csángók és románok, mindenütt szeretettel fogadtak. Volt ahol a cigányvajda vigyázott a biciklimre amíg én forgattam. A bringám először a határon innen, Méhkeréken zártam le, addig nem volt rá szükség - mondta beszélgetésünk elején Léna.
    A 39 éves férfinek valóban nem mindennapi kalandban volt része a túra 22 napja alatt. Aludt szénapajtában és motelben. Előfordult, hogy egy román bérházban köszöntött rá az éjszaka.
    Járt egy tbc-s cigánykolóniában és hétfalusi csángó családoknál, ahol magával ragadta a csángó magyar nyelv szépsége.
    Léna terveiről lapunkban is beszámoltunk. Először úgy volt, hogy hárman vágnak neki a nagy útnak. A társak azonban az indulás előtt lemorzsolódtak. A nem mindennapi úti cél megvalósításához nem mindennapi kerékpárra volt szükség. A strapabíró biciklit Léna a tengeren túlról szerezte be, ami elviselte a Kárpátok rögös útjait is.

    Elvették az útlevelét
    - Június 21-én vágtam neki a nagy útnak. Első nap 180 kilométert tekertem, Szúligetig jutottam el az erdélyi érchegységben. Rámesteledett. Az egyik háznál csődületet láttam, bekopogtam. Megkérdeztem, alhatnék-e náluk. Rosszul tudtak magyarul, annyi kiderült, nagy vendégsereg gyűlt össze náluk, akik éjszakára is maradnak. A ház tulajdonosa azonban elintézte, hogy egy húsz kilométernyire lévő szállodában tölthessem ingyen az éjszakát. Mint kiderült, román segítőm a Budapesti Honvéd volt futballistája. Arra törekedtem, hogy az éjszaka kis falvakban köszöntsön rám, mert az ott élők barátságosabbak, vendégszeretőbbek, mint a városiak. Utazásom első napjainak egyikén elszámítottam magam. Balázsfalvára értem, már teljesen besötétedett és nagyon el is fáradtam az egész napos tekeréstől. Egy bérházba csöngettem be, amit csak román nemzetiségűek laktak. Magyarul nem tudtak, de megértettem velük magam. Lakógyűlést hívtak össze, majd elvették az útlevelem. "Cserébe" megágyaztak a biciklitárolóban. Kisvártatva kopogtatott az egyik lakó, hatalmas tálcával érkezett, amin hurka, kolbász és minden földi jó volt. Kifelé menet elvitte a ruháimat is, a zoknitól az alsónadrágig minden holmimat, amit másnap kimosva, kivasalva kaptam vissza és természetesen az útlevelem is kézhez kaptam. Hajnalban indultam tovább. A bérház lakói is felkeltek és integettek utánam.

    A cigánykolóniánál
    - A bérházi kalandot követően, Balázsfalvától 70-80 kilométernyire Makfalván, egy kisfalu lerobbant kocsmájában iszogattam egy pohár sört. A helybéliek között híre ment, hogy idegen érkezett a faluba. Közrefogtak, kérdezgettek, nézegették a biciklimet. Mikor kiderült, mi járatban vagyok, elmesélték, hogy a falutól 8-10 kilométernyire van egy magyar cigánykolónia. Ott igazán jó felvételeket készíthetnék. Azt is bevallották, ők nem mernének elmenni hozzájuk, mert nagyon rossz a hírük. Felkeltették az érdeklődésemet, a veszély sem tartott vissza. Meglátogattam a kolóniát. Óriási, eddig máshol nem tapasztalt nyomor fogadott. Igazi, kőkorszaki körülményeket láttam. Ahogy a faluba értem, a purdék közrekaptak, rángattak, piszkálták a biciklimet, amire aztán elbúcsúzásomig a cigányvajda vigyázott. A házaikba is beengedtek, de ezek igazából nem is házak, hanem igazi putrik voltak. Forgattam. A szavak nem, a képek tudják csak igazán visszaadni azt a szegénységet, amiben éltek. Sok beteget is láttam, kiderült a falu fele TBC-ben szenved. Orvos nem jár a faluba. Fél is és az embereknek pénzük sincs rá... A kolónia lakói, gyerekek, felnőttek egyaránt, éhesek voltak. Elhatároztam, valahogy segítek rajtuk. Visszakerekeztem a faluba és hatvan darab kilós veknit vásároltam. Ezt azonban biciklivel nem lehet elvinni hozzájuk. A falusiak nem segítettek, bárhogy is kértem őket. Féltek. Végül egy italszállító autó vezetőjét fűztem meg némi juttatást beígérve, hogy vigye el a kenyereket. A platóról osztottuk a vekniket. Egymást tiporták az emberek, nem akartak lemaradni a ritkán látott, finom fehérkenyérről...

    Mire jó a köménytea ?
    - Folytattam a túrát. Útközben, Szováta felé közeledve rosszul lettem. Folyt, illetve jobb szó, hogy ömlött a fülemből és az orromból a vér. Később a fülemben elállt a vérzés, de az orom továbbra is vérzett. El is ájultam. Mikor magamhoz tértem, visszaültem a biciklire és hajtottam tovább, hogy lakott településre érjek. Szováta előtt már a kormányra borulva tekertem, alig volt erőm. Szerencsére megpillantottam egy kis házat, bezörgettem. A háziak úgy húztak be. Egész éjjel virrasztottak mellettem, gyógyteával, köményteával itattak. Eltökéltem, bármi is lesz, másnap tovább indulok. Reggel belém diktáltak egy kis házitúrót és ordát. Az orrom még mindig vérzett, de elindultam. Szovátán megnéztem a fürdőt és a Medve tavat. Aztán nekivágtam a túra talán egyik legnehezebb szakaszának, a Bucsin-tető felé vettem az irányt, ami "csak" 24 kilométernyire volt, de gyilkos, 10-15 százalékos, meredek út vezetett odáig. A tetőre felérve árusokkal találkoztam, akik látták, milyen állapotban vagyok. Belém erőltettek egy féldeci köménypálinkát, egy pacallevest és hál' istennek rendbe jöttem. Innen pedig szó szerint begurultam Gyergyószentmiklósra. A 22 kilométeres távon nem kellett egyet sem tekernem, mert lejtős volt az út. Csak a féket húztam, de azt is módjával. Félelmetes volt, a hepe-hupa és a rengeteg kátyú miatt veszélyes vállalkozásnak tűnt az 50 kilométer per órás sebességű gurulás.

    Kicsi a világ
    - Gyergyóban már vártak rám, egy ötvenes hölgy, Mátyás Pingyő, aki az interneten olvasott a terveimről. Egy irodában alakított ki nekem szállást, ez lett a bázisom, innen jártam be a környező falvakat. Jártam három búcsúban, amelyek egészen más hangulatúak, mint azok, amiket itthon rendeznek. Eljutottam Szejkére is, ahol éppen háromnapos folklór találkozót rendeztek. Nagy élmény volt. Eljutottam Orbán Balázs sírjához is, amihez 19 székely kapu alatt vezetett az út. Beszélgettem helyiekkel, akik valamennyien beinvitáltak a házaikba. Voltam Csíksomlyón is. Talán az egyik legnagyobb élményem az volt, amikor Gyergyószentmiklós határában, Bot váránál istentiszteletet tartottak, ahol a magyar himnuszt teljes átéléssel, becsukott szemmel énekelték a helyiek. Erdély egyik legnagyobb geológusával, Csiki Károllyal is találkoztam, aki egyebek mellett a Gyilkos tó legendájával ismertetett meg. A Gyilkos tótól néhány kilométerre, 1700 méter magasságban felfedeztem három hétfalusi csángó családot, akikről a környék lakói sem sokat tudtak. A hegytetőt egyébként Kovács Péter tetőnek nevezik, ne kérdezd miért, nekem sem sikerült megtudnom. Velük is sokat beszélgettem. Egy falopási ügy miatt arra járt egy csíki erdészmérnök. Milyen kicsi a világ, kiderült, hogy a legjobb barátja orosházi, akit, miután hazajöttem, felkerestem... Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy jószerével elérkeztem a világ végére. Háromkút egy icipici falu, lakói a világtól szinte teljesen elzárva élnek. Időnként leballagnak a Gyilkos tóhoz a leveleikért, meg bevásárolni. Innen már nem is lehet tovább menni sehová, úgyhogy irányt váltottam. Jártam a Békási tónál, a duzzasztónál. Ez volt az egyetlen turistalátványosság, amit megnéztem. Ezután következett az utam java. Előbb még azonban betértem a szárhegyi művésztelepre, aminek a vezetője óva intett attól, hogy egyedül, ráadásul kamerával menjek a moldvai csángókhoz. No nem a derék csángó emberektől féltett, hanem őket és engem a hatóságtól. Nem tudott visszatartani, átkeltem a Kárpátokon.

    Irány Pusztina!
    - Csodálatos vidékeken vezetett az utam. Jártam az Ojtozi szorosnál, az ezeréves határnál, ahol kőből mintázták meg a Szent Koronát. A hatalmas korona mellől be lehetett látni az egész vidéket. Úti célom Pusztina volt, a csángók lakta település. Találkoztam őslakosokkal, csodálatos képeket készítettem a mindennapjaikról. Feledhetetlen élmény marad. Úgy 15-16 nappal az elindulásom után úgy gondoltam, hazaindulok. Kikerültem a Bucsin-tetőt, Toplica felé vettem az irányt. Útközben sokszor leszálltam a bicikliről, marasztaltak a gyönyörű tájak. 180 kilométerre Gyergyótól, egy kis faluban magyarok fogadtak be, egy szénapajtában aludtam, olyan volt, mint a filmekben. Másnap egyszuszra Gyulafehérvárig kerekeztem, reggeltől, összerogyásig hajtottam. Utolért egy vihar, mintha dézsából öntötték volna a vizet, orkán erejű szél kísérte. Kénytelen voltam vonatra szállni. Déva után azonban ismét "nyeregbe" pattantam, a magyar határt Battonyánál léptem át. Nagyon elfáradtam, de néhány nap pihenés után egy orosházi barátommal visszabicikliztem a Bihari hegyekbe, ez már az előzőhöz képest csak egy rövid túra volt, de csodálatos!
    Lénát sokan ismerik a megyében. Hazaérkezése után nem győz élménybeszálomlókat tartani, hívják, várják a környék településeire. A tervek szerint őszre elkészül a dokumentumfilm is. Addig pedig, akiknek felkeltettük az érdeklodését, kattintsanak a www.oroshaza.com/lena honlapra, itt megtekinthetik az erdélyi túrán készült fotókat és elolvashatják amit még tudni lehet az utazóról.

    Az út támogatói:
    Blues Cafe, Fabox Kft., Kecskeméti Imréné, Kero Depo, Lénárt Ferencné, MOL Bányász, Molnár Zsolt, Muszi Montázs Design, Szlávik Ágnes, TB. Kft., Orosfarm Szövetkezet, OVM-Karsai Rt., ifj. Zalai Mihály - Julcsi Büfé, Zsedényi Péter



    Kerékpárral a csángókhoz
    (MOL Bányász Hírlap, 2003. június-július-augusztus)




    Biciklivel a csángók hazájába
    (Békés Megyei Hírlap, 2003.03.05.)

    Lénárt Ferenc (39), vagy ahogyan Orosházán ismerik, Léna, gyalog, autóstoppal és kerékpárral bejárta egész Európát. Húsz éve lépett a hobók útjára, ami életformájává vált. Léna most Erdélybe készül, annak is a turisták által csak ritkán látogatott részére, oda, ahol a csángó magyarok élnek.

    — Szívszerelmem Erdély, ahol már nagyon sokszor jártam. Most egy olyan vidékre készülök, ami egy útikönyv alapján keltette fel az érdeklődésemet: a csángók földjére, a Kárpátokon túlra. A moldvai csángók száma évről évre fogy. Klézse, Lujzikalagor és Pusztina igazi csángó falvak, ahol nem élnek románok, csak ősmagyarok. Szeretnék róluk dokumentumfilmet és fotósorozatot készíteni. Szeretném megörökíteni az életüket, a mindennapjaikat.
    — Úgy tudom, útitársai is lesznek.
    — Valóban. Egy 51 éves budapesti síoktatóval és egy 29 éves postással kelünk útra a nyáron, a túrát öt hetesre tervezzük. Már mindhárman edzünk az útra, hiszen kerékpárral vágunk neki a Kárpátoknak — mondta Léna.
    — Ehhez a túrához minden bizonnyal speciális kerékpárra lesz szükség.
    — Így igaz. Egy Merida Free Way 9800 márkájú kerékpárt vásároltam, ami titánötvözetből készült, tárcsafékes és a kerekei dupla alufelnisek. Remélem, bírni fogja a rá váró nehézségeket.
    Az orosházi fiatalember az erdélyi úthoz támogatókat keres. Kéri, aki tud, segítsen.
    Léna nyáron tehát Erdélyt hódítja meg, de már szervezi a következő túráját, aminek úticélja Írország és Skócia lesz.



    Két keréken a csángók földjére
    (Heti Délkelet)

    Úton lenni boldogság, megérkezni a halál - ezt a klasszikus Jack Kerouac-i mondást ma már kevesen vallják magukénak, az okokat most ne firtassuk, de minden valószínűség szerint a fogyasztói társadalommal együtt járó gazdasági szemlélet a főludas. Vannak azonban, akik szembeúsznak az árral, közéjük tartozik az orosházi Lénárt "Léna" Ferenc, aki élete eddigi 39 esztendeje alatt többször bejárta Európa keleti és nyugati felét, a hatvanas-hetvenes évek hobóinak módija szerint többnyire hátizsákkal, autóstoppal, vagyis sohasem szervezett keretek között. Az idei tervek közt nem kisebb út szerepel, mint meglátogatni a csángókat, s nem is akárhogyan: harmadmagával kerékpárral kíván eljutni Románia keleti felébe, Moldvába.

    - Egy útikönyv, illetve jó néhány dokumentumfilm hatására döntöttem úgy, hogy mielőbb felkeresem Csángóföldet és megörökítem az életüket, mert sajnos néhány év múlva lehet, hogy ott már nem találjuk talán nyomát sem ennek a rendkívül érdekes kultúrának. Románia erdélyi része nem idegen számomra, hiszen rendszeresen megfordulok itt, különösen Gyergyószentmiklós áll közel a szívemhez, itt nagyon sok barátom él - mondja Léna hozzátéve, hogy terveik szerint egy vagy több videokamerával, digitális fényképezőgéppel rögzítik magát az utat, illetve a csángó falvakban élők mindennapjait. A filmet, illetve az elkészült fotókat pedig vetítéseken, a média és az internet segítségével kívánják közkinccsé tenni.
    A nyáron útnak induló expedíció egyik érdekessége, hogy a trió egy-egy markáns korosztályt képvisel. Maga a szervező 39 esztendős, Hajzinger János tíz évvel fiatalabb, míg harmadik társuk, Komár Balázs 51 éves. A csapat két fiatalabb tagja orosházi, míg idősebb társuk a fővárosban él - őt egy teletextes hirdetés útján szervezték be a csapatba. Balázs jelenleg egyébként nincs is Magyarországon: a téli szezonban a francia Alpokban síelőket oktat, nyári szabad kapacitását pedig felajánlotta a több, mint egy hónapos csángó túrára.
    Maga az út mintegy kétezer kilométerre rúg várhatóan, melyet napi ötven kilométeres átlaggal kívánnak megtenni. Ez látszólag nem túl sok, azonban ha belekalkuláljuk, hogy az út nagyobbik része nem sík terep, sőt a Kárpátokon is átkelnek (a legmagasabb pont 1800 méter lesz), akkor reálisan számoltak utazóink. Mint Lénárt Ferenc eddigi útjai, ez sincs bebiztosítva különösebbképpen, azaz sátor és hálózsák lesz a szállásuk. Fontos természetesen a technikai háttér: mindannyian strapabíró, megbízható bringák nyergében indulnak útnak, a szervező például egy Merida Free Way 9800 típusú kerékpár boldog tulajdonosa, mely jelenleg egyedüli példány Magyarországon.
    - Ahová megérkezünk, gyakorlatilag turistamentes övezet, szinte csak forgatócsoportok és kutatók járnak az érintett falvakban, egyebek közt Klézsén, Lujzikalagoron, illetve Pusztinán. A mi tervünk is az, hogy amit lehet, rögzítünk, illetve igyekszünk összebarátkozni a csángókkal - veszi át a szót a csapat Benjáminja, Hajzinger János, a helyi posta kézbesítője.
    A felkészülést néhány rövidebb hétvégi túra jelenti majd tavasszal, illetve a postás János esetében garantált a napi edzés, Feri pedig a jó idő beköszöntével arra készül, hogy kerékpárral jár dolgozni a szomszédos Kardoskútra.
    Az út költségeiről szólva beszélgetőpartnereink elmondták, hogy azt nagyobbrészt saját zsebből finanszírozzák, de némi támogatást remél Léna munkahelyétől, a MOL Rt-től. Komoly szakmai segítséget kaptak továbbá az egyik helyi kerékpáros szaküzlet vezetőjétől, Pataki Lászlótól. További támogatókat szívesen fogadnának, elsősorban az adatrögzítést segítő eszközökre, azaz elsősorban videokamerára, fényképezőgépekre, esetleg hordozható számítógépre lenne még szükségük. Az esetleges felajánlásokat a (30) 486-20-31-es számon várják. Ugyancsak ezen a számon jelentkezhetnek azok, akiket érdekelne egy 2004-es, ezúttal nyugati, jelesül írországi kerékpártúra, ugyanis Lénárt Feri már a következő expedíció szervezésébe is belekezdett.
    Hiszen tudjuk: úton lenni boldogság...



    A vére viszi előre a túrázót
    (Blikk)




    Léna: Irány Erdély, a csángók földje!
    (Orosházi Élet, 2003.02.14.)




    Biciklivel Prágába
    avagy
    így látta Bence, a spániel
    (Orosházi Párbeszéd, 1994.08.11.)

    Elöljáróban annyit, hogy Bence az én (Anita) és férjem (Léna) két éves spániel kutyája. Nyaralásunk történetét - mindenféle edzés nélkül kerékpárral Prágába - ő mondta tollba.

    "Szombat reggel arra ébredtem, hogy pakolnak. Teljes volt a rémületem, nehogy megint itthon hagyjanak, mint tavaly három hétre! Igaz, most volt halovány reményem, hogy én is megyek, mert csak Anita bicaján voltak csomagok, Lénáén pedig egy ketrec, puha párnával és tetővel - de náluk sohasem lehet tudni. Egyébként én autóval szeretek utazni!
    Aztán ez indulás pillanatában szóltak: gyere Bence, megyünk!
    Elindultunk. Még tettem egy gyér kísérletet és kiugrottam a kosárból, de ezzel csak azt értem el, hogy rövidebbre kötötték a pórázomat. Első éjjel aztán azt álmodtam, hogy otthon hagytak egyedül, így másnap reggel elhatároztam: viselkedni fogok és megpróbálom élvezni a dolgot. S ha hiszik, ha nem, nem is kellett megerőltetnem magam. Eleinte csak ültem a kosárban és nézelődtem, élveztem az isteni illatokat, melyeket a szél hozott (nem értem, miért panaszkodtak gazdáim a szembeszélre, nekem pont az volt a finom, a jó kis nyúl-, őz-, és macskaszagok.
    Attól azért tartottam, hogy hol fogok aludni, de okos gazdijaim ezt is megoldották szinte minden nap. Aludtunk egy öreg néni verandáján, udvaron sátorban, autóban, présházban, sőt egy szlovák moteltulajdonos még engem is beengedett a szállodába aludni, s még a gazdiéknak sem kellett fizetni.
    Később kezdtem magam nagyon jól érezni a kosárban. Rájöttem, milyen jókat lehet benne aludni (persze Lénáékra mindig akkor jött rá, hogy megálljanak egy kocsmánál, amikor éppen lepihentem). Persze férfiúi hiúságomat is legyezgette, hogy mindenki mindenhol engem imádott, Prágában a Vencel téren is sokan körülálltak, hogy megcsodálják, ahogyan egy teniszlabdával zsonglőrködöm. Prága egyébként szenzációs város, nagyon jól éreztük magunkat. Igaz, rengeteget kellett gyalogolnunk, okos gazdijaim csak forintot hoztak, azt pedig egyik bank sem volt hajlandó koronára váltani, így a nagykövetségre is el kellett menni. Máskülönben élveztem az egészet: az óvárost, az utcai zenészeket, a sok-sok mutatványost.
    Gazdáim szerint okoztam ugyan néhány bonyodalmat. Például belémragadt a rágógumi, üvegszilánk ment a tappancsomba, teleragadtam apró bogáncsokkal. Még a fülembe is toklász ment - ami tudvalevőleg a legfájdalmasabb dolog a világon -, de egy kedves szlovák állatorvos ügyesen eltávolította, még fizetni sem kellett érte. Hát hol itt a bonyodalom?
    Két hétig voltunk távol, s én egészen megszerettem a kosaramat. Itthon gazdijaim egyfolytában azon panaszkodtak, milyen fárasztó volt eltekerni Prágába és vissza, de nekem sem volt kutya két hétig kibírni őket!"

    LEJEGYEZTE: ANITA



    (Orosházi Párbeszéd, 1994.07.14.)




    Léna és Anita kalandjai
    Stoppal - keresztül Európán
    (Orosházi Párbeszéd, 1993.11.18.)

    A napló IV. rész

    Szeptember 12. (vasárnap)
    Hazafelé
    Mentőangyalként jött a felfedezés, amikor megláttunk két magyar Ladát, lakókocsikkal. Csakhogy amikor megkértük a két középkorú "urat", hogy elvinnének-e a határig, úgy néztek ránk, mint ha lehetetlent kértünk volna tőlük. Kifogásként hozták fel, hogy nincs hely a kocsiban (az egyik autóban egyedül, a másikban ketten utaztak), meg egyébként is ők Olaszországból jönnek és miért vinnének bennünket haza? Megalázó volt könyörögni nekik, de nem tudtunk mást tenni, már ott tartottunk, hogy legalább a Graz felé levezető útig vigyenek el az autópályán. Addig-addig rimánkodtunk, hogy az egyik férfi engedett. Ekkor már mindegy lehetett volna neki, meddig visz el, de nem, az első Graz felé vezető lejáratnál megállt és kipaterolt bennünket a kocsiból. Gondolom, nem kell részletezni, milyen átkokat szórtunk a fejére. Magyarok, és nem segítenek a honfitársaikon... Gyalogoltunk tovább, mikor stoppolás nélkül egy osztrák srác vett fel és elvitt a legközelebbi vasútállomásra. Ekkorra ugyanis annyira elfáradtunk és annyira szerettünk volna már hazaérni, hogy elhatároztuk, a hátralévő utat vonattal tesszük meg (mint kiszámoltuk, 3 hét alatt körülbelül az Orosháza-Budapest távolságot gyalogoltuk le). Aznap este már nem, de másnap reggel indult egy vonat hazafelé. Első utunk persze Editékhez vezetett, hiszen nagyon aggódtunk, hogy Bence kutyánk hogyan viselte távollétünket. Bence amikor meglátott bennünket, szaladt hozzánk, nem tudta melyikünknek örüljön jobban. Az arcunkat nyalogatta, s boldog volt, hogy épségben visszakapta gazdijait.

    Léna és Anita ismételten köszönetet kívánnak mondani támogatóiknak: egy magát megnevezni nem kívánó úrnak, ki 50.000 forintot ajánlott fel, Németh Béla alpolgármesternek, aki 5.000 forinttal támogatta útjukat, a Pro Vita Sana Alapítványnak, mely pólókat adott, Vojtek Editnek és Fonyó Pálnak, akik 3 héten át Bence gondját viselték, valamint a Párbeszéd szerkesztőségének.



    Léna és Anita kalandjai
    Stoppal - keresztül Európán
    (Orosházi Párbeszéd, 1993.11.04.)

    A napló III. rész

    Szeptember 8-11. (szerda-szombat)
    A hegyektől az óceánig
    Spanyolországban nagyon rossz a stopp. Azért annyi előnye volt a lépésben haladásnak, hogy olyan helyekre is eljutottunk, ahová például egy szervezett utazás során soha. Jártunk egy olyan pici spanyol faluban, ahol körülbelül 20 ház volt, s csak félórás keresgélés után találtunk egy öreg bácsikát. A legközelebbi bikaviadal plakátjai azonban itt is kint voltak. Az országúton gyalogolva érdekesnek tűnt, hogy a bika a veszélyt jelző közlekedési táblákon szintén szerepel. Az úton találkoztunk egy igazi kecskepásztorral is, aki mikor odamentem hozzá, hogy lefényképezzem, úgy megijedt, hogy elszaladt. Persze azért nem csak ilyen elhagyatott vidékek vannak Spanyolországban, sok a modern nagyváros, mint például Zaragoza. Mi azonban alig vártuk, hogy Portugália földjére lépjünk. Nem kellett csalódnunk! A határon átérve még lenyűgözőbb látvány tárult a szemünk elé, mint amire számítottunk. Egyszer egy paraszt jött velünk szembe a szamarán, aztán ökrök húzta kis kordéval találkoztunk, majd egy öregasszonyt láttunk, aki az udvaron álló kőmedencében mosta a ruháit. Mintha 200 évvel visszapörgették volna az időt. Mégis jó volt nézni ezt a békés életet, nem rohannak, nem ingerültek, teljes a nyugalom. Azután ahogy beértünk Portóba, újból nagyvárosi látvány tárult elénk. De azért Portugáliában még a nagyvárosok is meghittebbek kicsit. Rengeteg a zöldövezet, a sétálóutca, ugyanolyan jellegzetes keskeny kis utcák, mint a legkisebb falvakban. Az ember szinte otthon érzi magát. Portóban megnéztük a Porto Stadiont, majd elindultunk az óceán felé. Utunk a milliomosnegyeden keresztül vezetett. Egymást érték a szebbnél szebb villák. Érdekes volt, hogy a gazdagságot nem abban mérik, hogy ki mekkora hodályt épít. Szembetűnő volt viszont az ízlésesség, a sok fa és virág. Az óceánt épp naplementekor pillantottuk meg. Szinte hihetetlennek tűnt, ahogy elénk tárult a hatalmas víztömeg, a sziklák, amelyek megtörték a hullámokat. Ott esteledett ránk a parton. Leterítettük a hálózsákokat, a víz moraja mellett aludtunk el. A másnap délelőttöt a parton töltöttük el. Egyszerűen nem tudtunk betelni a látvánnyal. Minden pillanatban más és más, egyszerűen gyönyörű...

    Szeptember 12. (vasárnap)
    Hazafelé
    Még Portugáliában elhatároztuk, hogy visszafelé Németország felé jövünk, így legalább változatosabb lesz az útvonal. Franciaországban kényszerből vonatra kellett szállnunk, mert egyfolytában zuhogott az eső. Így utazhattunk a TGV-n, azon a szupervonaton, melyet addig csak mások elbeszéléséből ismerhettünk. A vonat 150 kilométert 50 perc alatt tett meg, olyan belülről, mint egy repülőgép. Még az illemhely is olyan volt, mint egy kisebb fürdőszoba: melegvíz, patyolattisztaság. Németországba gyalog mentünk át, ami legalább 15 kilométeres sétát jelentett. Innen már elég jó stoppunk volt, másnapra Salzburgba értünk. Szerencsénkre ott felvett egy német nő, aki nagy örömünkre egyenesen Graz-ba tartott. Meg is kértük, hogy vagy a városban tegyen ki, vagy a Gleisdorf felé vezető úton, mert az autópályán úgyis reménytelen próbálkozni. Csakhogy hölgyünk eltévedt, igaz, hogy kivitt Graz-ból, csak éppen rossz felé. Sűrű bocsánatkérések közepette tett ki bennünket egy parkolóban az autópálya mentén, amely visszavezetett Graz-ba! Közben ránk esteledett, fogalmunk sem volt, mit tegyünk.



    Léna és Anita kalandjai
    Stoppal - keresztül Európán
    (Orosházi Párbeszéd, 1993.10.21.)

    A napló II. rész

    Szeptember 3. (péntek)
    A népünnepély napja
    Újdonsült barátunk egy kisvárosban tett ki, de ez is volt a célunk - letérni az autópályáról, inkább kis utakon menni tovább. Itt talán hamarabb megállnak az autók, s az országból is többet látunk. Búcsúzóul még azzal "biztatott" német barátunk, hogy Spanyolországban és Portugáliában nagyon rossz a stopp. MI persze azért bizakodva indultunk tovább Tarragona felé. Pontosabban indultunk volna, ha ebben a kisvárosban nem cseppentünk volna egy népünnepély kellős közepébe. Egyszerűen nem tudtunk szabadulni a látványtól. Kirakodóvásár volt mindenütt. Egy zenekar spanyol nótákat játszott, a járókelők körbeállva táncoltak rá. Mi még ekkor sem adtuk fel, hogy továbbindulunk, csakhogy annyi érdekes dolgot láttunk! Az egyik sarkon befordulva több méteres bábokkal találtuk szembe magunkat, azután egy mesevonattal találkoztunk. Ekkor már kezdtük kétségbe vonni mai továbbindulásunk esélyeit, annyira jól éreztük magunkat. Bementünk bort venni egy pici kis boltba. Egy idős bácsika volt a boltos, felháborodva vette tudomásul, hogy mi hideg bort keresünk, hiszen a bor azon a hőfokon jó, ahogyan ő árulja. Vettünk egy üveggel és az üzlet előtti kispadon meg is kóstoltuk. Közben megérkeztek a boltos rokonai (vagy barátai), "beszélgetni" kezdtünk. Olyan kedvesek, barátságosak voltak, hogy nem is tudtunk szabadulni tőlük, ránk esteledett.

    Szeptember 4. (szombat)
    George napja
    Sajnos rá kellett jönnünk, mégsem olyan jók stoppolásra a mellékutak, mint ahogyan képzeltük. Keskenyek, kanyargósak, a madár se jár arra. Csakhogy ekkor már javában a kis kerülőutakon jártunk, pont két autópálya között, de azoktól nagyon messze. Szerencsére felvett egy srác, aki Flix-be ment - ez egy pici hegyi falu kb. húsz kilométerre onnan, ahol stoppoltunk. Ezt a húsz kilométert még kocsival is két óra alatt tettük meg, ugyanis olyan hegyi utak vezettek arra, amilyeneket még filmekben sem láttunk. Keskeny, kanyargós utak, alattunk a szakadék, körülöttünk hegyek, hegyek... Gyönyörű volt. Útközben betértünk egy még Flix-nél is kisebb faluba, ahol szinte megállt az idő. A hegyoldalakon magányos kis házak álltak, máig sem értem, hogyan tudtak oda építeni, egyáltalán hogyan közelítik meg az ott lakók. Még meghökkentőbb volt, hogy sok helyen láttunk a romos kis házak mellett gyönyörű úszómedencét. Flix-be délután két óra körül értünk. Az utcán sehol egy lélek. Ekkor kezdett derengeni, hogy Spanyolországban déltől este hatig szieszta van. Az üzletek zárva, senki sem dolgozik, csak néhány kocsma - ahogy ők hívják: bár - van nyitva. Szerencsére találtunk egy kis éttermet, ahol nagy nehezen elmagyaráztuk, mit is kérünk. Jóllakva kezdtük keresni a faluból kivezető utat. Két nő egymást túllicitálva igyekezett segíteni, de amikor látták, hogy nem sok mindent értünk belőle, kikísértek a falu végére. Ott aztán... Alig jött valami, s ha jött is, nem állt meg. Vizünk fogytán, a levegő pedig olyan forró és párás volt, hogy alig kaptunk lélegzetet. Lassan teljesen kétségbeestünk, elvégre erre még buszok sem járnak, mi lesz velünk, ha nem szán meg senki? Végül csak jött, egy spanyol férfi, George személyében. Útközben kiderült, ő is ugyanazt a blues és jazz zenét szereti, mint Léna. Ennek úgy megörült frissen szerzett barátunk, hogy meghívott egy kiskocsmába, majd Leridában is végigvitt a város bárjain. Igazi barátra leltünk benne. Hajnalban, amikor elbúcsúztunk, még azon sopánkodott, hogy ne parkban aludjunk, mert megtámadhatnak bennünket. Reméljük ő is baj nélkül hazaért.



    Léna és Anita kalandjai
    Stoppal - keresztül Európán
    (Orosházi Párbeszéd, 1993.10.07.)

    Korábbi számainkban már olvashattak Lénárt Ferencről, aki stoppal járta be Európát. Mint akkor hírül adtuk, Léna ismét útra készült, ezúttal feleségével, Anitával indultak több ezer kilométeres portyára. Augusztus végén fel is kerekedtek, nemrég érkeztek haza a hosszú barangolásból. Stoppal járták be Ausztria, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Portugália legszebb tájait. Útjuk során Anita naplót is írt, melynek segítségével - mint egykor megígértük - megosztjuk élményeiket az olvasókkal is.
    Először azonban következzék az ilyenkor elengedhetetlen köszönetnyilvánítás: "Köszönetet mondunk egy önmagát megnevezni nem kívánó magánszemélynek, aki 50 ezer forinttal támogatta utunkat, Németh Béla alpolgármester úrnak, aki 5 ezer forinttal segített minket, Vojtek Editnek és Fonyó Pálnak, akik 3 héten át lelkiismeretesen gondját viselték Bence kutyánknak, valamint köszönet a PRO VITA SANA Alapítványnak, akiktől pólókat kaptunk, és a Párbeszéd szerkesztőségének.


    A napló

    Augusztus 29. (vasárnap)
    Az indulás napja
    Reggel bepakoltuk hátizsákunkba utolsó hoImijainkat Is, majd - én legalábbis - könnyezve búcsút vettem Bence kutyánktól, aki szegény nem is tudta, milyen sokáig nem találkozunk majd. Néhány órát késve, de befutott Melis Zoli, aki Münchenben dolgozik, és vállalta, hogy Győrig elvisz minket. Zuhogó esőben indultunk útnak, esett is Győrig rendesen. Szerencsére ott már sütött a nap, így nekivághattunk a "nagy stoppolásnak". Persze mire a városból kikeveredtünk, az is kész kaland volt (Jézusom, mi lesz külföldön, ha már itt eltévedünk...) Nem sokáig kellett várnunk, egy fiatal srác vett fel, igaz, csak 15 km erejéig, de ne legyünk telhetetlenek. Utána egy gyönyörű kocsi állt meg, betuszkoltuk csomagjainkat, majd magunkat, s meg sem álltunk Rábafüzesig. Itt áztunk néhány percig, de - legyünk optimisták - Iegalább felfrissültünk. Fel is vett egy újabb autós, aki Graz-ba ment, mi este 8-kor már Graz előtt, az autópálya egyik parkolójában készülődtünk a lefekvéshez. Ha végig így haladunk...

    Augusztus 30. (hétfő)
    A szerencse napja
    A fázós éjszaka után kora reggel próbáltunk a parkolóba érkezőket arra a belátásra bírni, hogy vigyenek el bennünket egy darabon. Volt néhány sikertelen kísérletünk (például egy ott éjszakázó autósnak szerény német nyelvtudásommal elnyögtem, mit akarunk, erre kiderült, hogy bulgár, egy kukkot sem tud németül és a kocsija is tele van, de adott vigasztalásul nápolyit - vagy egy magyar, akihez befértünk volna, de még válaszra sem méltatott). Végül megszánt egy szintén magyar férfi, aki ha nem is messzire, de elvitt. Klagenfurt előtt nagy örömünkre megállt egy kamion és egészen az olasz határig vitt bennünket. Magyarázta, hogy Milánóba megy, de még vár valamire, így a határ előtt kiszálltunk. Olyan gyönyörű helyen gyalogoltunk át Olaszországba, hogy meg sem kottyant a forróság. Átérve Itáliába Léna felvilágosított, hogy itt elég rosszak az esélyeink a stoppolásra, ne számítsak sok jóra. Autó az jött rengeteg, csak jószándék nem. Egyszer csak lassít egy kamion, s előző ismerősünket fedeztük fel benne. Nagy örömünkre egész nap vele utaztunk tovább, egy Milánó melletti parkolóban tett csak ki. A táj még a kamionból is csodálatos volt, az úttal párhuzamosan egész hosszan hol eltűnve, hol előbújva - kristálytiszta vizű patak csordogált.

    Szeptember 3. (péntek)
    A népünnepély napja
    Még szerdán átjutottunk Franciaországba a Genova - Savona - Sanremo útvonalon. A stop tényleg nem volt valami hű de jó, rengeteget gyalogoltunk. Ennek persze jó oldala is volt, így olyan dolgokat is közelről láttunk, amiket autóból észre sem vettünk volna. Franciaországba átérve (Menton - Monte Carlo) olyan milliomosnegyeden mentünk keresztül, hogy csak a szánkat tátottuk. A járda márványból, szinte a tükörképünket lehetett látni benne. Egy idő után a luxusnak már a látványától is kezdtünk megcsömörleni. Franciaországban sem volt jobb a stop, mint az olaszoknál, de azért nem panaszkodhattunk, mert elég szépen haladtunk. Végig a tengerparton mentünk, hol autóval, hol gyalog. Voltunk Nice-ban, Cannes-ban, Aix-ban, Montpellier-ben, Narbonne-ban, Perpignon-ban. Nagyon szépek voltak a nagyvárosok, ez természetes, de mindig érdekesebb volt bemenni egy kisvárosba vagy faluba. Sokkal jobban megismerhettük az ország jellegét, szokásait. A nagyvárosok mindenütt egyformák. Aix előtt az autópálya fizető helyénéI stoppoltunk, azt hittük, az ott szolgálatban lévő rendőrök csak rutinmunkát végeznek. Azután gyanús lett, hogy egy fehér autót már régóta nem engednek tovább, sőt az orrunk előtt vittek be a kocsiba egy rendőrkutyát. Mint kiderült, nem eredménytelenül, ugyanis kábítószert találtak. Bármilyen hevesen tiltakozott az autó vezetője, elvitték a rendőrök. Látszott is a fején, hogy nem véletlenül. Délután volt, mikor már ki tudja hányadik kilométerünket tettük meg gyalog, de hajtott a vágy, hogy még aznap Spanyolországba érjünk. Nem messze a határtól leültünk pihenni, egyszer csak megállt egy gyönyörű autó, benne egy fiatal német srác, aki intett, hogy szálljunk be. Fáradtságunkat feledve rohantunk a kocsihoz. A fiú nem elég, hogy átvitt a határon, de még Barcelonán is túlvitt.



    Úton lenni boldogság... II.
    (Orosházi Párbeszéd, 1993.03.11.)

    Előző számunkban olvashatták Lénárt Ferenc (Léna) útibeszámolójának első részét. Mint a bevezetőben említettük, Léna 1993-as nyugat-európai útjának (mely gyalog, illetve autóstoppal történik) finanszírozására szponzorokat keres. A Párbeszéd is vállalta, hogy segít a maga módján: közzéteszi a felhívást, beszámol a majdani útról, illetve kedvcsinálóként összefoglaljuk az eddigieket - dióhéjban. Tehát: bármilyen formában várjuk a felajánlásokat, legyen az pénz vagy bármilyen tárgyi eszköz, amely megkönnyít egy utazást (konzervek, ruhaneműk) Lénárt Ferenc elvállal bármilyen reklám- ill. jószolgálati feladatot is hosszú útja során. Az alábbi címen lehet bővebb felvilágosítást kérni, valamint a felajánlásokat eljuttatni: Lénárt Ferenc, Orosháza, Huba u. 15. Most pedig következzék a beszámoló folytatása:

    "Amit sosem felejtek el, az a romániai forradalom, melynek kitörése ott ért bennünket Papp Tivadarral. Gyergyószentmiklóson voltunk szánkózni, egy ismerősünknél laktunk (akkoriban ez elég nagy hőstett volt részéről, hiszen nemigen lehetett külföldieknek szállást adni). Egy reggel azzal ébresztettek bennünket, hogy ki ne menjünk az utcára, mert kitört a forradalom. Bujdokolva jutottunk el Brassóba, majd onnan Temesvárra. Mindkét városban állt a bál, Temesváron ki volt adva a lőparancs is. A határon mindenkit leszállítottak a vonatról, a románokat beterelték egy nagy hodályba. Volt ott egy bácsika, aki ott fohászkodott, bárcsak eljuthatna Miskolcra. Sajnos ez nem sikerült neki akkor, mert őt is leszállították a vonatról. Falhoz állítottak bennünket is, hogy megmotozzanak. Filmeket és egyéb őket kompromittáló anyagokat kerestek. Nekem sikerült a farmernadrágom órazsebében elrejtenem a kint készült felvételeket. Amikor hazaértünk, már várt egy újságírónő, a friss hírekre volt kíváncsi.
    Utolsó utam egy barátommal közösen történt, akit azért nem nevezek meg, mert az anyjáék a mai napig nem tudják, hogy velem jött. Ez 91-ben volt, a célállomás pedig Anglia.
    Huszonnégy órán belül Graz-ban voltunk autóstoppal, innen Velencébe mentünk, majd vonattal blicceltünk Milánóba. A főpályaudvaron megdöbbentően sok narkóst láttunk, minden tele volt használt fecskendővel. Milánó után Genova következett, itt gyönyörű szertartást nézhettünk végig: fiatal papokat szenteltek fel kinn a hegyekben. Genova után hegyi gyalogtúra következett, majd autóstoppal szebbnél szebb tájakon mentünk keresztül (Monte-Carlo, Cannes) Franciaországban, Lyon előtt egy kis falu fogadójában lepihentünk, aztán irány Párizs, ahol nemzedékünk bálványának, Jim Morrisonnak emlékére fesztivált rendeztek. A világ minden tájáról jöttek össze emberek, az egész város lázban égett. A Pompidou-központ előtt igazi népünnepély volt, egy mini-Woodstock. A Doors legendás énekesének a Pére Lachaise temetőben lévő sírjához szerettünk volna eljutni, de igen tisztelt honfitársaink jóvoltából ez csak másnap sikerült, mivel részeg magyar fiatalok randalírozása miatt lezárták a temetőt a rohamrendőrök, a francia lapok első oldalon foglalkoztak a dologgal. Másnap is csak szigorú motozások után lehetett bemenni a temetőbe. Megnéztük rengeteg híres ember sírját, csak a legnagyobbakat említem meg: Edith Piaf, Moliére, La Fontaine, Chopin, Apollainere, Balzac. A végállomás természetesen Jim Morrison sírja volt. Fél napot töltöttünk itt, rengeteg látnivaló volt, valóságos zarándokhellyé változott ez a parcella, 40-50 éves nők zokogtak egymás vállára borulva. Külön élményem, hogy a 28-dik születésnapomat is itt tölthettem el.
    Párizstól 20 kilométerre részt vettünk egy jazz-fesztiválon, majd elindultunk Angliába. Sajnos, a beutazáshoz szükséges napi húsz fonttal nem rendelkeztünk, ezért nem engedtek be. Elindultunk Amszterdamba, méghozzá egy kábítószercsempész vett fel bennünket a kocsijába. Persze csak kicsiben csinálta, nem is jött zavarba, amikor véletlenül észrevettük, hogy kokót szállít. Az amszterdami főtér csodálatos volt, hatalmas kavalkád, igazi Európa. Hilversumban már vártak bennünket: egyik tanárom lánya ott él, náluk töltöttünk egy hetet. Nagyon rendesek voltak, szinte egész Hollandiát megmutatták nekünk, elláttak minden jóval, sőt 50 guldennel indítottak útnak bennünket. Németországban, Karlsruhéban 5 napot töltöttünk ott élő rokonaimnál, majd elindultunk haza a Stuttgart, München, Linz, Bécs útvonalon. Innen egy magyar kamion hozott haza bennünket.
    Sajnos, tavaly nem tudtunk sehova menni, feleségem balesete miatt. Szerencsére már felépült, úgyhogy az idén már vele indulhatok el. Igaz, hogy Anita egy fiatalabb generáció tagja, de hasonló mentalitású, mint én vagyok. Biztos vagyok benne, hogy minden várható kényelmetlenség és esetleges kellemetlenség ellenére élvezni fogja az utat"

    Lejegyezte: K.Gy. - Zs.P.



    Úton lenni boldogság... I.
    (Orosházi Párbeszéd, 1993.02.25.)

    Ez a Kerouac-idézet legendássá vált az utóbbi harminc évben, álmaink, vágyaink nyomtatott tükre az Úton című regény. Hátizsákos balatoni nyarak, egy-két laza biciklitúra, aztán ahogy "komolyodtunk", jöttek a szervezett utazgatások, mostmár pedig lassan ez is elmarad.
    Lénárt Ferenc (Léna) harmincévesen is a kerouac-i utak elkötelezettje. Legendás útjairól anekdoták keringenek szájról-szájra, joggal pályázhat a környék hobója címre, hiszen útjait mindig a rögtönzés vezette, nem is talált volna örömet bennük, ha minden óraműpontossággal működik. Kétrészes írásunkat két szempont is motiválja: egyrészt kötelességünknek érezzük, hogy ezek a történetek közkinccsé váljanak, a másik pedig az, hogy Léna új útra készül. A tervezett útvonal (mely gyalog ill. autóstoppal történik!): Ausztria, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Franciaország, Hollandia, Németország. Ehhez az útjához szponzorok támogatására is számít. Bármilyen segítséget örömmel vesz, vállalja cégek, intézmények reklámozását hosszú útján, különböző jószolgálati feladatokat elvállal. Lapunk a maga módján segít: közzétesszük e kérést, beszámolunk az útról, illetve a majdani szponzorok nevét nyilvánosságra hozzuk. A cím, ahová írni lehet, valamint a felajánlásokat eljuttatni: Lénárt Ferenc, Orosháza, Huba utca 15. Tudomásunk szerint Orosháza önkormányzata is támogatja az utat. Az alábbi monológ az eddigi utazások összefoglalója, dióhéjban:


    "Első nagyobb utam egy országos túra volt tizenöt éves koromban, különösebb cél nélkül indultam el, Sopronban kötöttem ki.
    Ezután minden évben elindultam valamerre, ebben az időszakban motoros túrákra jártunk a barátaimmal az akkori Jugoszláviába, Rijeka, Ljubljana voltak a célállomások, Amikor megkaptam a versenybiciklimet, bekarikáztam vele az országot, majd a környező országok kezdtek el érdekelni.
    Egyszer elindultam Brno-ba kerékpárral megnézni egy motorversenyt, mindössze száz koronával a zsebemben. Mire odaértem, kiderült; hogy a verseny elmaradt. Vettem egy fagyit a város főterén, megettem, aztán indultam is haza. Tíz percet töltöttem Brno-ban. Persze, akkor bosszankodtam, de így utólag megérte.
    Különböző olvasmány- és zenei élményeim hatására elkezdtem érdeklődni a vasfüggöny túlsó oldala iránt. 1984-ben kerékpárral ki szerettem volna menni az olimpiára, Los Angeles-be. A Hadkieg nem engedélyezte, mert nem voltam még katona. Még az Ifjúsági Magazintól is kértem tanácsot, az újságban jelent meg a válasz, hogy ne is álmodozzak ilyesmiről, a jogszabályok nem teszik ezt lehetővé. Leszerelés után beindultam, de inkább egyedül utazgattam, mert barátaim is őrültnek tartottak. Bejártam Ausztriát, az akkori NSZK-t, a Benelux államokat. Hogy miből? Személyi kölcsönöket vettem fel, fájó szívvel megváltam lemezgyűjteményem legértékesebb darabjaitól, meg persze visszafogtam magam, nem jártam szórakozni, puritán életet éltem.
    Két legutóbbi utam 1990-ben Dánia volt, 1991-ben pedig egy kisebb nyugat-európai turné. Dániába teljesen ad hoc indultam el. Néztem a tévét, nem felejtem el, jéghoki meccset közvetítettek. Aztán a szünetben hírek, itt mondták be, hogy Dánia és Magyarország között eltörlik a vízumkényszert hamarosan, van még vízum, de nem kell már fizetni éne. Rögtön döntöttem: mit keresek én még itt? Tíz perc alatt összecsomagoltam, dolgozni már hátizsákkal mentem. "Mi van, kirúgtak otthonról?"- kérdezték a kollégáim. "Dehogy, csak egy kis dolgom akadt Koppenhágában" - válaszoltam. Rögtön megkerestem Papp Tivadar barátomat, aki szintén őrült utazó. Közöltem vele, hogy fél órája van, irány Dánia. Azt mondta, hogy szüksége van egy napra, várjam meg Prágában a Vencel téren. Ott is volt a megbeszélt időben, másodpercre pontosan. Itt kezdődtek is a kalandok: ellopták a cipőmet, nagy nehezen találtunk csak egy öt számmal nagyobb szandált. Volt 120 márkánk, ami rohamosan fogyott. Nagy nehezen eljutottunk Dániába, itt alig akartak beengedni, de azért sikerült. Se kaja, se pénz, kínunkban zöld búzát rágcsáltunk. Legnagyobb élményünk a világhírű hippikommuna, Christiania volt. Persze, ezt már másképp kell elképzelni, mint a hatvanas évékben. Főleg az idegenforgalomból élnek, festők, iparművészek árulják alkotásaikat, s persze virágzik a drogpiac. A városrész területén tilos fotózni, szerencsére nekünk "csípőből" sikerült.
    Ezután kezdődött az igazi ámokfutás: étlen-szomjan nagy nehezen eljutottunk Nyugat-Berlinbe. Megláttunk egy magyar kamiont, megkérdeztük, hová megy. Hihetetlen, de Hódmezővásárhelyre indult. Boldogan elindultunk hazafelé. Pozsony előtt felmerült bennünk, hogy túl hamar érünk haza, el sem hiszik, hogy Dániában voltunk. Fogtuk magunkat, kiszálltunk! Valahogy elvergődtünk a határra, úgy néztünk ki, mint valami idegen lények. A vámos megkérdezte, van-e elvámolnivalónk. Kiröhögtük. Két napi utazás után értünk Orosházára. Tíz napig tartott az út, én nyolc kilót fogytam. Akinek ilyen problémái vannak, nyugodt szívvel ajánlhatom ezt a fogyókúrát."

    Lejegyezte: K.Gy. - Zs.P.

    Alexpress Stúdió © Zsedényi Péter 2008 - Minden jog fenntartva!